Díva naíva - a furcsa nő tökéletlenségei

Most megint kicsit úgy érzem, van értelme, a karjaiban aludtam el, vacsorát hozott és figyelmes volt.  Jó volt, na. 

Itt tartunk.

Gyerkőcök kiegyensúlyozottak és olyanok, mint a képeskönyvben, társasozunk, tanulunk, hülyülünk, mindig is ilyennek szerettem volna, voltunk pszichómókusnál, tökéletes családképet festettünk, mármint hármasban, szuper büszke voltam rájuk, fülig érő száj, meg minden. Most meg be vagyok szarva, az, hogy Bandita visszatérése ennyire befolyásolja a gyerkőcöket, azt nem hittem volna. 

Az esténk is pont úgy alakult, ahogy szerettem volna, se egy hiszti, se egy nyüszögés, beszélgettünk és jól éreztük magunkat, Bandita vegetált a nappaliban, hulla fáradt volt, éjszakás műszak után aludt vagy 2 órát. 

Kutyussal voltunk dokinál, ciszták vannak a prosztatáján, remélhetőleg gyógyszeres kezeléssel helyrehozható. Nagy kő esett le a szívemről, bár az antibiotikum egy ekkora ebnek nem olcsó, de minden pénzt megér, hogy meggyógyuljon. 

Gyerkőcök elfeküdtek, odabújtam Banditához, ő pedig elsírta magát, bújtam és csitítottam, hogy minden rendben lesz, hamar meggyógyul, ő pedig sírt tovább, hogy nem a kutya miatt sír. Maga sem tudja, a helyzet, ott és akkor úgy éreztem, hogy megbánta, hogy megbántott, vagy fogalmam sincs, nem tudta szavakba önteni, hogy mi a problémája. 

Látszik rajta, hogy a szitu csúnyán feszélyezi, mármint, hogy itt van, a boldogságtól fényévekre van, ez meg engem feszélyez. Most itt tartunk, fogalmam sincs, hogyan tovább, arra megkért, ha még egyszer elmegy, többé ne hívjam vissza. 

Valahogy nem tudom, már mire gondoljak, mit reméljek, valahogy most olyan minden mindegy hangulatban vagyok, majd alakul, ahogy lennie kell, már nem félek, most meg a gyerekeket féltem. Nem értem, miért ad ő nekik ennyi stabilitást, mire fel. 

Apukám kérdezte, mi van velünk, mit mondhatnék, mikor magam sem tudom... fogalmam sincs, számára ez a helyzet furcsa, akkor furcsálljuk ki magunkat. 

Ezen a napon nagyon sokat gondolkodtam az elmúlt időszakban, hogy s mint alakul az életünk. Ez egy meghatározó nap és ott tartok, hogy fogalmam sincs, de talán egy szebb jövő kezdete. 

Bandita nem tökéletes, magam is tudom, ahogy én sem vagyok az, de az az érzékenység, az a szeretet, ami benne lakozik, kevés emberben ismertem meg. Mondhat bárki bármit a szerelem felülírja az ész érveket sorra. Talán ezért tért vissza hozzánk. 

Szűkszavú volt, de a lényeg benne volt, "szeretlek és nem akarom suttba dobni a terveinket", kell ennél több?

Tegnap olyan nem is tudom milyen volt ez az egész, valahogy úgy beletörődtem az egyedüllétbe, a tegnapelőtti civakodás, lenyugodtam és elfogadtam, hogy vége, tegnap pedig totál felkavart. Mára pedig rájöttem, hogy mi történhet szebb, mint hogy a szerelmesek újra egymásra lelnek?

Persze, be vagyok tojva, nem kicsit, de megpróbálom és bizakodok és ennél szebb nem történhet, mint hogy sikerül.

Hol kezdjem? Először is aggódom a nagy kutyáért, jobban vérzik, mint eddig. Kapott vérzéscsillapítót, viszont szeretném most már valóban, mi a baja, remélem holnap elérek valamit a dokiknál.

Én is vérzek, újra. Semmi bajom nem volt, tudom, hülye vagyok, összeraktam a kupi szobát, úgy nézett ki, mint ahol bomba pusztított, délelőtt végeztem is vele, aztán délután szigorúan ücsörögtem, huginak magyaráztam a könyvvitelt, aztán itt volt a barátnőm, vele dumáltunk.

Bandita visszajött, beszélt, keveset, fura volt, neki is és nekem is, félek, meg ő is, na talán, majd meglátjuk.

Most csak görcsölök, úgyhogy jobban teszem, ha alszok.

Furán telt a tegnapi nap, persze megint hajnalban ébredtem, kicsit gyengén, másrészt tettre készen. Úgyhogy szétválogattam a ruhákat, amiket a kiscsajom örökölt, mert elegem volt már belőle, hogy itt - ott hömbölögtek a cuccok. Aztán benézett körmös barátnőm. Szarul van, nem sikerült túl jól a szerdai randija. A pasi hirtelen, a randi után már csak szexelni szeretne... 

Nagykutya vérzése c-vitaminnal elmúlt, ennek nagyon örültem. Aztán valahogy csúnya időzavarba kerültem. Beszéltem Banditával, épp a kocsiját szerelte, az én idegeim meg már a végét járják, valahogy nem értem, ha annyira szeret, miért nem bír dönteni. Ráadásul nem tartotta fontosnak, hogy értesítsen, hogy ma és holnap is dolgozik. Beszól, hogy azért, hogy beszéljünk, nem fog előbb visszajönni, Bocs, nem is értem, miért gondoltam, hogy ez van annyira fontos. Lecsillapodtunk mindketten és este felhívott, hogy pár órával előbb jön, aztán letudjuk a beszélgetést, én meg már mosolyogtam, mi ez? Vakbélműtét. 

Igazából fogalmam sincs, mit szeretnék, hogy visszajöjjön-e vagy sem. Félek tőle, annyit bántott az utóbbi pár hónapban, hogy félek az újrakezdéstől is, meg  attól is, ha nem kezdjük újra. Viszont, ha nem jön vissza, minden kapcsolatot megszűntetek vele, elég a mazochizmusból, még ha nem is tetszik neki. Akkor ideje új életet kezdenem, nem vagyunk barátok és sosem leszünk.

Délután elmondtam anyámnak, mennyire baromira mérges vagyok rá, anyám meg se szólalt, tudom, hogy szeretné, ha visszajönne és rendezné a gyerekeket reggelente, úgyhogy az ég adta világon nem mondott semmit, csak lelombozódott, mert már unokatesóm is úgy jött, hogy hát holnap visszaköltözik, nem? Mert ugye anyám nem a titoktartásáról híres.

Unokatesóm fiai is voltak pszichómókusnál és megkérte a néni őket, hogy rajzolják le állatok formájában a családot, hát úgy kellett röhögnöm, hogy harsogott a környék, unokatesóm exe lett a hal, aki csak tátog, de meg se halljuk, hogy mit mond, unokatesóm a keresztespók, aki elmar maga mellől mindenkit, a nagyszülők meg elefánt és oroszlán - az óvó személyek. Hát ez a pók kontra hal, ez nagyon tetszett. Az Exével már 1 éve szakított, mégis koslat utána, nem hagyja élni. 

Én sem bírom eldönteni, hogy van-e értelme még egymást szivatni Banditával, lehet, egyszerűen nem illünk össze és az is lehet, hogy 1 év múlva hálásak leszünk a sorsnak, hogy elengedtük egymást, de az is lehet, hogy rendbe jön a kapcsolatunk, azon is gondolkodtam, azért húzta eddig, hátha kimondom én, mert ő ugye nem mond ki semmit... de ezt az örömöt nem adom meg neki. Felnőtt férfi, döntse el, mit akar és vállalja érte a felelősséget.

Úgyhogy ma 5-kor letudjuk a beszélgetést, holnap új élet kezdődik, vagy így vagy úgy, de vége a vergődésnek és ez óriási megkönnyebülés számomra.

nos, szegény green day számot rongyosra hallgattam ma. 

