Díva naíva - a furcsa nő tökéletlenségei

Riccses napokat élünk, mondtam már, hogy nem nekem való a htb-lét? :D Ez a bevásárlás, takarítás kikészít.

Tegnap sikerült a bézs kádra vennem fehérítős fürdőszoba tisztítót, hát mondhatni, batikoltam a kádat, szép fehér folyás csíkok vannak rajta... A rosszullét kerülgetett, mikor megláttam :) Tegnap a mosás-ruhák leszedése, mosogatás és persze a délelőtti rohangálás, oviban jött a Jézuska, anyáméktól elhoztuk a jobb játékainkat, vásárlás, vettem koax kábelt is, mert nem volt tévé adás a másik szobában és hasonlóak. Mire Bandita hazaért, még kaja sem volt :) asszonyka meg hulla fáradt volt...

Na, akkor kikészültem, úgyhogy következett a hullámvasút, Bandita összeszólalkozott nagyfiammal, én meg nem tudom eldönteni, hogy én vagyok túlérzékeny vagy valóban az történik, amit nem szeretnék, hogy tényleg csak anya nője és nem a családunk tagja...

Aztán jött a kuki-kezelés... hát tegnap délutánra végre leapadt a duzzanat, de letapadt a bőr is... azt hittem idegbajt kapok :S elszaladtam tesómékhoz kuki kenőcsért, aztán már együtt sírtunk kiskrapekommal, nem tudom megmondani, melyikünk sírt jobban... Bandita látta, nem boldogulok a helyzettel, úgyhogy kizavart a szobájukból, kiscsibém meg kiabált, hogy anya, nyugodt meg, mi fiúk elintézzük... Na, itt megint cáfolódolást nyert az előző bekezdés...

Na, ma mentünk vissza a háziorvoshoz kiscsajommal, irattam mindhármunknak igazolást, nekem a suliba, meg nagyfiamnak, kiscsajomnak meg az oviba... Mondja a dokinő szemrehányóan, hogy minek kellett megműttetnem a kukiját, mikor vannak erre már szuperjó krémek... Azt hittem rosszul hallok, aztán mondtam neki, hogy 4. éve kenegetjük a szuperjó krémmel és annyit ért, mint halottnak a csók... Jól feltépte az agyamat... Grrr.

Aztán mentünk bankba, postára, meg hát újra boltba, mert tegnap elfelejtettem a felét :) Magammal vittem Pótapát is, semmi kedvem nem volt egyedül menni a gyerkőcökkel... Megint fél kettőre értünk haza, még jó, hogy maradt kaja tegnapról, mert esküszöm a gyerkőcök lassan visszavágynak a közösségbe, ahol délben van kaja :D

Aztán fél 2-től fél 6-ig konyha takarítás és főzés következett, kimostam a hűtőt, mikrót, lemostam a konyhaszekrényt és a csempét, elpakoltam, egy óriási zsák szemetet is termeltem :) kidobtam vagy 15 borosüveget, legyen jó napjuk a hajléktalanoknak is :) visszavihetik az üvegeket :)

Holnap sütünk, előkészülünk szentestére, bepácolom a marhát :)) Tudom, halat kellene, de mivel én nem szeretem, más is vadast eszik ;) Kiporszívózok meg ilyenek...

Csütörtökön körmös, varrat szedés, megyünk dédihez, nála már 23-án jön meg a Jézuska... úgyhogy arra már nem tervezek be semmi...

Ja és beleszerettem egy teknőcös éjjeli fénybe, Bandita szerint olyan vagyok, mint egy gyerek, tisztára rajongok érte és vágyom rá nagyon :) Gyerkőcöknek majd veszek, olyan szép csillagokat vetít a plafonra :) Csoooodás :)

http://www.amazon.de/Cloud-7333-ZZ-CloudB-Schlummerlicht-Schildkr%C3%B6te/dp/B001CW7CVK/ref=sr_1_3?ie=UTF8&qid=1292950739&sr=8-3

Reggel végre nem a gyerkőcök keltettek, kellemes volt a szomszédra ébredni 8-kor :))

Bandita is egész vidáman ébredt, ahhoz képest, hogy fél 2-kor ért haza. Úgyhogy hirtelen felindulásból elkövetett szobacsere bekövetkezett, így lett egy aranyos kis hálószobánk, a gyerekeknek meg egy tágas szobája, mivel úgyis mindig kint ülünk az étkezőben, nincs is nagyon szükségünk nappalira...

