Először is, végre sikerült beállítanom a cégénél a magyar taszta-túrát, így vége az irományos tor-túrámnak, hogy hosszú ő-ket és ű-ket mellőzni kelljen az irományaimból :)
Kíváncsian várom, mikor hívnak fel adótancsadóék és akkor dobbantok. Döntöttem, utálom, hogy minden, amihez senkinek nincs kedve, az én feladatom, mert én nem vagyok családtag. Mert ez ugye 10 év múlva sem lenne másképp.
Aztán rájöttem, hogy öregszem, nem egyszerűen lusta vagyok, hanem szimplán túlterhelt, nem bírok annyit, mint 10 éve. Ma pedig ki kellene mosnom-takarítanom és mellesleg a holnapi vizsgára illendő lenne már készülni is.
Holnap pedig bepakolni, bevásárolni a pár napra, már most irtózom az egész rohanástól.
Legyen már holnap délután, annyira szeretném... Bandita megint full meg van fázva, úgyhogy egész héten orrfújásos nyavalygás volt, fáradt és beteg. Remélem hétvégére összeszedi magát.
Itt történt a megszakítás, megjött főnökasszony lánya fél órácskára dolgozni, mert utána ment vigyázni tesója újdonsült gyerekére... pont erről beszélek, én meg vagy 3 percre láttam Banditát, mert túlóráznom kellett és még így is lekéstem a pedikűrös időpontomat...
Na, nem zsörtölődök... elolvastam a holnapi vizsgaanyagot egyszer, majd pár fontos dolgot még egyszer, az 5. adagot betettem a mosógépbe, összeporszívóztam, elraktam az összes ruhát, amire az elmúlt másfél hétben nem volt időm, holnap még egyet mosnék, felmosnék, elrohannák vizsgázni, előtte gyerekekkel fodrászhoz, majd leszedném a ruhákat, bepakolnák a hosszú hétvégére, vennék egy mély levegőt és indulnák.
Pont ennyi, egy rohanás az életem, ából bébe, de szerintem az én hálós teendő tervemre nem elegendő az ábécé, de nem morgok, én generálom újra és újra ezt a káoszt az életemben.
Egyre viszont tökéletesen jó a túlterheltség, hogy nem agyalok hülyeségeken :)
