Díva naíva - a furcsa nő tökéletlenségei

Fogalmam sincs, hogy én nem vagyok-e normális, vagy ő vagy mindketten?

Tegnap csodás kérdés fogalmazódott meg bennem, hol szeretné, ha eltemetnék, jobban mondva, hogy eltemettethetném az én kis városkámban. A válasz persze meglepett, pedig nem kellett volna, hogy megkérdezzem, hisz irreleváns jelenleg még... /Ez konkrétan csütörtökre vonatkozik/ Szóval, otthon, majd a tesója és az apja elintézik (a CSALÁDja... ) no meg OTTHON, mondtam, apádnak sem a szülei a családja, tesódnak sem Te...

Sikítani tudnék, hogy egy rohadt bejegyzéshez sincs privát szférám, nem szeretném a kis családom elé tárni a gondolataimat, mert ezek csak az enyémek és nem publikusak és lehetetlenség írni. /Hétfő/ :)

Durva mélységeket jártam meg az elmúlt napokban, egyszerűen fogalmam sincs és sokszor tátott szájjal figyelem az életet.

Munkamániás hazatért férjezetten és boldogan és úgy örülök neki :) Meséltem a cukrász csajt, ő is azt vágta le, hogy akkor ez kölcsönös, ha már rá írogat, de ez lerágott csont és nem is szándékozom a továbbiakban ezzel foglalkozni.

Tegnap nagyon jó volt Valakivel megosztani azt, ami bánt, kisírdogáltam magam és kicsit jobban lettem, valahogy annyi kétely űz, itt vagyunk két éve, Bandita szerint ilyen egy család, szerintem távolról sem, aztán ma délután hazafelé vezetve azon gondolkodtam, hogy mindig az hiányzik, ami nincs. Reggel láthatóan örült nekem, én neki annál kevésbé, tegnap is beszéltünk párszor telefonon és hallotta, hogy valami nagyon nincs rendben. Valahogy nyomaszt a pénztelenség és az, hogy őt ez nem érdekli, annyira más világban élünk, ő éli a gondtalan agglegény életét mellettem, én pedig hordom a terheket, míg bele nem szakadok... Elegem van, hogy hitelekre és csekkekre keresek és ő elhatárolódik ezektől a dolgoktól. Hiába könyörgök, hogy adja el a házát és vegyen eggyel kisebbet, amin nincs hitel, mintha meg se hallaná. Nem érdekli, ez a cukrászos csaj pedig csak erősíti bennem az érzést, hogy én csak egy megálló vagyok és nem a végállomás. 

Szeretem, kétség kívül, tudom, hogy ő is, csak kérdés, hogy hogy lesz ebből boldogság... annyira nehéz... ma megint kiöntöttem a lelkem, ő pedig bólogatott nagyokat, helyeselt és igazat adott, de nem tesz semmit, hogy változzon valami, én pedig nem vagyok megváltó, fogalmam sincs, hogyan tovább, tele vagyok kételyekkel, azt hittem, hogy sablonosan fog alakulni az életem, lesz egy közös bébink és csomó közös célunk, gyerekünk sosem lenne, ő nem hajlandó áldozatot hozni érte, én meg magamnak nem szülök, van két értelmes, csoda jó fej, gyönyörű gyerekem, nem kell harmadik... jobban aggaszt, hogy a túlélésen kívül nincsenek céljaink, közösek... hagyom, hogy meglepjen az élet, majd csak alakul valahogy.

Apropó gyerek, a nyári 7 hetes Exemnek gyereke lesz :D szerintem ez az emberi ostobaság netovábbja, így közösen már az 5. gyerekük, oh yeah :D na, kicsit sem irigylem a csajt... ekkora balfék...

Labilis vagyok lelkileg, túlzottan, valahogy megvisel a felismerés, amikor leveszem a rózsaszín szemüveget és szürkén látom a világot, szinte elviselhetetlen vagyok, magamnak is. Ráförmedtem kisfiamra, mert leejtette az uborkát, ő pedig csak sírt én pedig csak hajtogattam, hogy rossz szokás, hogy nem bír az asztal felett enni, ahogy hajtogattam, hogy rossz szokás, rájöttem, rossz szokás kiabálni és kifakadni is, le kell nyugodnom... ő szeret.

Ráadásul a legédesebb mondata megsiratott, mondtam, hogy nyaralásra sajnos nem tellik, erre ő mondta, ugyan már anya, az a fontos, hogy velünk légy.

Azt hiszem jó embereket faragok belőlük, büszke vagyok rájuk!

Tegnap összeesett az egyik kolléga az üzemben, ismerem gyerekkorom óta, ma mondta kolléganő, hogy nemrég kezelték, rákkal... teljesen le vagyok döbbenve. Igaz, hogy csóró vagyok, meg néha nem normális, meg a körülöttem lévők sem, de szerencsések vagyunk, mert egészségesek vagyunk.

Bandita döbbenten hallgatta, hogy mit ki hogy kombinált össze, én pedig szájbarágósan, többször, többféleképpen elmagyaráztam, hogy mivel bántott meg, úgyhogy ezennel lezártnak tekinthető az ügy.

mérges vagyok, fáj a fejem és még sorolhatnám, de nem teszem, a cégnél fos napom volt, becsapott az éjjel a villám, se net, se fax, se telefon...

szal, kiderült, hogy nem a cukrász csaj jelölte meg Banditát, hanem Bandita a csajt, majd végig kommentelte az elmúlt hetét, természetesen a további résztvevői a szombati partinak, beleértve a csajt is, elkezdtek kombinálni, hogy a csaj, akinek láthatóan bejött Bandita, Banditának is bejött és elindult a láncreakció. Úgyhogy ma már úgy fogadott körmös barátnőm, hogy azt hittem jól meg vagytok és sajnálom.

Én állat meg milyen jót röhögtem a csajon, persze teljes magabiztosságomban, hogy hát van ez így, hogy foglalt pasi jön be.

Bandita szerint a csajok betegek, mert hogy semmi szándéka nem volt ezzel, hogy megjelölte és kommentelt nála ártalmatlanul. 

Én viszont úgy gondolom, hogy ez az egész dolog csúnyán sértő, mert

ad1 tudta, hogy bejön a csajnak, hisz beszéltük szombaton

ad2 ha nekiállok valakivel nyilvánosan beszélgetni, akkor adom alá a lovat, tehát vagy engem hülyít, vagy őt, egyik sem szép dolog, mindamellett, hogy belőlem hülyét csinál

ad3 érdekes mód nem tartotta fontosnak elmesélni, hogy megjelölte a csajt (ő a csajt, nem fordítva...), mert (szerinte) ennek nincs jelentősége

most pedig ő az áldozat, én meg a hisztis picsa, nem érti a lényegét, ha én bejövök egy pasinak, 

ad1 az első, hogy elmesélem neki és folyamatosan beszámolok róla, épp mit művel (mint pl. lakásnéző)

ad2 nem keresem sem virtuálisan, sem élőben a társaságát

De biztos bennem van a hiba, ő pedig áldozat... kár, hogy a kérdéseimet nem tudom feltenni, mert értelme nem lenne... vajon azért nem lépett eddig, mert nem volt rá alkalma vagy mert nem akart? Vajon azért nem akar házasságot és gyereket, anyagi kötődést, mert nem tervez hosszú távon vagy mert ilyen a habitusa? Ezek a dolgok csak akkor derülnek ki, ha már megtörténtek...