Úgyhogy mára rendes izomlázzal küszködök :S De megérte, mert szépek lettünk... Ma még vár rám egy hűtő mosás és egy fürdőszoba takarítás, na meg maminál a játék sarokból a jobb játékainkat is elhozhatjuk... jó lesz, mert mérgesít, hogy ide-oda dobálják őket...

Kiscsajom bemegy egy órára oviba, ott is megjön a Jézuska az új játékokkal...

Előtte megyünk a webshop miatt a rendőrségre, tisztázni egy feljelentést, magyar közügyek komolyan, a pasi rég visszavonta a feljelentést, mégis zaklat a rendőrség, mert attól még nem szűnik meg az eljárás... Csókoltatom őket...

Egyik nap a bankot is meg kell ejtenem...

Rohanok is, mert megint mindenhonnan elkésünk... :)

És eljőőőő a nap :)

Megjöttem az iskolából, igazi megpróbáltatás volt ítéletidőben elmenni, de muszáj volt, mert adójogról többet nem hiányozhattam...

Lehet, hogy lecserélhetem az oroszt magyarra :) király volna, egy csomó órát megúsznék :)

Se meló, se suli, semmi, csak család, hihetetlen, de örülök, ja, átrendezzük a lakást, a nappalit kapják meg a gyerkőcök, a kisszoba lesz a hálónk, mert baromira nincs szükségünk szobára...

Bandita este boci szemekkel nézett rám, nem érti, mi a problémám, de majd talán rájön, most ezen sem vagyok hajlandó mérgelődni.

Kiscsibémnek is apad a duzzanat a kukiján, attól nagyon féltem, füle sem fáj, 23-án lesz még egy megpróbáltatásunk, amikor kiveszik a varratokat, aztán elfelejtjük az egész rémséges történetet :)

Egyszerűen örülök, hogy csak anya leszek a következő pár napban :)

Úgyhogy ennyi, meg egy bambi :)

Ki kell engednem a gőzt, mert van, hogy nem úgy van, ahogy hiszed, hogy van és van hogy nem úgy történnek dolgok, ahogy történniük kellene...

Olyan boldog lehettem volna, de mégsem lettem...

Hazaérve az első mondat, ami kiverte a biztosítékot:

- Hogy vagy drágám?

- Kikészülten, nagyon fáradtan...

- Hát fáradt én is vagyok.

- Örülök...

Na, de mindegy...

- Mondta a gyerek, hogy nem is volt nagy ügy...

- Hát a gyereket kábították, érdekes lenne, ha emlékezne, de tényleg nem nagy ügy, hogy szétvagdosták a fülét és be van durranva a kukija... Én álltam mellette, amikor ernyedt a teste...

- Ja, tudom milyen, mikor elaltatták a kiskutyámat...

- Ja, hát az tökre ugyanaz...

- Hát, de legalább vége...

- Nincs, még vége, még legalább egy hét...

Gőzsíp ki, mégsem örülök, hogy hazaértünk... kutyába se vagyunk véve...

Újra itthon... így alakult a tegnapi napunk:

Reggel időben keltünk, nem volt nehéz, mert már 5 előtt csak forgolódtam az ágyban, nem kicsit idegesen... Összeraktam a ruhánkat és menetkészek lettünk...

Anyuék elvittek, a belső remegés söpört újra és újra végig rajtam, itt már a csöppöm is be volt rezelve, rendesen.

Megkaptuk a szobánkat, kaptunk egy dilibogyót, kész közelharc volt az undorító ízű tablettát beléparancsolni, lenyelni nem tudta, úgyhogy szopogathattuk, ami rendes öklendezésekkel járt, közben már az ágy szélén zokogtunk mindketten és könyörögtem, nyeljen már egy nagyot, de nem ment.

Hát nehezen jött el a 10 óra, addig DVD-n laptopon mesét néztünk, bár ez is túlzás, ő a bódító miatt nem emlékszik, én meg az órámat néztem percenként...

Eljött a pillanat, jöttek értünk tolószékkel, hát azt már nem hagytam felkaptam a táskám és a csibém, addigra már műtős ruhában voltam, ő meg bokáig érő S-es hálóingben, nagyon vagányul nézett ki...