Nagymama módjára összeporszívóztam a házat, nincs energiám felmosni :S úgyhogy az marad holnapra. rend van, az a lényeg.

ember tervez, Isten végez. itt volt, hívott, amint végzett, elmesélt mindent, mi minden történt vele. ha nem lennék benne, úgy érezném, ez egy tökéletes kapcsolat, beszélgetünk, amint lehetőségünk adódik, keressük egymás társaságát, talán ilyen jó még sosem volt. mondtam, 1-re mennem kell gyerkőcökért a suliba, gondoltam, elindul. nem indult, megvárt itthon, horgásztunk kicsit, vett fátyol uszonyos koit a halasnál hozzám a tóba, vett akvárium üveg tisztítót, hozott tejet és túró rudit, meg paprikát. tökéletes, nem? fura ez az egész. olyan hihetetlen, most ment el, nehezen indult el, megölelt, megcsókolt, megkért, legyek jó. aztán integetett még a kocsiból, megint itt töltött 3 órát, békében és boldogságban, együtt. mondta, ne törődjek a felmosással, inkább pihenjek és kíméljem magam. 

kollégája eltűnt a vizsgáról, azóta ki van kapcsolva, ha kocsmázik, kirúgják és ő mehet vasárnap és hétfőn is fuvarba, tehát a beszélgetésemnek lőttek, akkor max. 1-2 órára láthatok egy élő halottat, de magas röptű beszélgetésekre nem számíthatok. viszont akkor jó lesz a melója, mert többet nem kell napközben dolgoznia, amit meg utál. no, meg akkor át kell csoportosítanom a kutya dokit is keddre. Kívánom, hogy váljanak valóra az álmai. 

Most meg hallgatom tovább, arra gondolok, wake me up, when this nightmare ends. ugye szeptembernek már vége :) ma olyan lélek nyugodt vagyok, valószínűleg a szám hatása, vagy a hangulatom vagy a jó fene tudja. 

Rajtam kívül mindenki biztos benne, hogy visszajön. Én viszont egy mondatra vágyom, szeretlek és veled akarok élni! az elejét mostanában már újra hallom, a vége még nem érett meg. Talán, ha elég türelmes vagyok, addig is elmélkedek magamban, elfoglalom magam és vigyázok a lelki békémre.

Apropó, nem, mintha függő lennék, de legalább 1 hete nem boroztam és nyugtató bevételére meg már nem is emlékszem, persze, az alvás még mindig nem tökéletes, túl korán alszom, így 05:40-kor kipattanik minden áldott nap a szemem, de hát minden nem lehet tökéletes. Minden nap a kandallóban roppanó tűzre alszom el. Csodás dolog :)

Lassan kezdődik a hétvége, tegnap együtt ebédeltünk Banditával, majd gyerkőcökért mentem, ő meg a dolgára, gyerekek futóversenyre mentek, én meg itthon ültem újra, csodásan sütött a nap, kimentem a kutyákhoz, ők nem lépnek le :) Nagyon közel kerültünk egymáshoz a nagy kutyussal, megint csöpög a vér a fütyijéből :( Nem hiába, 8 évesen már nem fiatal, bár reménykedek, hogy pár évig még élvezhetem a társaságát. Kedélyállapota tökéletes, nincs letörve, sokat bújik, azt viszont imádom. Ahogy a naffejét az ölembe temeti. Banditával elvittük dokihoz, hétfőn reggel 8-ra kell vinni vizeletvételre, remélem, tényleg csak vesekő vagy valami hasonló lesz. Bandita is mondta, hogy milyen jó viszonyba kerültem a kutyájával, hát most már én vagyok a gazdija, elfogad, kaptam pár gyakorlati tanácsot, mit tegyek, mikor vele. 

Bandita vergődik, mint hal a parton, hétfő egyre közelebb rukkol, én viszont belefáradtam, várom a hétfőt, azt sem érti, hogy miért nem akarom többé látni, ha úgy dönt, hogy nem velünk akar lenni, mondtam, vannak dolgok, amikhez ragaszkodom, ez pedig egy olyan dolog, nem vagyok mazochista, akkor többet nem akarok róla hallani. Azt mondja tesóm, többet van nálatok, mint mikor itt lakott, este is elkésett melóból, túlbeszélgettük magunkat, őt ez nagyon terheli, mármint a határidő, engem meg felszabadít, nyugalom tér az életembe, vagy vele vagy nélküle, belefáradtam a huza vonába, nincs már erőm hozzá, pihenésre és megnyugvásra vágyom, azt pedig hétfőn megkapom, vagy így, vagy úgy. Mondtam neki, ha idejár, egyikünk sem tud új életet kezdeni, ha viszont nem, akkor talán jövőre már mindketten új életet élhetünk, ha pedig visszajön, akkor hinnie kell neki is benne, hogy boldogok legyünk és tennie is kell érte.

Szeretne gyereket, nekem ez új, csak nehezen viselte, hogy nyomás alá helyeztem a 35 évvel, jöjjön rendbe a kapcsolatunk, meg anyagilag rendeződjünk és nagyon szeretne, komolyan, néha nem értem. Szerintem ő sem magát.

A hasam jobban van, már nem görcsölök úgy, úgyhogy a fájdalomcsillapítót elhagytam, már csak az antibiotikumot szedem. 

Kisfiam is szerelmi bánatban szenved, fogalmam sincs, mit mondhatnék neki, nehéz az élet... Kiscsajom dühkitöréseit esténként nem tudom kezelni, no meg a kishitűségét, annyira szépen elmondja az ábécét, egy hibája van benne, de hát van ilyen, nem tudom, hogy magyarázzam meg neki, hogy tudja ő, csak bízzon magában, most, hogy itthon vagyok, minden nap átnézzük a leckét és együtt megcsináljuk, ami nem teljesen tiszta, az idő töredéke megy el a házira, az oroszlán része arról szól, hogy meggyőzzem, hogy tudja...

Ma bementem a régi céghez, faxolnom kellett, körülrajongtak, milyen jól nézek ki, tényleg 11 kilónál tartok, elértem azt a súlyt, amire vágytam, tényleg jól nézek ki, ma úgy megnézett egy pasi, aki ráadásul jól is nézett ki, hogy zavarba jöttem. A volt főnököm is megkérdezte, hogy ugye nincs valami gond. Most Magának mondjam? Bár rajtam lenne még az a 11 kiló. De lassan rendbe jövök, persze ügyelek rá, hogy ne kússzon vissza a majd tucat kiló, csak lelki békére vágyom. 

A hétvégét teleraktam programokkal, ma a régi szomszédunk jön a kiscsajával, holnap unokatesóm a gyerekeivel, vasárnap a főiskolás barátnőm. Nincs kedvem sem egyedül lenni, sem agyalni, túlagyaltam én már mindent. Gyanítom a gyulladás a szervezetemben sem viccből alakult ki, a lelkem is rásegített, hogy testileg lerobbanjak. Bár most úgy viselkedek, mint egy kisnyugdíjas és bevallom, kicsit élvezem, néha teszek-veszek, majd elpihenek, majd megint... 

Úgy indult, hogy jobban vagyok, bár tegnap fizikai megterhelés volt bepakolni a mosogatógépet, de engem nem abból a fából faragtak, hogy csak úgy urrá lesz rajtam a fájdalom, úgyhogy ma dolgozni indultam. Persze kicsit görnyedten és nehézkesen, de ugyan már. Aztán 1 óra az irodai székemen és kollegina már furcsán nézett, hogy szerinte ideje visszamennem a dokihoz. Főnökasszony olyan bunkó volt, hogy azt hittem felrúgom, reggel bejött, rám se nézett, annyit mondott, remélem kiszedték és végre tehermentesíti a kolleginát, akinek túlontúl sok a túlórája. Nem mondtam semmit, dolgoztam 4 órát, kolléganő két pulcsijával körbe tekerve, sokszor a könnyeimmel küszködve, aztán bejelentettem a főnökasszonynak, hogy megyek vissza az orvoshoz.