Tegnap Bandita éjszakás volt, én meg fészeltem este, beszélgettem többek között körmös barátnőmmel is. Valahogy fura alakok az emberei, meg úgy általában az emberek, számomra.

Az egyik csaj - szerintem leghelyesebb - halálosan szerelmes lett, de a kapcsolat estélytelen volt, küzdött az öngyilkosság vágya ellen, majd lenyugodott és maradt a gyerekei és a férje mellett. A másik közel 50 évesen is félrelép egy kocsiban és a barátnője szülinapi partiját is simán otthagyja, hogy legyen alibije a pasival találkozni, aki úgy játszik vele, ahogy nem szégyelli.

Aztán meg itt az én emberem. Akiről kiderült tegnap este, hogy ismerősök lettek a cukrász csajjal, aki rákattant szombaton és elflörtölget vele, sok kacsintás, vigyor, természetesen full publikusan, ráadásul akkor, amikor vasárnap délután mellettem ül. Szarul esett és most már értem, hogy miért kérdezett vissza, hétfőn mondtam, ha megcsalnál, megmondanád, ő meg zavartan dobta vissza, hogy miért... na nem hiszem, hogy megcsalt, csak eljátszott a gondolattal, amiből még tett is lehet, ha így folytatják és fogalmam sincs, hogy szóvá tegyem, vagy hagyjam, aztán majd lesz valami.

Szarul esett, de valahogy nem félek, ha menni akar, mehet... Én meg még szombaton azon röhögtem, hogy a liba... aztán lehet annyira nem is liba, egy próbát végül megérhet, ha úgy gondolja, na mindegy, mérges vagyok :(

Mert minden éremnek van, én pedig mindig csak az egyik vagyok.

Szombat délután, teregetés közben Banditának betelt a pohár. Miért nézem levegőnek és mégis mi a fészkes fene a problémám. Nem hagyta annyiban, válasz nélkül nem tágított a szárogató mellől. Kénytelen voltam válaszolni. Pokolian nehezemre esett. Mondtam, mennyire szarul esett ez a két nap, és elpityeregtem magam, hogy egyedül kellett szétszakadnom az évzárón és hogy mennyire sajnálom, nálam kis koromban felvonult az egész család, nagyszülők, szülők, stb... (hozzáteszem, kértem anyámat, hogy jöjjön el, de ő inkább főzött...) Azt is hozzá kell tennem, hogy Banditát sem kértem meg, hogy tartson velem, mert úgy gondoltam, ha akar, önszántából, akkor jön. Miután ezt elregéltem neki, eggyel hátrébb lépett. Nem érti, mit várok tőle, így is elég sok a szar körülöttünk, miért teszem még én is ezt. Ő szeret, úgy gondolja, hogy elég sok mindent megtesz értem és a gyerekekért, nem fair, hogy ilyenekért duzzogok, az ő apja soha nem járt évnyitóra - évzáróra, suliban hozzájuk, ő elment a ki-mit-tudra, odaült 3 órára, volt szülőin és ha megkértem volna, elment volna évzáróra is. Mivel nem kértem meg, úgy gondolta, hogy megoldom egyedül, nincs szükségem rá ott. Ma is ő rendezi a gyerkőcöket, hozza, viszi suliba, ő kelti és birka türelemmel bír velük. Annyit mondott, hogy lehet, hogy az én családom annó túl magasra rakta a mércét, de ő azt nem akarja megugrani, ha így nem kell, akkor lépjünk tovább, mindenki a maga irányába. Ezzel sarkon fordult, engem meg nemes egyszerűséggel elfogott a pánik, de hagytam menni. És el kezdtem gondolkodni, hogy én vagyok a hisztis, az elégedetlen, aki folyton dolgokat vár el, anélkül, hogy kimondaná és azt hiszem, tényleg igaza volt, én ok és szó nélkül belelovallom magam olyan dolgokba, amikről sejtelme sincs.

Délután elmentünk a sulis kerti partira, nem mintha nagyon vágytunk volna, odaérve felajánlottam neki, hogy hazamehet, ha gondolja, elég, ha az egyikünk kínlódja végig, rámmosolygott és mondta, hogy nem mer. Este pedig elmentünk a barátnőm szülinapi partijára, tényleg, mint akinek a fogát húzzák, szeretem a körmös barátnőmet, de a barátnőit nem is ismerem és amúgy is. Végül nagyon jól éreztük magunkat, láthatóan rákattant az egyik csaj Banditára, ő pedig egész éjjel a kezemet simogatta, félt, hogy elveszít, én is berezeltem, hogy erről ennyit.

Tegnap délután teljes őszinteséggel mondja kiscsajomnak, hogy szeretett volna gyereket, de már nem szeretne egy harmadikat, aki beszáll a vitákban és komolyan, tényleg idegőrlő, ahogy folyamatában ölik egymást, tegnap a másnapos fejemre, ott volt a szomszéd kiscsaj és a tesóm gyerekei is... már nem tudtam mit kezdeni velük, ha együtt vannak, csak egymást ölni képesek, ahelyett, hogy eljátszanának... nem is értem.

Barátnőm pedig terhes a harmadik bébivel, kicsit elszomorított, egy jó éve még együtt terveztük, de azért feldolgozom és örülök nekik :) Mondtam Banditának, meg hogy csereszavatos a spirálom, úgyhogy nyár végén cseréltetem, akkor 5-6 évig megint nyugi van, mondta, ha úgy alakul, idővel levetethetjük, de jelenleg sem energiánk, sem pénzünk nincs babára. Ezzel bedobott egy nekem való filmet és egész este nézte minden kívánságomat, hogy feldobjon. Úgyhogy hallgatok, mint a sír.

Csak, hogy bemutassam az érem másik felét is, meg talán azt is, hogy én vagyok kettőnk közül a kapcsolatrombolóbb.

Balhé, békülés, belátás...

aztán kötelező suli buli, majd részegedés, rendesen, 2-ig terasz buli, reggel 11-kor légyre kelés, meg fejfájás. 

Mikor sok mindenen gondolkozol. Mikor elmész a  gyerekeid évzárójára, de hülye fejeddel két gyereked van, de te csak egy vagy. Mikor ráeszmélsz, hogy nem kapnak kitüntetést, mert nem ültél le velük tanulni és szükségük volna rá és rájössz, hogy szar vagy. Mikor rájössz, hogy messze nem azt az életet adod nekik, amit szántál nekik, mikor rájössz, hogy veszítettél. Ezt a kudarcot pedig képtelen vagy feldolgozni. Mikor küzdesz a sírással és közben úgy csinálsz, mint aki tök jól van. Mikor hazaérve fintorok fogadnak, hogy suli buli és fogalma sincs, minek rendelsz délutánra virágot, mert hát kit érdekel, hogy ma van a barátnőd szülinapi bulija. Szarjunk le mindent, legyünk hálásak, mert rendbe rakta a konyhát és legyen lelkiismeretfurdalásod, mert nem beszélsz vele és savanyú vagy.