Leértünk és intéztünk a fizetést, egy zsompor papírt kellett a szobában aláírni, nem volt lelkierőm végigolvasni a mi lesz, ha ... részeket, úgyhogy aláírtam és leadtam... A recepciónál hozzávágtam a csajhoz a pénztárcám, az ernyedt testű 25 kilósom mellett nem tudtam elővenni a pénzt, rábíztam, ha kirabolt volna, sem érdekelt volna, de természetesen nem tette...

Aztán kaptam műtős papucsot, majd bevittem a műtőbe és feltettem az asztalra, szörnyű érzés, én mondom, bekötötték az infúziót, az egy kisebb sirodgálással járt, majd láttam, ahogy elernyed a teste és maszkot raktak az arcára, nem győzött nyugtatni a nővérke, zokogtam, lelkileg nem kicsit volt megterhelő, mielőtt végleg elaludt még annyit mondott, anya hozd a kutyusom. A nővér kikísért, mondta, bármi gond van, azonnal szóljak be a műtőbe vagy ki a recepcióhoz.

Kint a megörzőben, becsuktam minden ajtót, volt csipogás, sipolás, nem bírtam hallgatni, majd fellógtam a szobába, a teraszon rágyújtottam, de talán 2 szívásig jutottam és rohantam be a kutyusért, vissza a megörzőbe, szorongattam a kutyát, 5 percenként megpusziltam és hol a forgószéken hintáztam, hol pedig fel-alá jártam...

A doki azt mondta, kicsit több, mint egy óra... rettegtem az ébredéstől, rendesen. A múltkor az volt a legdurvább, úgyhogy 53 perctől elfogott a remegés, borzongtam az idegeim már lássacskán felmondták a szolgálatot, ájulás közeli állapotban voltam és csak mondtam magamnak, erősnek kell lenned, közben arra gondoltam, hogy az apjának fogalma sincs, hogy min megyünk most keresztül...

Elmúlt 70 perc, jön ki a főnővér, szeretném-e megnézni, az egyik füle kész, mondtam, eszemben sincs, nem vagyok én mazochista... képtelen lettem volna... és akkor tudatosult, hogy basszus, már elmúlt 1 óra és még csak az egyikkel végeztek... innentől már csak fel - alá járkáltam, megjött az ápolónk, aki nagggyon hasonlított az apjára, tudtam, ebből még bonyodalmak lesznek, szem, termet, arcszőrzet, fogak, szóval sok volt a hasonlóság....

Aztán jött a kukin, akkor felsikított, na, ott azt hittem, elájulok... mondta a doktornő, kellett még adni egy kis nyugtatót, hogy azt is normálisan megcsinálják...

Én meg azon gondolkodtam, miért is mentem bele ebbe az egészbe... egyszerűen kikészültem, szinte a csontomig fagytam, a kutyust úgy szorítottam, hogy belilult a karom, majd behívtak a műtőbe, mikor ébresztgették, elesett volt, engem pedig újra elkapott a sírás... mondták, gyönyörű lett és nagyon alapos a doktor bácsi, azért tartott ilyen sokáig... életem leghosszabb 2 óra 10 perce volt.

Felmordult, mikor letépkedték a tapadókorongokat a mellkasáról, legszívesebben felkaptam volna és elszaladtam volna vele...

A megörzőben számoltam a másodperceket az ébredésig... 20 perc után magához tért, mondták, hogy ez nem kórházi altató, ettől nem ébred rosszul és valóban, csak kicsit kába volt, de nem volt rosszul...

Még egy órát töltöttünk a megörzőben, aztán feltolta az ápolónk a szobánkba, mondta, ha szarul van, akkor csak nyomjuk meg a gombot, kaptunk egy nővér hívót.

Felhívtam anyut meg Banditát, leadtuk a menüt, bigmac-et kért vanilia fagyival :) aztán el is aludtunk 1 perc alatt, szorosan összebújva. Anyu keltett egy óra múlva, meghozta a kaját, jóízűen bekajált, jó kedve volt, én még mindig remegtem az idegi kimerültségtől.