Felhívtam a dokit, persze mondta, hogy a rendelőben vár, esküszöm, mióta megszültem összesen nem látott ennyit nőgyógyász, mint az elmúlt egy hétben. Úgyhogy visszamentem, bosszantott, hogy olvastam egy 1 centis miómáról az aktámban, amiről nem hallottam. Megjött a doki, mondta, valószínűleg begyulladt a méhem, megnyomkodta a hasamat, hogy fáj-e. Hát mondom, mivel nyomkodás nélkül is fáj, természetesen nyomkodással még jobban. Aztán ultrahang, majd receptek, fájdalomcsillapító és antibiotikum. Úgyhogy keddig itthon unatkozom. Valahol feszélyez, főleg, hogy kolleginától kaptam egy e-mailt, hogy seggbe rúg, ha nekiállok takarítani vagy bármi fizikai munkát végezni, viszont rommá unom magam ebben az egész napos hömbölgésbe.

Gyerkőcökkel délután megtanultam, azt kaptam egy vigyázz magadra-t és leléceltek, hát köszi. Aztán jött Bandita, befűtött, megetette a kutyákat, dumáltunk, azt lelépett, én meg nem tudok mit kezdeni megint a felszabadult idővel, pedig akár tanulhatnék is. Na, majd holnap meglátom, lenne mit tanulni és még mindig vár az ízek, imák, szerelmek angol verziójú könyve, aminek csak a feléig jutottam el... 

Tegnap ugyan kicsit izgultam, de nem nagyon, hisz minden rendben van, minden megoldható, csak ne legyünk tesze-toszák. Ott szakadt el először a cérna, hogy nem találtam meg a nőgyógyászt, összeszedtem magam, megtaláltam, leültem és fújtam egyet, vártam vagy fél órát, már sík ideg voltam. Megvizsgált a csaj, nagyon laza és rendes volt, aztán mondta, hogy akkor biztos, hogy levegye... mondtam, természetesen, hiszen ezért jöttem. 

Onnan indult a horror, fogalmam sem volt, hogy ez milyen fájdalommal jár, a méhszájtágítás és a betokozódott spirál levétele, elkezdtem mélyeket lélegezni, míg el nem veszítettem az eszméletem és újra felráztak és szünet és nem győztem mondani, hogy így is - úgy is pokolian fáj, ne hagyja már abba, mert csak tovább kínoz, és ez ment 10 perc - negyed órán keresztül, csak mélyeket lélegeztem és kizártam a külvilágot és újra felráztak, negyedszerre sikerült kiszedni, a lábaim remegtek és csak zokogtam, az asszisztens fogta a kezemet és nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire bátor és ügyes voltam, kaptam fél évnyi fogamzásgátlót, ültem még pár percet, majd ruhába dobtam magam és menekültem, fájt mindenem, görcsöltem és csak patakoztak a könnyeim, annyit mondott még a doki, hogy lehet, mégis csak jobb lett volna altatásban elvégezni a műtétet. 

Az úton lefele is csak potyogtak a könnyeim, szarul éreztem magam, alig voltam magamnál. Beültem a kocsiba, fújtam egy nagyot, összeszedtem magam és elindultam hazafelé, az út homályosan él bennem, arra gondoltam, úgy érzem magam, mint Penny a Dirty Dancing-ben a pancser abortusza után. Banditával megbeszéltünk, hogy mindenképp hívjam, ha hazaértem. Hát hívtam, mondta, azonnal ott lesz, hívtam anyámat és tesómat, hogy rendezzék haza a gyerekeket. Bejártam a garázsba, szomszédasszony épp kutyát etetett és aggódott, hogy merre járok, miután fal fehéren, szédülve szálltam ki a kocsiból, azonnal lefektetett, perceken belül itt volt Bandita és a szüleim is, én pedig csak kucorodtam egy sarokba és csendben zokogtam, 2 fájdalomcsillapító és 2 görcsoldó társaságában, anyám csúnyán leszúrt, hogy mit hisztizek az altatástól, most jobb-e, hogy ébren szenvedtem mindent végig és nem vagyok normális, hála égnek megtanult a gyerkőcökkel, adott nekik vacsorát és alig vártam, hogy csend legyen és mindenki elvonuljon. Amint megmozdultam, dőlt belőlem a vér és úgy éreztem, kést forgatnak bennem. Bandita is csendben megjegyezte, hogy nem marad sokáig, mondtam, ha így gondolod, akkor menj, de menj most, néhány szóváltás után rájött, hogy ennek hosszútávú következménye lenne, ha ő most lelépne, úgyhogy maradt, begyógyszerezett még elalvás előtt, vizet hozott és csak szorongatta a kezem. 

Reggel elvittem a gyerekeket, aztán a húgomat, majd ittam anyunál egy kávét, nem akartam felébreszteni, már jött az sms, hogy reméli nem mentem el dolgozni. Nagyon sokat beszélgettünk, fél kettőkor elindult fogorvoshoz. Este még beugrott, kezdek lenyugodni, szeretjük egymást és a gyerekeket is, csak nem lehet hanyagságban élni, figyelnünk kell egymásra.

Fogalmam sincs, ma kicsit megzuhantam, nem kell nékem zenét hallgatni, már rájöhettem volna, nem vagyok csitri, hogy ne tudnám. A héten minden nap jött, bejelentkezett és amint lehetőség adódott, itt volt. Fogalmam sincs, hogy ez a vég kezdete vagy a kezdet vége. Rámásztam, szükségem volt rá, utána viszont elsírtam magam, valahogy kikészít ez a helyzet, ez a se veled, se nélküled, nem is vagyok hajlandó sokáig játszani, még egy egész hete van, hogy eldöntse, hogy a családunk vagy a függetlenség a fontosabb-e. Bejelentettem, hogy nem viheti el a kutyáját, elég öreg és beteges már ahhoz, hogy lepasszolja az apjánál és kéthetente egy órára látogassa. Gondoljon a kutyára, lenyugszik és elfogad, ezt az utóbbi 3 hét alatt megtapasztaltam, hallgat rám és bújik hozzám, ha ő nincs. Viszont ezt a törődést az apjánál nem kapja meg, én pedig nyugodtabb vagyok, ha egy majdnem borjú vigyáz ránk.

Ennek jegyében telt a délután, kivittük a kutyákat, szeretgette mindhármat, néha megállt és megölelt. Beszélgettünk, hogy neki ez az újrakezdés olyan furcsa és egyre furcsábbnak tűnik, mondtam, akkor itt az ideje, hogy búcsút mondjunk egymásnak, ez ellen ágál, mert ő szeret minket és nem akar elveszíteni. Sajnos középútra nem vagyok hajlandó, néha betérő vendég nem az a társ, akire én vágyom. Tegnap átjött és jó ideig, míg rendeztem a háztartást, kiscsajommal játszott, hülyültek és csikizték egymást, aztán együtt vacsiztunk, mint rég, majd gyerkőcök mentek fürödni, ő meg  elment, kiscsajom nagyon csalódott volt, hogy apa nem volt itt, mikor végzett a fürdéssel, ez az összevisszaság az ő érdekeiket és az enyémet sem szolgálja, úgyhogy nem leszek benne partner. 

Elmagyaráztam neki, hogy teljesen komolyan gondolom, ha megy, akkor összeszedi a szerszámait és se telefon, se chat, se e-mail, nincs kommunikáció és látni sem szeretném. Vannak ilyen helyzetek az életben, tetszik, nem tetszik... 

Mondta, élvezzem ki ezt a hetet, szabadságban, én túlélni akarom és biztos választ, no meg nyugalmat és állandóságot az életünkbe, 3asban vagy 4esben, mindkettő jobb, mint ez a huza vona, amit ő húzna még ítéletnapig. Megkértem, a kutya oltását intézze el, a picikét majd megoldom én, visszaír, elrendezzük szívem.

Néha azon gondolkodom, eltelt két hét, ha igazán szeretne, már rég itt lenne, bár bevallom, én sem bánom, esélyünk nem lett volna, ha pár nap után visszajön, annyi szorongás és tüske volt bennem, ő pedig annyira érdektelen volt, hogy a lelkem sosem szedte volna össze magát. Most nem érdektelen, nekem meg már nem egy görcs a gyomrom. Ezt a hetet már fél lábbal is kibírom, jövő héten pedig új élet, vagy így, vagy úgy. Nyugalomban és békében, kérdőjelek nélkül. 