A legfontosabb dolgot nem tudod megadni a gyerekeidnek! A CSALÁDOT! Sajnálom, hogy elcsesztem az életüket, a házat nem adom el, rommá fogom melózni magam, amikor pedig szükségük lesz rá, rájuk hagyom a házat és húzok egy garzonba, legalább életük kezdetével ne legyen gondjuk. Legalább ezt megadom nekik, ha mást már nem tudok… Jóvátehetetlen, amit tettem, amilyen életet biztosítok nekik. Banditát visszafokozom az ezredik helyre és maradnak ők az első helyen, a másodikon a meló, a harmadikon pedig a suli.

Több, mint 2 évig keményen küzdöttem, hogy családom legyen, a mai nappal pedig ünnepélyesen feladom. Élem az életet, úgy ahogy adódok, szem előtt tartva, hogy ne okozzak még nagyobb törést, mint amekkorát már sikerült. Nem udvarlom többé körbe Banditát, igazából azon gondolkodom, hogy minek vagyunk mi együtt…

Ritka szar passzban vagyok, pedig az éjjel közepéig csinálhatok úgy, mintha királyul volnék. Azt hiszem, tömény szeszre van szükségem, hogy ezt a napot túléljem. Off.

Kincs, ami nincs. Lélegzetelállásból légbuborék lett, aminek örülök is, vagyis inkább annyira mindegy.

Ahogy mostanság minden. Itthon folyton áll a bál, tegnap csőbe húztak, elég szar kedvem lett nap végére, hogy mióta vagyok ennyire ostoba. Erre haza sem értem még, Bandita nekem esett, hogy nem fogom be a gyerekeket a háztartásba és nem nevelem a gyerekeimet, aminek meg is van az eredménye. Este desszertnek odavágta, hogy biztos éhes vagyok, csak lusta vagyok főzni. Ma pedig, reméli, hogy idővel kevesebbet lesznek itthon a gyerekek, én meg csak nézek ki bután a fejemből és nem szólok egy szót sem, ő pedig érdeklődik, miért vagyok ilyen hallgatag. Mégis mit mondjak? A tegnapi baklövésemről nem tud, mert nem beszélgetünk, ha pedig tenném, mindig bedob valamit, amivel elnémít és hirtelen elhalkulok.

Holnap lesz az évzáró, órám is lenne, délután iskolai kerti parti és a körmös barátnőm kerek szülinapi bulija. Fogalmam sincs, mit hagyjak ki, ha rajtam múlna, elbújnák egy sarokba és kaméleont játszanák, hogy soha senki ne lásson.

Elfáradtam és belefáradtam, mindenbe, valami nagyon hiányzik az életemből, vagy minden?

Lehet, tényleg antiszociális vagyok, sokszor utálok emberekkel érintkezni, egyre többször értékelem a magányt. 

A héten nem volt főnökasszony, sok volt a meló és a tulaj nagyon kedves. Folyamatosan dicsért és megköszönte a munkámat, a héten kifejezetten szerettem dolgozni, bár hozzáteszem, szeretem a munkámat, csak az embereket nem. Megint antiszociális? Na  mindegy. Egyre több magyar kollégám van, azt hiszem egyenként és együtt is szeretem őket. Mind kedves, van összetartás és szeretek közöttük lenni.

Nem az a baj, hogy nem lesz gyerekünk, nem lesz esküvőnk, nem várok túl nagy áldozatot sem, de nem látja be, hogy ez így nem mehet tovább, rajtam van életünk minden terhe és nyomaszt, hogy nem veszi komolyan, nem érdekli. Lassan már engem sem, kicsit sem és sikerül pont abba az irányba fordítani az életemet, amiben rég volt, beleszeretek a munkámba és kerülöm az életet.

Nyaralni szeretnék, nézegetek utakat, nem, mintha mehetnénk, nem engedhetjük meg magunknak, de jó nézelődni, Bandita meg röhög, hogy mennyit számít(ana) nekem egy nyaralás. Nem is értem, mit nem ért ő ezen...

Pengeélen táncolás, egy hű bazd meg érzés, a múlt idézése és a tűzzel játszás, most nem tudom, hogy vagyok...

Fura dolog ez az  élet. Úgy ahogy van, mikor olyan emberekkel beszélgetsz, akik tudják, hogy miről beszélsz és hirtelen rájössz, hallod, amit mondasz, hogy mennyire intstabil az életed, képlékeny és valahogy semmiben sem állandó... hogy amit elképzeltél nem úgy van, messze nem, ahogy annó elgondoltad, és nem ez a legdurvább dolog, az, hogy neked ez így megfelel és nem tudod, hogy miért, igazából fogalmad sincs...

Három éve még arról álmodtam, hogy lesz mellettem valaki, aki feleségül vesz, gyereket szeretne és megajándékoz azzal, amire egész életemben vágytam, egy családdal.

Lett valakim, aki nem állt mellettem, mikor megtehette volna és ami még érdekesebb, hogy én vagyok annyira ostoba, hogy fordított esetben, bármi is történt volna, megtettem volna, aki nem akar sem esküvőt, sem gyereket, sem családot, csak élni, a mának, a holnapba még véletlenül sem belegondolva és menekülő utat hagyva magának, nem csak most, örökre.

Ez igazából nem baj, csak döbbenet, hogy ez engem már nem zavar, hogy mennyire megváltoztam, mennyivel másképp látom a világot, az életet és magamat benne. 

Elmúlt a tervezési kényszerem és az ideális világ szemlélete, élem egyik napomat a másik után, ahogy jól esik és ha újra felfordulna az életem, fenekestül, már nem félek, már megjártam a hadak útját, már semmi nem rettent el. 

Szeretem? Igen. Ő is, a maga módján biztosan, de ha vége lenne, már nem esnék kétségbe, már egyszer túléltem, túlélném újra. Stabil pont az életemben, de nem erre a pontra építem az életemet. 

Ez most épp így van, fura és még csak azt sem tudom, hogy ez így jó-e. De ez így van. Mellette így is marad, de már nem zavar, nem tesz boldogtalanná, megváltoztam, most ezen töröm a fejemet, valamin mindig törni kell...

