Fogalmam sincs, ma kicsit megzuhantam, nem kell nékem zenét hallgatni, már rájöhettem volna, nem vagyok csitri, hogy ne tudnám. A héten minden nap jött, bejelentkezett és amint lehetőség adódott, itt volt. Fogalmam sincs, hogy ez a vég kezdete vagy a kezdet vége. Rámásztam, szükségem volt rá, utána viszont elsírtam magam, valahogy kikészít ez a helyzet, ez a se veled, se nélküled, nem is vagyok hajlandó sokáig játszani, még egy egész hete van, hogy eldöntse, hogy a családunk vagy a függetlenség a fontosabb-e. Bejelentettem, hogy nem viheti el a kutyáját, elég öreg és beteges már ahhoz, hogy lepasszolja az apjánál és kéthetente egy órára látogassa. Gondoljon a kutyára, lenyugszik és elfogad, ezt az utóbbi 3 hét alatt megtapasztaltam, hallgat rám és bújik hozzám, ha ő nincs. Viszont ezt a törődést az apjánál nem kapja meg, én pedig nyugodtabb vagyok, ha egy majdnem borjú vigyáz ránk.
Ennek jegyében telt a délután, kivittük a kutyákat, szeretgette mindhármat, néha megállt és megölelt. Beszélgettünk, hogy neki ez az újrakezdés olyan furcsa és egyre furcsábbnak tűnik, mondtam, akkor itt az ideje, hogy búcsút mondjunk egymásnak, ez ellen ágál, mert ő szeret minket és nem akar elveszíteni. Sajnos középútra nem vagyok hajlandó, néha betérő vendég nem az a társ, akire én vágyom. Tegnap átjött és jó ideig, míg rendeztem a háztartást, kiscsajommal játszott, hülyültek és csikizték egymást, aztán együtt vacsiztunk, mint rég, majd gyerkőcök mentek fürödni, ő meg elment, kiscsajom nagyon csalódott volt, hogy apa nem volt itt, mikor végzett a fürdéssel, ez az összevisszaság az ő érdekeiket és az enyémet sem szolgálja, úgyhogy nem leszek benne partner.
Elmagyaráztam neki, hogy teljesen komolyan gondolom, ha megy, akkor összeszedi a szerszámait és se telefon, se chat, se e-mail, nincs kommunikáció és látni sem szeretném. Vannak ilyen helyzetek az életben, tetszik, nem tetszik...
Mondta, élvezzem ki ezt a hetet, szabadságban, én túlélni akarom és biztos választ, no meg nyugalmat és állandóságot az életünkbe, 3asban vagy 4esben, mindkettő jobb, mint ez a huza vona, amit ő húzna még ítéletnapig. Megkértem, a kutya oltását intézze el, a picikét majd megoldom én, visszaír, elrendezzük szívem.
Néha azon gondolkodom, eltelt két hét, ha igazán szeretne, már rég itt lenne, bár bevallom, én sem bánom, esélyünk nem lett volna, ha pár nap után visszajön, annyi szorongás és tüske volt bennem, ő pedig annyira érdektelen volt, hogy a lelkem sosem szedte volna össze magát. Most nem érdektelen, nekem meg már nem egy görcs a gyomrom. Ezt a hetet már fél lábbal is kibírom, jövő héten pedig új élet, vagy így, vagy úgy. Nyugalomban és békében, kérdőjelek nélkül.
Hozzáteszem, így, hogy több a szabadon beosztható időnk, könnyebben megy gyerkőcökkel a tanulás is, tehát vannak ennek jó oldalai is. Tegnap is sokat bepótoltunk, tünemények voltak, ma mondjuk falra hányt borsó volt :D de vannak ilyen napok.
https://www.youtube.com/watch?v=wiwK5JcQbtM