Hozzáteszem, így, hogy több a szabadon beosztható időnk, könnyebben megy gyerkőcökkel a tanulás is, tehát vannak ennek jó oldalai is. Tegnap is sokat bepótoltunk, tünemények voltak, ma mondjuk falra hányt borsó volt :D de vannak ilyen napok.

https://www.youtube.com/watch?v=wiwK5JcQbtM

Amit magam is tudok, mert ez nem tegnap történt, úgy hat éve... Elmentem nögyógyászhoz, mondtam, hogy ideje eltávolítani a spirálomat, mondta, rendben, adok a kórházba idöpontot, már ott furcsán néztem, aztán rákérdezett, vagy megpróbáljuk? Mondtam, természetesen igen, azért jöttem, no meg rákszürésre, kétszer próbálkozott, aztán feladta, mondtam, nem nézné esetleg meg ultrahangon, hogy hol található. Hát a ramaty gépén éppenhogy csak látszott valami, amire azt mondta, hogy akár az is lehet, már ráncoltam a szemöldököm. Felöltöztem, mondta, akkor egyik nap labor, altatóorvos, másik nap mütét. Na, ott lefagytam, mondom ez csak egy spirál levétel, hát sajnos, más módja nincs, szerinte, na akkor kijöttem és pityeregtem, felhívtam kollégámat, hogy mi stájsz, nyugtatgatott, hogy azért ez nem a világ. Bandita jött este, mondtam neki, mi újság, simizett, hogy nem lesz baj, kérdeztem, hogy bejön-e velem, mondta, majd alakul, késöbb még egyszer rákérdeztem, mondta, ha szeretném, ott lesz, aztán elkezdte poénokkal elütni a dolgot. Barátok közt után távozott, adtam neki 8-ig idöt, hogy átgondolja a dolgokat.

Ma végre semmi kötelezettségem nincs, úgyhogy orrba szájba gyakorlok a gyerekekkel, nagyon nehezen megy nekik a matek, este mindkettö bögve feküdt le, hogy ma egyest ír, úgyhogy konzekvens gyakorlás kell...

Viszont reggel kiötlöttem, hogy felhívok egy itteni nögyógyászt is. Nem hiszem el, hogy ez másképp nem megy, semmi kedvem ehhez a mütéti procedúrához, 8-kor kezd rendelni, azt meglátjuk.

Szombaton gyerköcözök, vasárnap Banditázok.

Ezzel foglalatoskodok és bevallom a szakdogám befejezése akkora löketet adott, hogy huhhh, na meg a bűvös 10 kiló mínusz, jobbról, balról udvarolnak, én meg nem is értem, azért akkora változáson nem mentem keresztül, biztos a karmám javult :)

Tegnapra megbeszéltem kollégával, hogy beugrik, dumálunk egyet, mert szeretünk beszélgetni és jövö héten koccol örökre Németországba :( Már most siratom, olyan, mintha ezer éves barátok lennénk... Ennek is biztos oka volt.

Hazaértem, gyorsan beszaladtam, megnéztem a nagykutyát, hát a problémája továbbra is fennállt, úgyhogy elindultam állatorvoshoz. Megállok a dokinál, egyszer csak szemben leparkol Bandita. Ö is épp ezért, pont ide indult. Beszélgettünk, milyen napod volt, hogy vagy, stb. és pokoli mérges lettem, na mindegy, úgy ment be az állatorvoshoz, mintha még köze lenne bármihez. Úgyhogy elbúcsúztam és elmentem a gyerköcökért. Mikor hazaértem, már ott volt a kocsija a ház elött, én pedig csak a szemöldököm rácoltam. Bementem, mondtam neki, innentöl átveszem, neki úgyis tanfolyamra kell mennie, hát maradt, nem hagyhatja így a kutyát. Behívtam kávézni és csúnyán beolvastam neki, hogy nem vagyok átjáróház és nem is vagyunk haverok és tök jó kedvem volt, míg meg nem jelent, engem frusztrál, ha itt van mellettem, de se puszi, semmi, és eljött az ideje, hogy magamra figyeljek... Nekünk nincs közös felügyeleti jogunk sem kutya, sem más felett. Aztán el kezdte mondani a magáét, meg is értem, én mindent megértek, de most fontosabb vagyok magamnak, mint ö, sajnálom. Lekezeltük a kutyát, néhány óra alatt, mesélte, hogy gáz lesz a pénteki vizsga, mert egy órán sem volt, de valahogy ez is hidegen hagyott, ez nem az én gondom, nem fogta a kezem a szakdogánál sem, le se szarta. Sok igazságot mondott, dehát kár a múlton rágódni. Megtört a jég, megölelt és megcsókolt és vidáman telt a délután, kötelezettségmentesen. Fél hét felé elindult, meg én is a dolgomra, együtt jártunk ki a garázsfelhajtóról, azt a szerelmes tekintetet, amit akkor kaptam, már egy éve biztosan nem láttam. Úgyhogy van esélyünk, de idö kell, nem csak neki, nekem is. Nem kevés... Úgy döntöttem, pár hétig ne költözzön vissza, a kapcsolatunk hangulatát meg kell teremteni, hogy ne szorongjon, én pedig ne érezzem magam szarul attól, hogy ö szarul van.

Na mostan ott tartok, hogy 1-2 finomítás még a szakdogán és kész, 3-ig nálam volt a barátnöm és segített megcsinálni, míg élek, hálás leszek neki. Ma elküldöm, aztán egyik nap nyomtatom és leszarom, kipipa :) Persze úgy felpörögtem, hogy nem tudtam elaludni, volt vagy fél 6, mire álom jött a szememre, 20 perccel késöbb pedig már a vekker csörgött.

Bandita meg, no comment, egyre nagyobb a gyanúm, hogy a döntésképtelensége egyenesen arányos a félelmével, hogy mit kezdjen a 80 kilós beteg, öreg kutyájával, tegnap azért egy két dologról felhomályosítottam, hogy normális, közel 40 éves férfiak nem ilyen felelötlenek, mint ö, jól esett és kész. Kérdeztem, mikor tisztel meg újra a jelenlétével, mondta természetesen, hogy nem tudja, mondom jó, akkor csütörtökön találkozunk. Nem mert ellenkezni. Azt hiszem eljött a szívem legmélyén is a vég, hisz mi értelme, akinek 10 nap után nincs vágya arra, hogy újra a csajával legyen, inkább élvezi a szabadságot, annak nem lesz 1000 nap után sem. Mindene megvolt, amire vágyott valaha, volt családja, kutyái, tava, akváriuma, mégis szorongott, hát barátom, akkor nem lesz, se kutyád, se macskád, a szó szoros értelmében, élvezd a magányod és a hontalanságod. Mondtam, hogy sajnálom, hogy az a szeretetéhes ember megszünt, mondta, ö még mindig ugyanaz, hát mondom, akkor nem az én szeretetemre vágysz. Fél tölem, fél, hogy felböszít és meg kell vívnia a haragommal és a legjobb úton halad ehhez. Egyre erösebb és erösebb vagyok, mondtam neki, a struccpolitikát befejezheti, jó lesz, ha hagyja feltörni az érzéseit, tisztázza magában és eldönti mit akar, belölem sem lehet vég nélkül hülyét csinálni.