Meg kell állapítanom, hogy a libikóka gyerekkorban sokkal jobb, mint felnőtt korban. Kipróbáltuk Banditával élőben egy Balcsi parti játszótéren, rá kellett jönnünk, hogy nekünk ez már nem ad száguldást és eufóriát. Apropó száguldás, épp relaxáltam, mikor szembe jött egy kamion, Bandita rosszkor állt ki, simán visszasorolt, nekem viszont jóval több idő kellett a regenerálódáshoz. Apropó regenerálódás némi szülői szigorral kiscsajom összeporszívózta Bandita házát, nagyfiam füvet nyírt, így pikk-pakk kész lettünk a házi és háztáji munkákkal és átadhattuk magunkat a kalanadoknak. Apropó kaland, vicces volt köveken hasalva szabkodni a Balatonból hinárt az akváriumba és kalandos lenyúlni számukra egy rozzant vödröt, de végülis hasznos lett, jól mutatnak az akváriumban. Apropó akvárium, a múlt hetem azzal telt, hogy kis halakat halásztam le a tóból és gyűjtöttem vödörbe, aminek nagy része Bandita tavában landolt, kis része Bandita akváriumjában, a gyerekekkel együtt kaptunk sikítófrászt, mikor egy nagyobbacska hal bekapott kettőt, aztán eltávolította azt Bandita, most nagyon várom, hogy újra láthassam, mi lett a csemetéinkből :) Apropó csemete, kiscsajom osztálya szülőkkel együtt ment osztálykirándulásra, életem legnagyobb baklövése volt, hogy nem kísértem el, ő pityergett, én meg szintén, végig a napot... Hazaérve pedig meséli, hogy bent felejtette a buszban a pénztárcáját és senki nem adott kölcsön neki fagyira pénzt, még a tanító néni sem... Úgyhogy csütörtökön elkapom a grabancát és megmondom neki a magamét. Apropó beszélgetés, szombaton találkoztunk Bandita ismerőseivel, beszélgettem a haverja feleségével és feldobta a gyerek témát, mondtam, nem rajtam múlott, Bandita nem szeretne, én pedig tudok ezzel így élni és akkor odafordul hirtelen, hogy ez milyen csodás gesztus tőlem, én pedig hirtelen nem is értettem, miről beszél... valószínűleg igaza van, csak nézőpont kérdése :) Banditának egyszerűbb lett volna, ha én mondok nemet, nem tetszik neki a felelősség, ami a nemmel jár. Apropó felelősség, a vízműnél tisztáztuk a félreértéseket, meg kaptunk egy szép összeget tartalmazó csekket, majd mondtam Banditának, hogy tuti, hogy valamit a haverja csinált a házban, hogy elfolyt 20 köbméter víz, én még magától meggyógyuló és immel ámmal előforduló csőtörésről nem hallottam, de emiatti hatalmas csekkről nem először... Apropó csekk, kisfakadtam, hogy ezen a vízdíjon már 4 napot wellnesszelhettünk volna valahol és nem az önéllátós, általam főzős-takarítós házában. Fáradt vagyok és nem veszi tudomásul, elegem van abból, hogy csak a kiadásokra keresek, szeretnék élni, fellélegezni és élni... Úgyhogy most gondolkodóba estem, hogy eladom a házat, ugyan mivel csak tavaly lett rajt lakhatási, így még közel 3 millió lenne az adó vonzata, de lassan az sem érdekel, hogy marad-e belőle vagy sem, majd szépen kezdem egy garzonban és ha spóroltam össze eleget, lesz nagyobb, elegem van az adósságok fogságából. Ő pedig csak nézett, nem akar költözni, de hogy képes-e ezért bármilyen áldozatot meghozni, az még a jövő zenéje, én megmondtam, többre nem vagyok képes, a kocka el van vetve, most rajta a sor, hogy lépjen, ha kihagyja ezt a kört, akkor én viszem a bábut és úgy döntök, hogy engem ne nyomasszon.

Ki vagyok purcanva, a nagy büdös vagy épp jószagú semmitől.

Először is le a kalappal a ksh előtt, kértem a szakdolgozatomhoz adattájékoztatást és nemcsak hogy adott, még küldött 2 oldalnyi linket is, ami hasznos lehet, mindez 10 óra leforgása alatt, szóval big respect. Bezzeg a szakirányú egyesület rám se hederít... grrr. na mindegy.

Igazából semmi nem történt velem mostanság, élem az unalmas hétköznapokat és várok valamire, de még nem tudom, hogy mire...

Tegnap este kiscsajom szülinapjának fílingjével átitatva megint túlpörögtek, mint a búgócsiga, bebújtam melléjük és elaltattam őket altatódallal, mint bébi korukban és láss csodát, elaludtak, tök édik voltak :)

Rámférne egy masszázs, meg ilyenek :D 

Akárhonnan nézem, idén nem lesz nyaralás, ami elszomorít, rámférne már egy kis boldogság, bár még mindig fűzöm magam, hogy low cost nyaralást szervezzek, de arra meg túl sok időm nincs, hogy kitaláljam.

Egy elfelejtett mondat, ami jól elszúr mindent.

mert szétszórt vagyok és szét is vagyok esve és elegem van kábé mindenből, nagyon mindenből...

reggel feldobtam Bandita kocsijának csomagtartójára a távirányítót, hogy ne kelljen manuálisan rángatnia az elektromos kaput... mellesleg amit csak ő tud, mert én képtelen vagyok lecsukni ebben az állapotban.

persze szólni már nem szóltam, ő meg nem vette észre, így most már nincs távirányító. 

elegem van, magamból, mindenből, dolgozik, pityeregtem neki a telefonba, szerintem neki is elege van. PONT.

Néha úgy érzem, hogy elégedetlen liba vagyok, akinek semmi nem elég.

Kolléganő Egyiptomban sütteti a hasát, én meg épp 10 órázom, úgy, hogy egy kézzel verem a gépet, a másikkal meg lapozgatom a következő aktát és csúnyán ki vagyok készülve. A szakdogám semmit nem halad és a gyerekeknek is folyton folyvást mást sem teszek, mint szólok, hogy csinálják és nem csinálják és újra szólok és így tovább... fel tudnák robbanni.

Semmi sem megy, tele van rögökkel az életem és úúúúúúúúgy unom már, főleg, mikor gyerekkori barátokat látok, elnökké válni, több 10 millás verdákkal járni és nézni a rohadt nagy sikereiket, fogalmam sincs, hogy mi a túrót foglalkozok én ilyenekkel...

Vasárnapi gyöngyszemnek 3 fekete pontot és egy 1-est találtam a kisfiam ellenőrzőjében. Mert derogál elrakni a tancuccokat hiába pitizek, hogy pakoljon be, szarik rá, a versről meg nemes egyszerűséggel elfelejtett tájékoztatni, hogy meg kellene tanulni, szobafogságot kapott, tanár néni reakciója: "anyuka, ne tessék büntetni a gyereket, mondta, a verset azért nem tanulták meg, mert maga tanult, van még vizsgája?" Baszki, de komolyan, éjjel tanulok, nem napközben, soha nem mondtam még nemet, ha segíteni kellett és ez a hála, hogy velem takarózik, had legyek már nem törődöm anti anya 2003-tól mindörökké.

Fogalmam sincs, valahogy semmiről. Banditával mostanság nagyon jól megvagyunk, jól esik, hogy a bolt 10 méterére is automatikusan fogja a kezem, hogy ölelget és annyira siralmasnak érzem jelenleg az életünket, ő is alig él és én is, hol van itt az élet?

Felhívott egy anyuka, kisfiam pénteken szülinapra hivatalos, kiscsajomnak jövő héten szülinapja és nem akarok itthon 12 sipítozó kiscsajjal találkozni, nem akarok szülinapi bulit szervezni valami hülye drága helyre több tízezerért és nem akarok családi bulit sem. De ő igen, én meg sikítani tudnék.

Exem felhívott, vehetek gyerekeknek a nevében ajándékot, nocsak, 3 év után? Mellesleg keresd meg a számát, hozd el a cédéimet meg a könyveimet, blablablabla. Annyira elegem van belőle és a pofátlanságából is. Annyira unom már, hogy megtalál a baromságaival és van képe kimondani és oda sem akarok menni hétvégén, bulit sem akarok, nyugalmat, elutazni egy 5 csillagos szállodába, ahol nem csicska vagyok, hanem királylány.

