Lassan kezdődik a hétvége, tegnap együtt ebédeltünk Banditával, majd gyerkőcökért mentem, ő meg a dolgára, gyerekek futóversenyre mentek, én meg itthon ültem újra, csodásan sütött a nap, kimentem a kutyákhoz, ők nem lépnek le :) Nagyon közel kerültünk egymáshoz a nagy kutyussal, megint csöpög a vér a fütyijéből :( Nem hiába, 8 évesen már nem fiatal, bár reménykedek, hogy pár évig még élvezhetem a társaságát. Kedélyállapota tökéletes, nincs letörve, sokat bújik, azt viszont imádom. Ahogy a naffejét az ölembe temeti. Banditával elvittük dokihoz, hétfőn reggel 8-ra kell vinni vizeletvételre, remélem, tényleg csak vesekő vagy valami hasonló lesz. Bandita is mondta, hogy milyen jó viszonyba kerültem a kutyájával, hát most már én vagyok a gazdija, elfogad, kaptam pár gyakorlati tanácsot, mit tegyek, mikor vele.
Bandita vergődik, mint hal a parton, hétfő egyre közelebb rukkol, én viszont belefáradtam, várom a hétfőt, azt sem érti, hogy miért nem akarom többé látni, ha úgy dönt, hogy nem velünk akar lenni, mondtam, vannak dolgok, amikhez ragaszkodom, ez pedig egy olyan dolog, nem vagyok mazochista, akkor többet nem akarok róla hallani. Azt mondja tesóm, többet van nálatok, mint mikor itt lakott, este is elkésett melóból, túlbeszélgettük magunkat, őt ez nagyon terheli, mármint a határidő, engem meg felszabadít, nyugalom tér az életembe, vagy vele vagy nélküle, belefáradtam a huza vonába, nincs már erőm hozzá, pihenésre és megnyugvásra vágyom, azt pedig hétfőn megkapom, vagy így, vagy úgy. Mondtam neki, ha idejár, egyikünk sem tud új életet kezdeni, ha viszont nem, akkor talán jövőre már mindketten új életet élhetünk, ha pedig visszajön, akkor hinnie kell neki is benne, hogy boldogok legyünk és tennie is kell érte.
Szeretne gyereket, nekem ez új, csak nehezen viselte, hogy nyomás alá helyeztem a 35 évvel, jöjjön rendbe a kapcsolatunk, meg anyagilag rendeződjünk és nagyon szeretne, komolyan, néha nem értem. Szerintem ő sem magát.
A hasam jobban van, már nem görcsölök úgy, úgyhogy a fájdalomcsillapítót elhagytam, már csak az antibiotikumot szedem.
Kisfiam is szerelmi bánatban szenved, fogalmam sincs, mit mondhatnék neki, nehéz az élet... Kiscsajom dühkitöréseit esténként nem tudom kezelni, no meg a kishitűségét, annyira szépen elmondja az ábécét, egy hibája van benne, de hát van ilyen, nem tudom, hogy magyarázzam meg neki, hogy tudja ő, csak bízzon magában, most, hogy itthon vagyok, minden nap átnézzük a leckét és együtt megcsináljuk, ami nem teljesen tiszta, az idő töredéke megy el a házira, az oroszlán része arról szól, hogy meggyőzzem, hogy tudja...
Ma bementem a régi céghez, faxolnom kellett, körülrajongtak, milyen jól nézek ki, tényleg 11 kilónál tartok, elértem azt a súlyt, amire vágytam, tényleg jól nézek ki, ma úgy megnézett egy pasi, aki ráadásul jól is nézett ki, hogy zavarba jöttem. A volt főnököm is megkérdezte, hogy ugye nincs valami gond. Most Magának mondjam? Bár rajtam lenne még az a 11 kiló. De lassan rendbe jövök, persze ügyelek rá, hogy ne kússzon vissza a majd tucat kiló, csak lelki békére vágyom.
A hétvégét teleraktam programokkal, ma a régi szomszédunk jön a kiscsajával, holnap unokatesóm a gyerekeivel, vasárnap a főiskolás barátnőm. Nincs kedvem sem egyedül lenni, sem agyalni, túlagyaltam én már mindent. Gyanítom a gyulladás a szervezetemben sem viccből alakult ki, a lelkem is rásegített, hogy testileg lerobbanjak. Bár most úgy viselkedek, mint egy kisnyugdíjas és bevallom, kicsit élvezem, néha teszek-veszek, majd elpihenek, majd megint...