Így indult a reggelem, vekkerre keltem, a héten korai müszakot nyomom, így anyámnak kell szólnom, hogy rendezze a gyerekeket, reggel már úgy lépett be az ajtón, mint egy dúvad, esküszöm azt hittem, felrobbanok, végigsöpört a házon, de nem nagyon tudott mit szólni, tegnap hármasban ebédeltünk otthon, minden ruha kimosva, vacsorának nyomai a mosogatóban, gyerekek fürdetve, hajat mosva, beviharzik kiscsajomhoz és nekemesik, hogy ideje rendszert vinni az életünkbe és hogy teljesen hülye vagyok-e, hogy a gyerek bugyiban alszik. Máshol nem talált rajtam fogást, tudta, hogy minden pótlást megcsináltunk estig. Hogy ne az ö életét korlátozzam, hogy folyton a nyakába varrom a beteg kölykeimet, azt hittem rossz filmben szereplek, kész voltam töle teljesen. Forrt bennem a düh, még jó, hogy 90 másodpercnél tovább nem találkoztunk, viszont azóta is görcsben a gyomrom és most nem magam miatt, hanem a gyerekek miatt, egyszerüen sajnálom öket, mert ök ezt legalább egy órán keresztül hallgatták, tudnám, mi a rossebbért kell mindig taposni, nem malom ez. Na, de mindjárt felhívom apámat, hogy segítsen, bár sokban nem nagyon tud. Tudom én, ha megdobnám némi kápéval, megint jó gyerek lennék, de nincs, úgyhogy így járt. Valaki mást kell keresnem a gyerekek rendezésére, mert én ezt idegekkel nem bírom. Apámmal beszéltem, mégis mi a problémája, azt mondja, reggel még semmi nem volt, most én vagyok porondon, ennyi, majd elmúlik. Hát én ilyen könnyedén nem veszem a kanyart, bevallom az öszintét. Dehát ö mindig is önzö volt és le se szarta, a másik hogy van. Már engem sem igazán érdekel, össze rakhatná két kis kezét, milyen élete volt, ahelyett, hogy a körülötte lévöket terrorizálja.

Na mindegy, Bandita délután jön, meglátjuk, mit beszélünk, tegnap mondtam neki, hogy a strusszpolitika jelen helyzetben nem célravezetö. Nagyon szeret és sokszor sír, de annyi minden szar volt, kérdeztem, a szaron lehet változtatni, mondta, igen, mondtam, akkor ezen kellene gondolkozni, dolgozni, ha nem szeret, menjen, de ha szeret, jól gondolja meg. Valami megmagyarázhatatlan mondja a legbelsömben, hogy ez nem maradhat így, nekünk még van dolgunk egymással.

Gyerekekkel beszélgettem este, kiscsajom nekemesett, mert hogy utálom, mikor szóvá tettem, hogy mi egy csapat vagyunk, szeressük már egymást és segítünk egymásnak, hogy tudom, hogy nehéz, de a leckéjük javát sajnos maguknak kell megoldani, mert nem fér bele az idömbe, szívesen segítek, ha elakadnak, de képtelen vagyok 2-2 órát gyerekenként tanulással tölteni. A másik pedig, hogy ne hagyjanak mindig mindent szanaszét, mert mást sem teszek, mint megyek utánuk. Kiscsajom elkezdett zokogni, én pedig csak néztem, mi a baja, igazából nem derült ki, lehet, csak a fáradtság, kisfiam meg, mint aki meg sem hallotta. Ha lehetne, odakötne a laptopom elé reggel és este alvásig le se szállna róla.

Legföbb vágyaim, hogy ezt az évet valahogy kihúzzam a fösulin, hogy kicsit rendezödjön az anyagi helyzetünk és onnantól minden mást leszarok, csak lenne már jövö július. Jobban vágyom rá, mint egy bármilyen luxusra, amit a világ csak kínálni tud.

Reggel ismét szorongásokkal és reszketéssel ébredtem, de már ismerem az ellenszerét, az egyik, hogy végre nekiugorjak a szakdogámnak, mert legkésőbb keddig le kell adnom és ez egy akkora teher, hogy nehezen tudom kordában tartani az érzéseimet, de meg kell csinálnom és hinnem kell benne, hogy képes vagyok rá.

A mai napom porszívózással indult, mert ad1, idegesít, hogy nincs rend, ad2 nagy szükségem van a mozgásra és a takarítás hasznosabb, mint a futás, ha délután még mindig remegek, akkor elmegyek futni is. Kell a lelki egyensúly, szükségem van rá. Mindjárt nekiállok felmosni, aztán jön a kényeztetés, befekszem a kádba, megmosom a hajamat, mert megérdemlem, utána pedig mindhárman nekilátunk a tanulásnak, gyerkőcöknek is van még elég leckéjük, anyunak meg pláne. Ha időben végzünk, akkor két opció van, hogy hármasban elmegyünk sétálni, ha pedig inkább haverozni szeretnének, akkor anya elmegy futni, nem vagyok túl szigorú önmagammal, ha este nem leszek magamnak megfelelően oldott, akkor pedig veszek egy üveg bort és iszok egy pohárral. Konzekvens maradok és rendbe hozom magam, szükségem van arra, hogy kiegyensúlyozott legyek, úgyhogy teszek érte.

Pénteken két és fél óra alvás után eljutottam a cégig, mosolyogtam és felszabadult voltam, felvettem néhány régi cuccomat, aminél tudom, hogy néhány kiló plussz mínusz nem látszik meg rajta. Mosolyogtam, magamtól, jó kedvem volt. Elmentem suliba, ott kezdődtek megint a galibák, magába szippantott a lelki nyomor, hazafelé felhívtam, nyomasztott, hogy mióta suliba járok először nem vár otthon. Mondta, sokszor hiányzok, de nem akar áltatni. Beszéltünk, de nyomasztott az is, kellett volna a visszaigazolás, hogy igen, veled, örökre, együtt.

Hazaértem, hulla voltam, megetettem a kutyákat, összebújtam kiscsajommal és elaludtam a nappaliban. Reggel fát hoztak, először morogtam, hogy már 8-kor fogják hozni, aludni szeretnék, aztán reggel, miután 7-kor keltem, rájöttem, hogy tök mindegy. De a fa megmentett, reggel is rámtört a kényszeres telefonálhatnék, nem örült neki, kivágtam az ágyból, kértem, hívjon, ha felkelt, ingerülten visszaszólt, hogy majd hív. Ott esett le, hogy én mekkora barom vagyok egy délibábot kergetek. Mérges voltam, mértéktelenül, magamra. Úgyhogy úgy döntöttem, így 30 felett önállósodok, tennem kell végre valamit, magammal. 

Kimentem a kupac fához és elkezdtem felhordani a teraszra és nem gondoltam semmire, csak arra, hogy mennyire jó mozogni és hogy imádom, ahogy fárad a testem és csak rakodtam és rakodtam és minden egyes hasábbal kisebb lett a csomó a gyomromban. Elérkeztem a felismerésig, hogy szeretem magam, hogy nem magányos vagyok, hanem független, csinálhatok, amit akarok, ahogy akarom. Relax képpen kimostam. Nem vártam, hogy valaki rám nyissa az ajtót vagy telefonáljon. Ilyen független még Exem után sem voltam, mindig valakire szükségem volt, hogy leküzdjem a magány előli félelmet, ha mást nem neten beszélgettem. Csörgött a telefonom délelőtt, Bandita felhívott, ahogy kértem, teljesen meglepett, úgy gondoltam esze ágában sem lesz. Ami még jobban megdöbbentett, hogy 20 percet beszélgettünk, figyelt rám és beszélt hozzám, nem volt az egy percen belüli, na jól van, ahogy ezt megszokhattam most már hetek óta. Fűtést állított be távolról, beszélgettünk és sokszor elszólta magát, hogy majd így vagy úgy csináljuk, én pedig nem kontráztam. Lehet, hogy már holnap visszajön a városba, kiviszi a kutyát, megnézi a fűtést, stb., mondtam, ahogy gondolod, csak szólj, hogy itthon legyünk. Mondta, hívjam majd, ha  befűtök, millió dolgom volt még, a fát el kellett pakolnom, szükségem volt rá, hogy végezze vele, nem fizikailag, nem is logikailag, lelkileg. Miután végeztem, összeraktam a konyhát és vártam a barátnőmet. Befűtöttem, felhívtam Banditát, sokadikra vette fel, rögtön magyarázkodott, hogy a tus alól ugrott ki, pedig nem vontam felelősségre, épp le akartam rakni, hogy biztos dolga van, hív, ha ráér... elmagyarázta, mi a teendőm a fűtéssel, megcsináltam mindent, amit mondott, ahogy mondta. Itt volt néhány órát a barátnőm, beszélgettünk és jól esett és akkor ért a döbbenet, mikor mondta, hogy megy, hogy igazából nem baj, jó lesz nekem egyedül is. Gyerkőcök lefürödtek, megvacsiztunk hármasban, aztán gépeztem kicsit, hallgatom a relaxációs zenémet és hulla boldog vagyok, hogy alább hagyott a szorongásom és a szapora szívverésem. Aztán megint csak mosolyogtam, sms Banditától, mi van a fűtéssel. Visszahívtam, elmeséltem, kérdezte, mi ez a nagy csend, mondtam, semmi, pihenek, egyedül vagyok. 

