Néha úgy érzem, hogy elégedetlen liba vagyok, akinek semmi nem elég.

Kolléganő Egyiptomban sütteti a hasát, én meg épp 10 órázom, úgy, hogy egy kézzel verem a gépet, a másikkal meg lapozgatom a következő aktát és csúnyán ki vagyok készülve. A szakdogám semmit nem halad és a gyerekeknek is folyton folyvást mást sem teszek, mint szólok, hogy csinálják és nem csinálják és újra szólok és így tovább... fel tudnák robbanni.

Semmi sem megy, tele van rögökkel az életem és úúúúúúúúgy unom már, főleg, mikor gyerekkori barátokat látok, elnökké válni, több 10 millás verdákkal járni és nézni a rohadt nagy sikereiket, fogalmam sincs, hogy mi a túrót foglalkozok én ilyenekkel...

Vasárnapi gyöngyszemnek 3 fekete pontot és egy 1-est találtam a kisfiam ellenőrzőjében. Mert derogál elrakni a tancuccokat hiába pitizek, hogy pakoljon be, szarik rá, a versről meg nemes egyszerűséggel elfelejtett tájékoztatni, hogy meg kellene tanulni, szobafogságot kapott, tanár néni reakciója: "anyuka, ne tessék büntetni a gyereket, mondta, a verset azért nem tanulták meg, mert maga tanult, van még vizsgája?" Baszki, de komolyan, éjjel tanulok, nem napközben, soha nem mondtam még nemet, ha segíteni kellett és ez a hála, hogy velem takarózik, had legyek már nem törődöm anti anya 2003-tól mindörökké.

Fogalmam sincs, valahogy semmiről. Banditával mostanság nagyon jól megvagyunk, jól esik, hogy a bolt 10 méterére is automatikusan fogja a kezem, hogy ölelget és annyira siralmasnak érzem jelenleg az életünket, ő is alig él és én is, hol van itt az élet?

Felhívott egy anyuka, kisfiam pénteken szülinapra hivatalos, kiscsajomnak jövő héten szülinapja és nem akarok itthon 12 sipítozó kiscsajjal találkozni, nem akarok szülinapi bulit szervezni valami hülye drága helyre több tízezerért és nem akarok családi bulit sem. De ő igen, én meg sikítani tudnék.

Exem felhívott, vehetek gyerekeknek a nevében ajándékot, nocsak, 3 év után? Mellesleg keresd meg a számát, hozd el a cédéimet meg a könyveimet, blablablabla. Annyira elegem van belőle és a pofátlanságából is. Annyira unom már, hogy megtalál a baromságaival és van képe kimondani és oda sem akarok menni hétvégén, bulit sem akarok, nyugalmat, elutazni egy 5 csillagos szállodába, ahol nem csicska vagyok, hanem királylány.

Sikítani tudnék, toporzékolni, de értelmetlen lenne, mert ez van, ez lesz és sosem változik.

Tényleg, 10 másodperc adrenalin ért hétfő reggel, mikor is bemondták, hogy a 6-os lottó főnyereményét egy bátor egyén vitte el, aki az 1-est jelölte, hát azt igen, aztán gyorsan kiderült, hogy a másik 5 nem stimmel... ilyen a formám.

Most meg még a barátok köztnek is vége, innentől már igazolatlanul henyélek...

off vagy uff, kinek hogy.