Mesét néztünk, lego.com-on játszottunk, könyvet olvastunk, ezzel telt a délután. Aztán kivették a branült a kezéből, hát az is egy 20 perces műsor volt, a nagy herceg ugyanis nem engedte az ápolónak levenni a ragtapaszokat maga távolította el, még mondtam is neki, hogy annyi ragasztó van rajta, már csak masni kellene és anyának szeretettel adhatnánk karácsonyra a csomagot :)

Volt még egy nagyobb hiszti, mikor feltűnt neki, hogy be van kötve a kukija, mert hogy erről nem volt szó és mit képzelek, aztán elmagyaráztam, ha most nem csinálta volna meg a doktor bácsi, akkor még egy vérvétel, még egy altatás, megértette, de mérges volt rám.

Rettegtem a pisiléstől, volt mitől... elmentünk pisilni, az eleje jól ment, aztán egyszercsak elkezdett csöpögni a vér... azonnal hívtuk Szabolcsot, hogy mondjon már valamit, menten ott termett, kis-nagy kötszerrel, aztán úgy döntöttünk, éjszakára szabadon hagyjuk...

Éjjel jól aludtunk fél 2-ig, onnantól forgolódott, én meg figyeltem... a fűtés a klímával egyben van és egész éjjel zúgott, 7-kor feladtuk és felkeltünk... a falon a polc kissé ferde volt és a vastag üvegpohár lezakózott róla és milliónyi szilánkra törött... még jó, hogy már nem aludtunk...

Összepakoltuk a cuccokat, lementünk reggelizni, nagyobb be van még duzzadva a kukink, már túl vagyunk egy kamillás ülőfürdőn, reggel úgy kellett ráparancsolni, hogy pisiljen, mert gond lesz...

Kötszert cserélt a doktor bácsi, aztán indultunk haza... nincs jól, szeretnék már pár nappal öregebb lenni, csütörtökön még varrat szedés... mondta doktor bácsi, lázat kell mérni naponta és figyelni, ha nagyon fáj, akkor fel kell hívni...

Fáradtak vagyunk mindketten.

Ma lett volna könyvitel vizsgám, de azt nemes egyszerűséggel kihagyom, a fiam fontosabb, vizsga lesz jövőre is, de a gyerekem most és mindörökké az első helyen áll...

Este volt még Szabolcs nálunk, mutattunk képeket hugiról meg unokatesókról, erre beszól neki a csibém, azt hittem leég a pofámról a bőr, hogy Szabolcs, olyan jó volna, ha te volnál az apukám... mert Szabolcs is és a doktor bácsi is megölelte és Bandita nem szereti megölelni, mi lenne, ha lecserélném Szabolcsra vagy a dokira... na bakker, erre mondj okosat... kész voltam tőle és próbáltam elmagyarázni, hogy az élet nem ennyire egyszerű...

Na, megyek és ápolom tovább... remélem gyorsan gyógyulunk és köszönöm az aggódást.

Remegek, mint a nyárfa levele... pedig az már rég lehullott. Jó neki. Hát este is már elég zizi voltam, féltem és félek magam is. Azért ez mindig egy erkölcsi kérdés is egy plasztikai műtétet végrehajtatni, főleg az ember saját gyerekén, sajnos még élénken élnek az emlékek az előző műtétről bennem, amikor a gyerekemre borulva zokogtam, hogy mit tettem vele, miközben sikítva, majd rekedve ordított... ő a második ébredéskor már nem emlékezett rá, de én nem felejtem el soha...

Már a vérvételnél is ketten sírtunk. Egy darabig tartottam magam, aztán úgy a 3. fiolánál eltörött a mécses.

Most még azon filozofálok, hogy a fitymaszűkületét is egy altatással oldják meg... még sem kell akkor a tortúrát kétszer végigjátszani, na, azóta még jobban remegek....

A rossebbnek nem lesz már végre vasárnap??? Hisztizhetnékem avan, akarooooom!!

Bandita viszont jó fej mostanában, kezdi megszokni a családi életet, bár nem érti, hogy mitől parázok ennyire, anya vagyok, úgyhogy parázok.

Mármint készen vagyok.

Be vagyok tojva a műtéttől, kikészülve a melótól, persze ma nem tért ki rá a kedves főnököm, hogy hogy honorálja a munkánkat...

Nem is tudok mit írni, egész nap hajtottam, délután pedig próbáltam a kisfiam kétségeit eloszlatni, hogy mekkora tragédia egy vérvétel...

Közben mérgelődök erősen, mert jó néhány webshopos csomagot nem látok a posta rendszerében, az ügyfelek türelmetlenkednek, az idegeim meg nem bírják...