Boldog vagyok és nem azért, mert újra látok rá esélyt, hogy kibéküljünk, annyi mindenben korlátoztam a kapcsolatfüggésemmel, amit most meg kellett tanulnom, hogy egyedül lenni jó, nem kell mindig valakinek körülöttem lennie, hogy önmagam legyek. Felszabadultnak és függetlennek érzem magam, azt hiszem ez egy nagyon kemény lecke volt. Fohászkodok, hogy ezt holnap és az életem hátralévő részében is így érezzem.

A másik, amit megtanultam, hogy mozognom kell, kell a testi megeröltetés, hogy lelkileg rendbe legyek, kell az egyensúly. Ez számomra a legfontosabb, hogy békét kössek önmagammal.

Kollégával beszéltünk fészen, az 5. mondat után rákérdezett, hogy tuti velem beszél-e. Hol van a depressziós idegzsába, akivel csütörtökön találkozott, mondtam, elköltözött, rájöttem, nem jó lakótárs :) Röhögött is, hogy a kis racionalistát természet feletti erők érik és nem tud mit kezdeni velük, nem tudja összeadni őket :)

Rettegtem már önmagamtól és nem tudtam, honnan kaphatnék segítséget, hát az égiek küldtek. Hálás vagyok, megmenekültem, mielőtt magával ragadott volna az örök depresszió, szorongás, kényszerképzetek, szapora szívverés, hangyák a bőröm alatt, étvágytalanság, álmatlanság. 

Végre szeretem önmagam! Elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok és vállalom is. Ilyen még nem volt, új korszak nyílik az életemben, ahol a legfontosabb, hogy a lelki békémet megőrizzem, ahol elfogadom magamat, hogy mások is elfogadhassanak.

avagy mocskosul bad timing, ma negyed 9-ig leszek suliban, tehát ez nagyon fog fájni, nekem biztosan, tegnap Kolléga fél hétre jött, feszült voltam és ideges, legyünk őszinték, mint mostanában mindig. Azt mondja, tök jó csaj vagyok, de az idegzsábám megijeszti, kezdjek vele valamit, mert valszeg nem ő az egyetlen, akire ez ijesztően hat. 

Először szorongtam, mint mindig, aztán a bor oldott, pedig nem nagyon akartam inni, aztán csak beszéltem és beszéltem és beszéltem és beszéltem. Annyira jól esett, hogy kibeszélhetem magamból, még mosolyogtam is, sőt röhögtünk is egymás nyomorán. 

Délben mondtam neki, nem csak a Banditás szakítás visel meg, maga az élet, le vagyok égve, fogalmam sincs, miből fizetem ki a 135ezres villanyszámlám és a telefonszámlám és azt sem tudom, merre tovább az életben, nincs célom, amit elérhetnék.

Hajnali egyre lettek céljaim, tervlistát írt nekem, egy igazából vad idegen ember, akivel most beszéltem harmadszor, de éreztük, hogy szükségünk van egymásra, vagy inkább nekem rá.

Terveim:

1. Fodrász és kisebb nadrágok (csak, hogy lightosabban induljunk...)

2. Főiskola befejezése

3. Önbizalom helyreállítása (mert rohadt jó nő vagyok!)

4. BOLDOGSÁG!

5. Karrier építés (szeressem a munkám!)

Odaírta még, hogy ezt nem tudtam 11 órával ezelőtt, ilyen többet nem lesz és 1 év múlva mind az öt pont kipipálva...

Fogalmam sincs, miért teszi ezt értem egy igazából vad idegen ember, de megtette. 

Banditát pedig megértem, az elmúlt 8 hétben kiállhatatlan voltam, rögeszmémmé vált és ezzel hajtottam el, az a szorongás, amit Pesten éreztem vagy ha nem láttam egy napig a hatalmába kerített és minden gondolatomat kitöltötte, éjjel-nappal. Vagyok annyira intelligens, hogy találjak naponta millió ürügyet, amiért felhívom és felhívom és felhívom és elnyomtam, sarokba szorítottam, ő menekült, én pedig csimpaszkodtam. Ez az elsődleges életcélom, akár utána eséllyel vele vagy nélküle, hogy ezt leküzdjem. Mérges vagyok a pszichológusra, mert nem ismerte fel és nem segített, nem látott el tanácsokkal és hagyta, hogy egyre mélyebbre hatalmába kerítsenek a gondolatok, hogy minden másodpercben rá gondoljak... Kellene egy igazi szakember, aki segít ebben, de még fogalmam sincs, honnan kerítek, lehet, először tényleg megpróbálom megoldani egyedül, mert ebben a porfészekben nincsenek túl sokan, akik ebben jártasak...

Épp abban vagyok, tegnap itt volt kollégám, dumáltunk, melyikünk a nagyobb lúzer, sokat röhögtünk, rég volt ilyen. Kegyetlenül őszinte gyerek, kár, hogy lelép, költözik a csajához vissza németekhez. 

Ma itt volt Bandita, dumáltunk, emésztünk, bár a fél világ ellene beszél, kezdjek új életet, én még mindig szeretem. Ez vagyok én, viszont már nem szorongok (annyira), ez pedig jó. Úgyhogy ez van, kedvem sincs agyalni, meg amúgy is, minek.

Kollégám megkért, had aludjon itt jövő héten 4 napot, marha jót tenne a magány mentesség, de asszem csúnyán a szájára venne itt a fél világ, úgyhogy nem merem vállalni, pedig tényleg jókat hülyülhetnénk.

Az vagyok vagy mégsem... én meg még azt hittem, szóval tegnap még meg volt szakadva, le se szarja, mit kértem sms-ben, visszajött, melózik, hülyeség volt, odamentünk, ki akartuk tűzni kiscsajom rajzát a szélvédőjére, de már bejárt, kihívtam, vigyorog, mint a tejbe tök és mást sem csinál, mint mondja, nem tudja, össze-vissza beszél, annyit mondtam, ha szikla szilárdan biztos abban, hogy szeret és családban akar élni, akkor visszajöhet, ha nem, akkor elvárom és komolyan mondom, hogy költözzön el a városból. Ennyiben maradtunk, annyit mondott, hogy cikáznak a gondolatai, hol akarja, hol nem, hát ez kevés, cikázza ki magát és tudja, mit akar, ha nem tudja, akkor azt nemnek veszem. 

Mellesleg, amiről nem beszéltünk, hogy nem vagyok benne biztos, hogy én ezt akarom, de ezt majd eldöntöm, ha döntött...

Mindenesetre nagy hülyeség volt odamenni, másrészt viszont megszűnt a csomó a gyomromban, tök jól vagyok, tudok enni, úgyhogy jól tettem. Élvezem a hármasban létet és élem az életemet, nyomasztott, hogy szarul van, de mivel már nincs szarul, nincs mi nyomasszon. 

Ennyi.

A hétvége a közöny és a zokogás folyamatos váltakozásában telt, szarul vagyok lelkileg, nem tudok aludni és enni sem, a hétvége mérlege 3 barack és egy szelet barna kenyér, fogytam is megint 1 kilót, úgyhogy -9-nél tartok, de ennek most valahogy nem örülök. Reggel azon elmélkedtem, hogy valamelyik kedvenc kajám kéne, mint pl. a francia saláta, amint belegondoltam, beindult a gyomrom, mint a centrifuga.