Sikítani tudnék, toporzékolni, de értelmetlen lenne, mert ez van, ez lesz és sosem változik.

Tényleg, 10 másodperc adrenalin ért hétfő reggel, mikor is bemondták, hogy a 6-os lottó főnyereményét egy bátor egyén vitte el, aki az 1-est jelölte, hát azt igen, aztán gyorsan kiderült, hogy a másik 5 nem stimmel... ilyen a formám.

Most meg még a barátok köztnek is vége, innentől már igazolatlanul henyélek...

off vagy uff, kinek hogy.

dehogy ások :) viszont túl vagyok még két vizsgán, már csak a szakdolgozatnak kellene villám géza módjára nekilátnom, meg 2 tárgyat kell még letudnom és vége a 4. szemeszternek is :) 

A dohányzás előnye, a nagy egészséges életmódnak köszönhetően én vagyok szinte az egyetlen dohányos a társaságban és hát az angol tanár csaj is bagózik és imádja Hollandiát is és van gyereke, tehát téma akad bőven :) szerintem elfogult volt irányomban a szóbelin :))

A fősuli után mindenképpen elmegyek szakfordítói vizsgára, az már csak formalitás, bogarat ültetett a fülembe, lehet, hogy nekiállok majd és kiderítem, hogy külhonban hogy lehet bírósági és rendőrségi szaktolmács. Azt hiszem, az nagyon érdekelne és az tök jó volna :) A bécsi barátnőm apja valami tartományi fejes, lehet, hogy megkérem, kicsit segítsen. 

Azt hiszem, az nagyon bejönne :) újabb célok :)

Felállítottuk újra a trambulint, úgyhogy kicsit többet fogjuk most ismét látni a gyerekeket itthon. 

Bandita meg a húgom dumáltak, hogy mekkora baromság az esküvő, én ebből inkább kimaradtam, más véleményem nem kívántam újra hangoztatni :) Igazából nem is zavar, van egy szerető, hűséges pasim, a mai világban már ez is csoda, legyünk őszinték... Épp azt beszéltük, a haverjának pl. 4-5 szálon futnak női... hát egyik sem szeretnék lenni...

Kicsit túlterhelődtem megint egyszer, de ez nálam nem újság, alig bírom nyitva tartani a sebes szemeimet :D

Szerdán Banditával kimozdultunk kicsit, elmentünk vacsorázni, majd este 9 után reménykedtünk, hogy van még nyitva cukrászda, de ebben nagyban tévedtünk :D Úgyhogy jobb nem lévén, elmentünk plázás kaszinóban, ott legalább van kávé :) rouletteztünk kicsit és figyeltük az embereket, mennyi fanatikus jár arra, topis ruhákban, jobb jövő reményében így szerda este.... Aztán szexshopot kerestünk volna, tök röhej, hogy 3-ból kettő 6-kor zár, a harmadik meg 10-kor... Úgyhogy ezt bebuktuk, ugyanúgy, mint a cukrászdát.

Érdemes volt kárognom, meg értelme is volt a szombati vitának, azóta helyre állt a rend, minden téren, testileg-lelkileg rendeződött minden, igazából nem hittem volna, hogy így pikk-pakk újra minden jóra fordul. Úgyhogy nagy kopp-kopp.

Aztán meg hülye, aki nem okos, csak, mert tegnap ünnep volt, lehetett volna annyi eszem, hogy kicsit másképp szervezem a napomat. Szerdán volt már vagy 2 óra, mire álomba szenderültünk, reggel pedig 6-kor kelés, gyerekekkel rohantam tesómhoz a céghez, mert nem voltak képesek a suliban 2 nyári napközis papírt adni, nekem viszont két gyerekem van és mindkettőt szeretném napközibe járatni.... grrrr.

Utána rohantam a kozmetikusomhoz, ideje volt a szemhéj tetoválás korrekciójának, most legalább nem fájt olyan brutál módon, mint a múltkor, aztán bankba hitelt befizetni, haza, adóbevallásokat készíteni, Banditának nem volt meg az előző mukáltatói papírja, újra lekérni, majd egy órát vitáztam telón Bandita vízszolgáltatójával... grrr.

Természetesen a barátnőimmel való találkozóról jól elkéstem... Csajoknak sem volt még kedvük hazatérni, úgyhogy átjöttek hozzám, aztán volt vagy 7 óra, mire a tanulásnak tudtam magam szentelni és még a másik tegnapra házimnak neki sem álltam...

Ma pedig vizsgázok, ami miatt mélységesen fel is vagyok háborodva, múlt héten volt ebből a tárgyból kemény 4 óránk, kaptunk egy bika házit, amit rohadt nehéz magyar excellel és függvényekkel megoldani, mert fogalmam sincs, a németet hogy fordítják, első körben azt kellett kiguggliznom. Projektfinanszírozás feladat, melynél döntsd el, hogy melyik befektetés éri meg jobban... természetes a számításoknál, mint ROI, ROC, ROE hol az egyik, hol a másik volt jobb, akkor most mégis melyik mellett döntsek? Kérdezni nem lehet senkit és a mai vizsgánál is pontlevonás, ha nem az a szisztema alapján döntök, ami nincs leírva sehová... most aztán sokkal okosabb lettem....

Kettőig tanultam, majd elfeküdtem, ma olyan vagyok, mint akin végigment az úthenger, természetesen csúnyán el is aludtam, délután vizsgázok, no meg holnap lesz még 2 része az angol vizsgámnak, aztán jövő hétre valamit már prezentálnom kéne a még neki sem látott szakdolgozatomból, meg lesz vagy 10 órám egy tárgyból, de aztán pünkösd után már csak 1 tantárgy lesz, az is 3x2 órában és vége ennek az évnek is. :)

Szóval, most már jó ideje elég letargikus hangvételű vagyok. És hát alakulunk, mint púpos gyerek a prés alatt :)

A szombati kibeszélés sokat segített, azóta újra figyelünk egymásra. Jó tudom, ezzel még nem váltottuk meg a világot, de sok kicsi, sokra megy, meg valahol el kell kezdeni, csak hogy legyen a tarsolyomban néhány közhely.

Amúgy meg én is „egyszer egy sárkány egyszer egy királylány egyszer az ágyba máskor a pokolba kívánnám“ gondolom én :) Na jó, talán tudom :)

Nézzük csak, szombaton éjszakáig beszélgettünk, majd lefeküdtünk. Vasárnap ugye ott volt velem az elsőáldozáson, pedig mennyire ágált... mégis magától kelt fel, én nem keltettem volna fel. Vasárnap délután szedett nekem virágot a réten, mikor kivitte a kutyákat futni.

Hétfőn mondtam neki, hogy valamit tenni kellene, tök nagy a hasam, hogy mennyire zavar.... erre mosolygott, hogy ő így is szeret. Tudta, ha helyesel, abból balhé lesz, nem tudatosan tettem próbára, mégis sikerült.

