Kiborult a bili, én megint pityeregtem, ő pedig nem értette... aztán hajnalig beszéltük. Voltak mondatok, amiket soha nem akartam kimondani, voltak gondolatok, amiket már rég, megtettem. Szerinte minden nap feszültség van itthon, ha mást nem, a gyerekek nem foglalkoznak vele, amit mondok, majd ordítok és megteszik, neki ez épp elég ahhoz, hogy gallyra vágja a hangulatát...
Szeretett volna gyereket, de örül, hogy nem lett és minden nőjével örökre tervezett, de sosem úgy alakult, ha pedig nem ilyen messze költözött volna, egy-egy hirtelen vitából már szakítottunk volna végérvényesen... A házasság pedig csak arra jó, hogy nehezebbé tegye az elválást. Ennyire jutottunk.
Fogalmam sincs, ez mit segít a kapcsolatunkon, majd az idő ezt is eldönti. Szeretem és ő is szeret, de hogy ez kitartson örökké... komolyan nem tudom.
Ma volt keresztfiam elsőáldozása. Huginak pedig tegnap lett volna a szülinapi bulija, amit anyám elszúrt, egyszerűen 19 éves kora ellenére nem engedte el, mert csak. Erre tesóm feltépte az agyát, kioktatta anyámat, ő nem jött el az elsőáldozásra, apám eljött, most pedig válni akar. Én meg nem mondok semmit. Tisztelem és becsülöm apámat, hogy 40 év után végre a sarkára állt és eljött, annak ellenére, hogy anyám ellenezte. Anyámnak pedig lassacskán el kellene gondolkodnia, nem tiporhat mindenkit kénye-kedve szerint, jól kijött ezzel a metódussal 50 évig, de egyszer eljön az idő, mikor ezt már nem lehet...
Beszélnem kellene vele, nem értem, miért rúg bele azokba, akik szeretik. Na, majd meglátjuk, hogy lesz...