Szombaton négy gyerekem volt, hulla voltam, úgyhogy fél 10-kor már aludtam, vasárnap fél 6-kor ébredtem, majd 6 felé visszafeküdtem és csodák csodájára aludtam 8-ig. Aztán folytatódott az előző, hol rámtört a zokogás, hol nem és megint és megint nem. Itt volt mind a két tesóm, szomszédasszony is elég sűrűn rámnézett. Délelőtt fát rakosgattam, bár elég  sok megszakítással, mert ugye aki nem eszik, annak nincs ereje. Anyám már délben kiakadt, hogy nem mentem ebédelni, de képtelen voltam rá, inkább kikapcsoltam gépem, telóm és mentem vissza fát rakosgatni, aztán jött 2-kor tesóm, akkor neki zokogtam, 3-kor másik tesóm, akkor meg neki. Nővérem beígért egy sétát, én meg szó szerint büdös voltam a fa pakolgatástól, úgyhogy 1 óra alatt sikerült erőt vennem magamon, befeküdni a kádba és hajat mosni. Beszélgettem gyerekekkel Banditáról, olyan szótlanok és félek, hogy belül emészti őket az egész. Erre édes kisfiam kivonult a fürdőből, megragadta a telóm és felhívta Banditát, zokogott neki, hogy szereti és jöjjön vissza, azt hittem a szívem szakad. Miután végeztem felhívtam és elnézést kértem, teljesen maga alatt volt, beszélni alig tudott, gondolom kisfiam is kicsit lesokkolta, mellesleg engem is, nagyon dolgozik benne, agresszív lett kicsit. Ezután beleugrottam a farmeromba, amit még májusban vettem, de annyira szorított, hogy inkább hagytam a francba, hát most a legbelső övlyuk is kevés, folyamatosan ráncigálhattam felfelé. Elmentünk tesómmal egy jó fél órát sétálni és már megint éreztem, hogy le kell ülnöm, mert elhagy az erőm. 

Hazaérve anyám jött át, jól leszúrt, hogy hogy lehetek ilyen tartatlan, azonnal hagyjam abba a sírást, kezdjek el a gyerekekkel foglalkozni, adjam el a kiskutyákat és csináljam a szakdogámat. Na, itt megint tört a mécses, hogy lehet ennyire kegyetlen. Egy ölelés, egy jó szó nem hagyta el a torkát, porba döngölt, számoltam a másodperceket, mikor húz már végre el. 

Kiscsajom egész nap a nyomomban volt, amint bőgtem, ő ölelt, annyira nem mondja, de tudom, hogy neki is mennyire hiányzik Bandita és mennyire mérges rá, hogy miatta bőgök. 

Este dumáltam még közgázzal és munkamániással, fáradt voltam, erre jött egy sms, amire nem számítottam, Bandita írt, ezzel a szöveggel:

"Igazából én is nagyon meg vagyok zavarodva, csaponganak a gondolataim és te is sokszor hiányzol nagyon, de totál ki vagyok merülve és képtelen vagyok most beszélgetni. Próbálj lassan aludni. A kutyámra vigyázz. Jó éjt."

Válaszom:

"Kérlek hívd fel a céget, hogy megrántottad a derekad és maradj ott, pihend ki magad, nem foglak hívni, hagyom, hogy végiggondolj mindent, hiányzol itthonról, a kutyád jól van, míg fát pakoltam vigyázott rám, neked is jó éjt"

És elkapott a remegés, először nagyon örültem, majd elkezdtem rettegni és az éjszakám fél órás alvás utáni felriadásokból állt, nagyon szeretem, de nagyon félek tőle, hogy újra bántani fog. 

Mindenesetre ma megyek pszichológushoz, családterápiázunk, este pedig már beszéltem a jósnőmmel, kaptam tőle időpontot, tudom, sokan nem hisznek benne, de ő valahogy mindig meg tud nyugtatni. 

Reggel meg ittam egy kávét, hogy felébredjek meg nyomtam két valeriana-t, hogy abbamaradjon a remegésem. Nagyon félek, fogalmam sincs, én mit akarok, jobban mondva tudom, de nem tudom, hogy tudom elérni, félek tőle és fogalmam sincs semmiről. Minden erőmmel próbálom magam összeszedni, nem bőghetek hetekig. Próbálom rögzíteni magamban, hogy erős nő vagyok és összeszedem magam, de csak egy szó kell és már megint patakoznak a könnyeim. Szomszédasszony is mondta, hogy engem mindig utolér valami, sosem hagyja a sors, hogy kicsit boldog legyek és nem tudom, hogy mit vétettem, igazából ez megy 2005 óta, ver a sor, folyton csak pofonokat ad és mézes madzagokat huzigál, amint rendeződik egy gond, azonnal dob be másikat, nehogy jó legyen. 

Jelenleg nincs erőm a szakdogámhoz és utálom az életem, a melóm, a kötelezettségeket, azt, hogy a gyerekeim is kötéltáncot járnak az idegeimen, hogy nem tudok enni és nem tudok aludni, hogy rohadt sokat keresek és mégsincs pénzem, sokszor kajára sem, nem hogy luxus dolgokra, nem látok egy reménysugarat, szalmaszálat sem, amivel ezt át tudnám vészelni. Persze anyám is rátesz egy lapáttal, megint anti-anya lettem és a család fekete báránya és hát kibe a legegyszerűbb belerúgni? Aki a földön hever.

Hajnalban sikerült 2 órát aludnom, 6-tól 8-ig, aztán kimentem fát válogatni, valahogy kellett a fizikai megeröltetés, hogy kicsit kifáradjak, bár gyorsan fáradtam, kétszer álltam neki, hogy kicsit haladjak is. Sokat sírtam, csalódott vagyok, nem omlott össze bennem egy világ sem, mert ez már csak a haláltusa volt, ami az elmúlt hét hétben folyt, a világ apránként morzsolódott le. Úgy éreztem magam délelőtt, mint egy fontos ember halálesete után, de temetése előtt. Féltem a délutántól, nagyon. Ő is kisírt szemekkel jött, ittunk egy kávét, megbeszéltük, amit még meg kellett és nekiállt pakolni, segítettem pakolni, aztán egyszer még utoljára szorosan magához ölelt, kicsit együtt sírtunk és próbált meggyőzni, milyen jó lesz nekem nélküle. 

Csalódott vagyok, egyedül voltam egész álló nap, mit egyedül, anyám úgy döntött, kell nekem a figyelemelterelés, úgyhogy 4 gyerekkel voltam, azt hittem szétmegy az agyam, valahogy pörögtek bennem az éjjel hallottak, mindent kimondtam, ami a szívemen volt, hogy irritálta, ha hívtam, hogy nem szerette felvenni, persze a cukrász csajjal jó volt sms-ezgetni, hogy mekkora bunkóság, hogy a 2 éves együttélésünkre nem vett egy szál gazt, hogy a békülésünkkor is csak egy sajnálomra futotta, kimondtam kegyetlenül, az elmúlt 5 hétben a szexen kívül nem volt semmi jó. Aztán mondtam, hogy cseteltem egy pasival, erre bedobja, ő ilyet soha nem tett volna vele... na itt durrant el az agyam, mondtam, ad1, ha nem hanyagolsz, akkor nem csetelek, ad2 nem én voltam az, aki mással sms-ezgetett, hazudozott össze vissza és dugdosta a telefonját. Még ő von felelősségre... hihetetlen, igazából nagyon szeret, mondja ő, legszívesebben elrabolni és kettesben élnénk békében - boldogságban, mondtam, aki szeret, az elfogadja, hogy van két gyerekem, az egy nyomortanyán is boldog velem. Mondta, hogy tényleg gyökeres változások mentek itthon végbe és a gyerekek is nagyon arik lettek, de nála ez a vonat elment, azért volt ilyen távolságtartó, hogy kiszeressek belőle, nagyon gerinces húzás, mondhatom. Ja és ez még hónapokig, fél évig is mehetett volna így, ha nem mondom ki a végszót. Köszi, ennyire nem vagyok mazochista, akkor inkább lemondok a szexről.

Itt maradna a városban, ott kő kemény lettem, az a minimum, hogy hazahúz, elhiszem, hogy fél, megint melót keresni és visszaépíteni az életet, de itt a városban nem akarom látni. Ő igazán azt pedzegette, hogy randizhatnánk, ha keres magának itt egy albit, komolyan ennyire hülyének néz? Vagy használni akar? Nem engem, mondtam, ez a minimum, hogy hazahúzol és itt nincs opció, ennyivel tartozik. 