Tényleg szeret és én is őt, vannak apróságok, amikből egyszer csak óriások lesznek, de van ez így... majd összemennek újra :)

Ma pedig a karácsonyra tőle kapott órámhoz ideális gyűrűvel találkoztam az ékszerüzletben, ahol a barátnőm dolgozik, fel is hívtam Banditát, hogy megveszem, odaadja-e a napomra :) Mondta, hogy ez aztán király... mondtam, nem baj, majd meglepődök :D

Holnap este pedig kettesben elmegyünk egyet, hogy hová lehet menni szerda este, fogalmam sincs, de mivel csütörtökön mindketten otthon leszünk délelőtt, így nem hagyhatjuk ezt ki :)

Kiborult a bili, én megint pityeregtem, ő pedig nem értette... aztán hajnalig beszéltük. Voltak mondatok, amiket soha nem akartam kimondani, voltak gondolatok, amiket már rég, megtettem. Szerinte  minden nap feszültség van itthon, ha mást nem, a gyerekek nem foglalkoznak vele, amit mondok, majd ordítok és megteszik, neki ez épp elég ahhoz, hogy gallyra vágja a hangulatát... 

Szeretett volna gyereket, de örül, hogy nem lett és minden nőjével örökre tervezett, de sosem úgy alakult, ha pedig nem ilyen messze költözött volna, egy-egy hirtelen vitából már szakítottunk volna végérvényesen... A házasság pedig csak arra jó, hogy nehezebbé tegye az elválást. Ennyire jutottunk. 

Fogalmam sincs, ez mit segít a kapcsolatunkon, majd az idő ezt is eldönti. Szeretem és ő is szeret, de hogy ez kitartson örökké... komolyan nem tudom. 

Ma volt keresztfiam elsőáldozása. Huginak pedig tegnap lett volna a szülinapi bulija, amit anyám elszúrt, egyszerűen 19 éves kora ellenére nem engedte el, mert csak. Erre tesóm feltépte az agyát, kioktatta anyámat, ő nem jött el az elsőáldozásra, apám eljött, most pedig válni akar. Én meg nem mondok semmit. Tisztelem és becsülöm apámat, hogy 40 év után végre a sarkára állt és eljött, annak ellenére, hogy anyám ellenezte. Anyámnak pedig lassacskán el kellene gondolkodnia, nem tiporhat mindenkit kénye-kedve szerint, jól kijött ezzel a metódussal 50 évig, de egyszer eljön az idő, mikor ezt már nem lehet... 

Beszélnem kellene vele, nem értem, miért rúg bele azokba, akik szeretik. Na, majd meglátjuk, hogy lesz...

Hogy minek, magam sem tudom... egy rohanás az életem. Végigszaladok rajta, aztán vége. Melóból suliba mentem, projektfinanszírozás. 10 perc után levágta az előadó, hogy értek hozzá... sok mindenhez értek, csak használni nincs lehetőségem... 

Annyi idős lehet, mint én, csak velem ellentétben ő milliárdos projekteket bonyolít. Én meg az íróasztalom átrendezéséhez sem vagyok jogosult, főnök utasított, hogy állítsam vissza az eredeti állapotba.

Fogalmam sincs, lesz-e valaha olyan munkahelyem, amit élvezni fogok... valaha... néha... talán... egyszer...

Mérges vagyok, mert holnap angol vizsga és nem tanultam rá semmit.

Banditával egész jól elvagyunk, egy dolog jelenleg nem működik, de remélem idővel találunk összhangot és egyensúlyt, remélem...

Nem tudom, hogy inkább a tengerpartra ruccanjunk ki pár napra nyáron vagy beadjam a két hetem alatt a csemetéimet állatkertbe, ezt sem tudom, annyi mindent nem tudok.

Agymenés off, alvás on.

Mikor eljő a pillanat és minden mindegy...

lemerültem/kimerültem, a hétvégi kifakadás, aminek értelme sincs. nincs tökéletes élet, nincs tökéletesség önmagában is hülyeség az egész. aztán a két anyák napja, a tegnapi 3 óra a körmösnél, majd 3 óra eltöltése a fész előtt feleslegesen... ma pedig a fogorvos, kiscsajom megszabadult a két első fogacskájától... asszem azt az anyaaaaaaa ordítást, míg élek el nem felejtem, doktor néni majdnem anyát is összekaparhatta... meg a szar meló, bejelentette ma főnökasszony, hogy rendezzem vissza az irodát, kapok egy rolót, fényvédőt, hogy ne süssön a szemembe a nap, de nem tűrik, hogy átrendezzem a munkahelyemet... a legszomorúbb az egészben, hogy a melót élvezem, az embereket lassan darabonként gyűlölöm... utána egész nap nyalt, nekem nem kell nyalni, csak békén hagyni. jobban szeretek dolgozni, mint beszélni velük, ez sem tökéletes.

elég szar napom mellé anyám is kiakasztott, ordít, mint a fába szorult féreg, hogy el kellett menni a gyerekekért és legalább 20 percet "vigyázni" kellett rájuk, nagyon gondolkodom, hogy idomítom a gyerekeket, hogy reggelente fél órát egyedül legyenek és lemondok anyám "segítségéről".

szombaton vizsgázok angolból, holnap pedig estig leszek, tele a tököm, már azt sem tudom, mit miért csinálok, na meg miért nem...

mire vágynék igazán? egy tökéletes világra.

vágyam volna, ha a gyerekeimnek apjuk lenne, nem csak nekem pasim, ha dolgozhatnék 6 órában, hogy legyen a gyerekeimnek anyjuk, ha nem a kimerültség, hanem az energia vezérelne. erre vágynék én, de mindhiába, nincs rossz életem, csak túl nagyra vágyom.

vagy lehetnék pillangó, vagy gyöngéd nyári szellő, vagy lobogó melengető tűz... de nem vagyok.

Nem akarlak most - morcoskodás, takarítás

gyertyát gyújtok a templomban az édesanyámnak, elárulod, hol találok templomot -magányos zokogás a családtalanság miatt

boci szemek, ölelés, szerelem vallás, sírást nem értés - hangtalan értelmetlenkedés

fog fájás, egész éjjel nem alvás - egész éjjel agymenés, altató mellett sem alvás

fáradtság - fáradtság

Tudod, hogy lehetsz vasárnap délután igazoltan egyedül? Ha felmosol :) Megfogadtam, hogy nem picsogok, nem mintha nem lenne mindegy :)

Miután Bandita idén leszarta az anyák napját, úgyhogy gyerkőceim maguk indultak útnak, hogy mezei virágot gyűjtsenek nekem :) gondoltam, talán addig hasznosan tölthetnénk az időt, így kettesben, ki is vonultam hozzá a kertbe, doromboltam kicsit, majd elkezdtem becsalni, ő meg élből mondta, hogy neki aztán most igazán nincs kedve. Amit persze meg is bánt, ahogy kiesett a száján, de igazából, innentől bekaphatja. Gondolkodom, hogy tartsak-e szeretőt, igazából, mikor szingli voltam és szexpartnert tartottam, több együttlétben volt részem, mint kapcsolatban és belefáradtam újítani, csak, hogy kedvet kapjon. 

