Az vagyok vagy mégsem... én meg még azt hittem, szóval tegnap még meg volt szakadva, le se szarja, mit kértem sms-ben, visszajött, melózik, hülyeség volt, odamentünk, ki akartuk tűzni kiscsajom rajzát a szélvédőjére, de már bejárt, kihívtam, vigyorog, mint a tejbe tök és mást sem csinál, mint mondja, nem tudja, össze-vissza beszél, annyit mondtam, ha szikla szilárdan biztos abban, hogy szeret és családban akar élni, akkor visszajöhet, ha nem, akkor elvárom és komolyan mondom, hogy költözzön el a városból. Ennyiben maradtunk, annyit mondott, hogy cikáznak a gondolatai, hol akarja, hol nem, hát ez kevés, cikázza ki magát és tudja, mit akar, ha nem tudja, akkor azt nemnek veszem.
Mellesleg, amiről nem beszéltünk, hogy nem vagyok benne biztos, hogy én ezt akarom, de ezt majd eldöntöm, ha döntött...
Mindenesetre nagy hülyeség volt odamenni, másrészt viszont megszűnt a csomó a gyomromban, tök jól vagyok, tudok enni, úgyhogy jól tettem. Élvezem a hármasban létet és élem az életemet, nyomasztott, hogy szarul van, de mivel már nincs szarul, nincs mi nyomasszon.
Ennyi.