Mondtam, a kocsit is azért vettem, hogy a gyerkőcöket hozza-vigye suliba, úgyhogy megígérte, hogy amint lesz pénze, kifizeti. Na, kíváncsi leszek... 

Akkorát csalódtam benne, hogy nem volt benne annyi gerinc, hogy kimondja, hogy már nem szeret, a kényelme érdekében inkább itt tengődött és leszarta, mennyire bánt.

Este bejelentkeztem badoo-ra, barátnőm már hívott is, hogy lehúzós az egyik pasi, csúnyán, nagyon vigyázzak vele, ő már volt vele, pedig cuki, de erre nincs újra szükségem, pedig statisztikailag tekintve megfelelő volna, de már volt 2 pasi, akit kitarthattam, nem akarok újat, a másik is aranyos, de neki meg nincs gyereke, én ilyen pasival nem szeretnék kezdeni, nem hallgatom még egyszer végig, mennyire szeretnek, de nem bírják a családi életet, meg amúgy sem vagyok kapcsolatképes még, de mocskosul jól esik újra a rajongás, hogy bókolnak jobbról - balról...

Bandita is mondta, miután nekiestem, mert szó nélkül hagyta, mikor mondtam, hogy 8 kiló fogyásnál tartok és valamit visszaszólt, persze nem túl kedveset, hogy még a végén neki köszönhetem, hogy lefogytam. Innen indult a szakítás. Szakítás után mondta, hogy mióta ismer, most nézek ki a legjobban, máskor is bombanő voltam, de most nagyon... csak mondani luxus, mert még a végén jobban érzem magam.

Ez van, itt a két kiskutya, fogalmam sincs, mit csinálok, ha felcsinálja a fiú a lányt, itt a tava, az akvárium, a dió parketta és még minden, ami rá emlékeztet, a fel nem hasogatott fa, a gipszkarton, amivel eltűnt volna a kandalló burkolat. Ő viszont már nincs. Mondtam neki, az az érzékeny, szeretetéhes és ragaszkodó pasi, akit megismertem benne, mocskosul hiányzik, az a laza, mindenbe beleszarok, rideg ember, aki lett belőle, számomra ismeretlen és nem kívánok vele élni.

Próbálok talpra állni, de eszembe jut, múlt hétvégén is milyen jó éreztük magunkat, hogy többé nem jön ki a hálóból, hogy jó reggelt cica és elkap a gyomorgörcs, újra és újra.

Kiscsajom azt mondta, anya, ne a múlton rágódj, tekints a jövő felé, azt hittem beszarok rajta.

Igaza van Banditának, így megvan az esélyem arra, hogy olyan pasit találjak, aki családra vágyik és nem kell lavíroznom a gyerekek és közte, de még szeretem és nagyon fáj és ölelésre volna szükségem, nagyra, de az most nincs :(

Jövő héten szerintem rábeszélem a kollégámat, hogy aludjon itt, ne legyek annyira magányos, épp válik, a szerelme Németországban, rám meg rámfér a társaság...

Lélek nyugodt vagyok, ugyan aludni nem tudok, de nem vagyok ideges, nem is haragszom rá, pedig annyit bántott az elmúlt 7 hétben, de eljött az idő, hogy vége legyen a színjátéknak és kifakadjak, befejezzem, mindörökre. Nem fakadtam ki, nyugodt voltam és objektív, nem elég erős a szerelme, hogy boldog legyen és ha nem boldog, nem is akar azzá tenni és ez így nekem kevés, fáj és bánt, hogy hanyagol, hogy semmibe vesz, úgyhogy költözik, megy haza és még nem érzem a megkönnyebbülést, de majd lassan előtör az is, legalább is remélem megszűnik a gombóc a torkomban és a gyomromban és újra tudok nyugtatók nélkül mélyet lélegezni, ez a szappanbuborék kidurrant és egy szappanbuborékot nem lehet megfoltozni.

Én nem erre vágyom... Ennyi.

Szomorú, frusztrált és keserű vagyok, minden egyes bekezdéséhez a hülye szakdogámnak kell forrás megadása, most mondjam, hogy fogalmam sincs, mi történt májusban?

Másrészt alig találkozunk Banditával, ez a tény csak engem zavar,  lassan nekem nem felel meg ez a kapcsolat, ő úgy él, ahogy neki jó, csak ez nekem nem jó. Meglátjuk, mi történik hétvégén.

Fogalmam sincs, miről írhatnék, kisfiam csupa ötössel indítja az évet, szerintem tavaly összesen nem volt ennyi ötöse, mint idén eddig, büszke vagyok rá.

Kiscsajommal itthon maradtam, fáj a torka, közben meg a szakdogámon kell dolgoznom, de annyira frusztrál ez az egész, hogy csak remegek. 

Változásra van szükségem, talán majd egyszer változtatok is, de most se erőm, se kedvem, semmi nem stimmel és ez kikészít, kicsit már az agyam is megunta ezt az állapotot. Nincs kedvem semmihez, csak aludnék és aludnék és aludnék és szarnék a világra, ami lehetetlen, de azért álmodozom róla, mert álmodozni jó.

A cégnél egyre többen veszik észre, hogy fogytam, azt mondja a kollégám, hogy a boldogság vagy a boldogtalanság vezetett a fogyáshoz, simán rávágtam, a boldogtalanság, erre visszakérdezett, hogy mi a baj, én meg fülig vörösödtem és elszaladtam, mint egy hülye tinédzser, mondjuk neki sem kellett volna ilyen kérdést feltennie... 

Nem bízom Banditában, pedig nagyon szeretnék, de nem megy, azért nem megy, mert hanyagol, mert továbbra is dugdossa a telefonját és bizalmatlanságra ad okot, talán ha nem lett volna a Szeretős időszakom, akkor nem lennék ennyire bizalmatlan, akkor nem tudnám, hogy működnek ezek a dolgok. Sokat gondolkodtam rajta, ha a figyelmét más nő felé fordítja és testileg nem kontaktál vele, ugyanolyan tragikus, mintha meg is dugná, így gondolom. Itthon mindent megcsinál, amit már rég nem és nem is megy sehová, ha nem vagyok itthon, de valahogy... 

Szerdán kifakadtam, tegnap volt összeköltözésünk 2. évfordulója, erre szerdán bejelentette, hogy tegnap is dolgoznia kell, persze kósza gondolata nem volt az évfordulóra, mikor kifakadtam, hogy király, akkor egész héten nem találkozunk, leordított, hogy ne szivassam, dolgozik. Aztán, miután lecsillapodtam, felhívtam, hogy nem hiszem el, hogy nem hiányzom, erre mondta, hogy naponta találkozunk, még ha fél órát is és így nem hiányzom, valóban és lassan 3 éve együtt leszünk, ne kelljen már minden nap mondania, hogy szeret és hogy hiányzom. Nem kell, de én erre vágyom, csak az itt és most már nem releváns. Emésztek és dolgoznak legbelül bennem a dolgok...

Írásgátlóm is van, mostanság. Meg sok mindenben gát, szakdoga még mindig nincs kész és a boldogságtól is olyan rohadt messze vagyok, mint Makó Jeruzsálemtöl.

A hétvége jól alkult, nagyon jó volt túrázni, semmire nem gondolni és nappal szeretkezni is.

Hiányoztak a gyerekek, pénteken még a fejemhez vagdosták, vasárnap nem néztek velem képeket, de ez van, nem élvezték volna, fizikailag még felnőtteknek is megeröltető volt, nem hogy nekik... vannak ilyen programok is.

Tegnap akadtam ki nagyfiamra, pedig próbálok cuki anya lenni, de szerda óta nem szólt, hogy verset kell tanulni, úgyhogy maradt minden tegnapra, na ott meg már a vérnyomásom is az egekbe szökött, miután már hajnalban mostam, hogy még a rossz idö beállta elött rendbe legyenek a ruháink és megkértem, hogy legyen kedves elrakni a ruháit, amit behajtogattam a szobájába, hát azzal a svunggal visszadobta a farmerjait a szennyesbe, mert lusta volt elrakni öket...