Ennyit a picsogásról, igazából nincs kedvem picsogni, groove coverage-et hallgatok, nincs idebenn senki, jól esik a magány, ráérek kicsit agyalni, beletörődtem, hogy nem vesz el feleségül, igazából leszarom, úgyhogy múlt héten el is döntöttem, hogy a gyűrűs ujjamra, az én gyűrűm kerül, ki is néztem egy-kettőt, amelyik tetszik, amint felszabadulok Bécsbe veszek egy Frey Wille gyűrűt, fekete-aranyat, ami nem lesz pasifüggő, ott lehet az ujjamon, míg élek... Nem az a nő vagyok aki naponta változtatja a gyűrűit és fülbevalóit, bár a nyakláncaimat mindig a ruhámhoz igazítom, de a gyűrű és a fülbevaló állandó :)

Őszintén gondolkodom és nem értem, miért van velem. Eddig ultra karcsú női voltak, ráadásul gyerektelenek, én meg szeretek nőies lenni és nem szeretném, ha kilógnának a bordáim, ráadásul a család fogalmáról is merőben eltérő a véleményünk... Barátnőmék bevállalják a harmadikat, meséltem neki, hogy már élesben nyomják, erre bedobta poénnak, hogy kettőből nem tanultak... 

Bevallom, nem bánom, hogy nem adja el a házát... lehet, hogy ez a kapcsolat csak a 'tragikus' időknek szólt. Fogalmam sincs, de lassan eljutok odáig, hogy én sem bánom, hogy van egérútja, ezzel az én egérutam is biztosított. Annyi szar VOLT az életemben, most pedig nyugalomra és boldogságra vágyom. Nem tudom, ha nélküle, akkor úgy is jó, ha vele, meg vele... Nem látom olyan véresen komolynak a helyzetet, miért is látnám...

Úgyhogy az anyák napomból csináltam olyan napot, amit én, mint anya élvezek és nem túlzottan érdekel, ki mit gondol, én jól vagyok és most erre fogok gyúrni, hogy magammal foglalkozzak... Nehéz lesz, mert nem vagyok ez a típus, de idővel minden megy, csak gyakorlás kérdése :)

Úgy döntöttem, blogot írok, ha már az ég adta világon semmi meló nincs a cégnél, nincsenek megbízások, viszont dög unalom, az van, a főnök meg úgy gondolja, hogy a weboldal fordítása – lektorálása fél perc, jelentem 1-ig azt csináltam és alig élek, megterhelő a sok baromságot olvasni, na, a legviccesebb az egészben, így én lettem a legjobb tájékoztatással bíró egyén a cégnél :D persze csak bizonyos szempontokból, még természetesebb, hogy még mindig nem végeztem :D

Este épp egy óriási vita kellős közepén gondolkodtam azon, hogy nincs lehetőségem még csak blogolni sem, mert hát hogyan, a cégnél is sündörög valaki mindig körülöttem, otthon meg aztán pláne. Lassan kezdenek ilyen szempontból hiányozni Bandita éjszakai műszakjai. Akkor tudok lelkiismeretfurdalás nélkül blogolni, tanulni.

Az élet tanít, gondolom én, legalább is valamit gondolni kell. Az adótanácsadóékra tegnap ráírtam, hogy ideje volna felvenni a kapcsolatot velem, amit abszolút inkorrektnek tartok, hogy immáron március eleje óta megy a huza vona. Este fel is hívott a tulajdonos. Elmagyarázta, hogy két titkárnő marja egymást és így most nincs lehetőségük felvenni – gondolom, ha teljes munkaidőben vállaltam volna, az egyiket kirakták volna, gondolom én – úgyhogy sajnálja, de fél évig halasztania kell az ügyet.

Tegnap halálra aggódtam magam Bandita miatt, reggel nem értem el, majd később sem, este lakkozott, féltem, hogy beájult a gőzétől. Aztán vagy 3 órányi próbálgatás után sikerült elérnem. Kutya baja.

Mivel nem csak ma, hanem vagy 2 hete alig van meló a cégnél, így tegnap délben szólt főnökasszony, hogy jó lenne, ha valamelyikünk hazahúzna, kolléganő ágált, hogy neki mennyi dolga van, én meg szíves örömest mentem (volna). Befejeztem a befejezetlen dolgaimat, majd háromkor felálltam, hogy akkor 2 órát csúsztatok. Ja, meg ahogy azt elképzeltem, ugyanis drága kolléganő túlórázni szeretett volna, de így nem mert, úgyhogy 3-kor dobta át az ajánlatkérést, ami ráadásul tegnapi nappal határidős is volt. Azt hittem a guta megüt. Ez lett volna a halaszthatatlan túlóra ürügye, de mivel nem merte megtenni, így inkább engem szivatott. Ennek mondjuk főnökasszony előtt hangot is adtam, durván felháborító ez a helyzet. Talán idővel javul… muhaha. Na mindegy, ma itt van a tulaj is, úgyhogy megbeszélések vannak, de holnap megpróbálok négyszemközt beszélni főnökasszonnyal, mi lenne, ha csökkenteném az óráimat. Jelen helyzetben lehet, hogy örül is neki.

Aztán meg Bandita, a lakk bűzétől, holott csak műgyanta, nem is lakk, nem tudott aludni, úgyhogy teljes kedvtelenséggel és közönnyel tért haza, ahogy munkából szokott, pedig szabin van. Este pedig gondoltam dumálunk, meg ilyesmik, ha viccelődtem hülyén nézett rám, ha meg az ő iróniáját alkalmaztam, szimplán bunkó voltam, úgyhogy abba is hagytam a közeledési kísérleteket.

Arról ne is beszéljünk, hogy nem kíván és folyton fáradt, egyszerűen falnak tudnák menni, amint kiejti a száján, hogy fáradt. Kérdeztem tőle, hogy ez normális-e, azt mondta, mindenki fáradt, csak nem másokkal, csak egymással élünk együtt, ezért nem tudunk róla. Na meg, hogy velem van a baj, én nem tudom őt olyannak elfogadni, amilyen. Persze azonnal bedobta, ha ez így van, akkor szakítsunk, majd hatásszünet után hozzátette, de azért ő szeret, csak nem érti, miért kell mindenen besértődnöm és cirkuszolnom.

Én meg annyi minden helyett csak hallgattam, a belső hangom mondta, én viszont nem tudtam kinyitni a számat, hogy basszus, mit vár tőlem, hogy örök tüske lesz a szememben, hogy itt álltam a csőd szélén és még csak a gondolatát sem pazarolta arra, hogy eladhatná a házát, hogy megmentsen a csődtől. Persze, biztosan szarabbul jártam volna, mint így, de lett volna lehetősége, vagy legalább is lehetősége megpróbálni és nem tette.

Vita tárgya lett a MI, szokásos az én oldalamról, a házasságtól és a vele történő gyerekvállalástól már elment a kedvem, de hogy minket nem köt össze semmi, ha megjelenik a tesója, a mi azonnal rájuk vonatkozik és kiesek a pikszisből, ez egyszerűen dühít. Sok mindent elnézek, de ezt nem bírom és akkor szorosan ehhez csatlakoztatva még be is dobja, hogy akár szakíthatunk is. Mert minket nem köt össze semmi, úgy gondolom ez nem idő kérdése, ez egy állapot, ami nem változik, ő ehhez van szokva, múlhatnak évek, neki függetlenség és bármikor történő kilépés kell, nem biztonság és bizonyosság. Nos, ebben is homlok egyenest másra vágyunk, ő sosem akar a családunk része lenni, megmondta, a gyerekeknek nem az apja, még ha annak is hívják, amihez mellesleg beszerezték az engedélyét és persze azóta százszor megbánt, ő szimplán a gyerekek anyjának pasija.

Úgy érzem leckéztet a sors, több vonalon is és kíváncsian várom a konklúziót, nem félek és nem fixálódok arra, hogy mit hoz a jövő, egyszerűen kivárom, mi történik, ha az építőelemeket így helyezzük el, akkor hogyan épül tovább a vár. Furcsán nyugodt vagyok, semmi türelmetlenség, semmi izgalom. Szerintem a legfőbb leckém, hogy a jövőt nem ismerhetem és ne is akarjam ráerőszakolni a terveimet, mert van, hogy tervezünk és mégsem úgy alakul…

A szombatom elég stresszesre sikerült, a suliból iszkoltam haza, bepakoltam a gyerekeket és némi töszörgés után el is tudtunk indulni, egyenesen 2. számú mini kutyáért. Kicsit izgultam, mert a pasi telefonja ki volt kapcsolva, de hála égnek otthon volt, csak elromlott a telefonja, úgyhogy gyors lezavartuk a tranzakciót. Itt leszögezem, hogy a Bakony kanyargós útjait még az anyós ülésben sem csípem, nemhogy a volán mögött, de mivel eszembe se jutott, hogy az idióta gps-em rövid útvonalra volt állítva, így vakon követtem, míg ki nem kötöttem a Isten háta mögött egy talán tankokkal használható földútnál. Felhívtam Banditát, hogy itt valami nagyon nem kóser, megszakadt, visszahívtam, ki volt kapcsolva, természetesen az Isten háta mögött 2 km-rel, addig elmerészkedtem a földúton, nincs gps vétel sem, úgyhogy nem bírtam eldönteni, sírjak, nevessek-e, maradt a teljes család megpisiltetése az idilli környezetben, majd felhívtam tesómat, aki rácsatlakozott a google maps-re, ami persze ugyanazt mondta, hogy már csak 10 km, haladjak tovább még 2 kilómétert és király lesz minden... Nem vállaltam be, egy ideig visszatolattam, majd megfordultam, az első kocsmánál 3 korombeli pasi ült, kiszóltam, útba tudnának-e igazítani, bólintottak, szóltam, hogy akkor félreállok, röhögtek, hogy fölösleges, erre a kutya nem jár - csak ostoba libák gps-szel, gondoltam :D - ők sem helybéliek voltak, de legalább volt térképük, úgyhogy potom 40 perccel később már ott is voltam Banditánál. Út közben még felhívott egy telefonfülkéből, az ő telefonja is beszart, én meg végigmorogtam az utat, hogy itt állok a semmi közepén, ő meg nem képes bedugni a telefonját :)

Vasárnap az unokaöccsének vettünk tortát, mert az ajándéka tegnap jött meg itthonra :S Este meg is jöttek tesójáék, bejárást tartottak a birtokon, én ettől alapjáraton rosszul vagyok, ahogy sógornőm kioktatja, mi nem megfelelő, de ők tudják. Aztán kezdte is Bandita, amit általában szokott... mert ti és mi ehhez nem vagyunk szokva... ettől meg a plafonnak megyek, ő pedig csak mondta, mondta, mert mi végigjárunk cipővel az ő szőnyegén, mellesleg ő is, de hát az ő szőnyege... ilyet csak akkor csinál, amikor ott a tesója... feltűnt neki, hogy ez most nem volt fair, nem tudom, miért kattan be nála valami, mikor megjelenik a tesója, de idegesít... de rendesen sikerült elbaltáznia az esténket. Másnapra összeszedte magát, akkor, mikor tesója elővette a kaját a hűtőből, csak elrakni derogált, már azzal jött, hogy "mi" tiszta hülyékkel vagyunk körülvéve...

Két kis kutyusunk még rendesen igényli a figyelmet, ez így is marad még egy hónapig, míg a pici kicsit fel nem erősödik, hogy tudjon hülyülni a kicsivel :) Amúgy meg a kiscsaj igazi hisztis, bezzeg a fiú bevonul a helyére és durmol :)

Hétfőn szedtünk kövi rózsát, holnap el is ültetjük a kis tavunk köré, este Bandita már bújást tervezett, de úgy fájt a fejem, azt hittem megőrülök, úgyhogy ezt is bebuktuk. 

Ma elmentünk ebédelni, délelőtt pedig alkottam negyed órát egymásra, beraktam gyerkőcöket a kádba :) Étteremben ebédeltünk, délután bobztunk, majd a 30 fokos hőségben hazavezettem. Ma még szalma vagyok, Bandita parkettát ken és jön utánunk holnap.

Mi pedig reggel újra, suli-meló kombóval felvesszük a hétköznapok ritmusát, de most hála égnek csak 3 napig :)

Először is, végre sikerült beállítanom a cégénél a magyar taszta-túrát, így vége az irományos tor-túrámnak, hogy hosszú ő-ket és ű-ket mellőzni kelljen az irományaimból :)

Kíváncsian várom, mikor hívnak fel adótancsadóék és akkor dobbantok. Döntöttem, utálom, hogy minden, amihez senkinek nincs kedve, az én feladatom, mert én nem vagyok családtag. Mert ez ugye 10 év múlva sem lenne másképp.

Aztán rájöttem, hogy öregszem, nem egyszerűen lusta vagyok, hanem szimplán túlterhelt, nem bírok annyit, mint 10 éve. Ma pedig ki kellene mosnom-takarítanom és mellesleg a holnapi vizsgára illendő lenne már készülni is.

Holnap pedig bepakolni, bevásárolni a pár napra, már most irtózom az egész rohanástól.

Legyen már holnap délután, annyira szeretném... Bandita megint full meg van fázva, úgyhogy egész héten orrfújásos nyavalygás volt, fáradt és beteg. Remélem hétvégére összeszedi magát.

Itt történt a megszakítás, megjött főnökasszony lánya fél órácskára dolgozni, mert utána ment vigyázni tesója újdonsült gyerekére... pont erről beszélek, én meg vagy 3 percre láttam Banditát, mert túlóráznom kellett és még így is lekéstem a pedikűrös időpontomat...

Na, nem zsörtölődök... elolvastam a holnapi vizsgaanyagot egyszer, majd pár fontos dolgot még egyszer, az 5. adagot betettem a mosógépbe, összeporszívóztam, elraktam az összes ruhát, amire az elmúlt másfél hétben nem volt időm, holnap még egyet mosnék, felmosnék, elrohannák vizsgázni, előtte gyerekekkel fodrászhoz, majd leszedném a ruhákat, bepakolnák a hosszú hétvégére, vennék egy mély levegőt és indulnák.

Pont ennyi, egy rohanás az életem, ából bébe, de szerintem az én hálós teendő tervemre nem elegendő az ábécé, de nem morgok, én generálom újra és újra ezt a káoszt az életemben.

Egyre viszont tökéletesen jó a túlterheltség, hogy nem agyalok hülyeségeken :)