Bandita viszont jókedvű és megcsókolt. :) Külön felhívás nélkül.

Könyvitel vizsgára nem tudom, mikor fogok tudni tanulni, de végülis 2 pótvizsga lehetőség van :) Nem veszem a lelkemre és kész :)

Üdv. az idegbetegek hazájából, még 4 fertelmes napot kell túlélnem, az 5-en csend, béke és nyugalom :)

A naptárakat tegnap csináltam meg, meg a webshopom is kicsit felpörgött, aztán megvettük Bandita rokonainak maradék ajándékait.

Gondoltam, ma tanulok, miegymás, hát bejött egy 220 oldalas céges fordítás, kíváncsi vagyok, mennyit dob fel rá a főnököm, szerdáig meg kell lenni, úgyhogy egész nap tesómmal egyeztettünk...

Na meg kinyomtattam a naptárakat :)) Csodásak lettek, pedig a kreativitás messze áll tőlem....

Aztán meg is spiráloztam őket :)

Tegnap meg jól összekaptam Banditával aztán kibékülés nélkül megenyhültünk, fura, ilyen sem volt még az életemben...

Kiscsajom tiszta takony, fiamnak fáj a torka, hogy lesz ebből csütörtökön műtét? :((

Én meg pörgök, ahogy az élet pörget és visszaszámolok, talán egyszer csak eljő a vasárnap...

Legalább nincs időm baromságokon filozofálni, amik nem változtatják sem az életünket, sem az elképzeléseinket....

Apropó cserép került a garázsomra :)) lassacskán az egész házikóra, olyan csodás dolog ez :))

Még 6 nap!

Kissé spicces vagyok :)

fergetegesen éreztem magam, amit nem hittem volna...

először is mérges vagyok magamra, mert szerintem 3-nál nem lett jobb a közgáz vizsgám, na jó, de mit várunk 4 félnap tanulástól... szerettem volna jobban teljesíteni... dehát ilyen az élet.

A pasi ulta cooool két és fél órát adott a vizsgára, ami 25 perc alatt elvégezhető, nos, átolvasással és átszámolással sem futotta többre, mint 45 perc időfelhasználás, így még a gyerekekre is jutott időm, yuppie... jövő félév jobb lesz :)

Na mindegy, nem stresszeltem, kolléga persze már fél hatkor itt volt, hát akkor még vizes hajjal fodrászkodtam, drága egyetlenem, miután mondtam, hogy kicsit röviddé vált a ruhám, mert csak azért sem vettem újat, annyit mondott, aki széltében szétmegy, annak hosszábban csökken a ruhája...

A sírógörcs kerülgetett, mire odaértem a céges buliba, potom fél óra késéssel, a bokáig érő szövetkabátomba és szolídan 110 fő elé bevonulva kérleltem a főkönyvelőt, azonnal távozzon velem a vécére... Természetesen nem az a plussz két kiló, ami rámkúszott a torna elhagyása miatt okozta a ruhám rövidülését, szimplán összement, így négy kézzel a padló irányába húzva hosszítottunk rajta 15 centit, így már a seggemet is takarta :DD

Ez meg annyira tipikus, nem bírom a mákot, kértem a kedves pincérnőt, hogy a három csaj mákos palacsintájából nem csinálhatnánk-e mást, fapofával jelentette, hogy már kész, aztán verdestem kicsit a pilláimmal a főpincérnek és máris jött három óriási adag somlói... még ilyet :))

Beszélgettem az anyavállalat 3 vezérének egyikével, annyira kedves és jó fej, mondhatni szinte barátok lettünk, hátsó gondolat nélkül és nagyon jól esett, hogy ilyen fesztelenül beszélgetünk privát dolgokról... neki sem lehetett könnyű az élete, eddig mindig ő volt az összejöveteleken a fapofa, most viszont olyan jót beszélgettünk, nagyon jól érzetem magamat.

A kisfőnököm meg megdícsért, hogy milyen szolídan csinos vagyok, én vagyok a csajok közül a legszebb... Mondtam neki, hazahozom, elmondhatja az itthon maradottnak is :D

Ennyi, elég jól vagyok egy üveg vörös után, megyek is aludni, mert hála a kavarásnak, hiába csak negyed 12 lesz órám, fél 8-ra viszem a Pöttöm fiam suliba :S Aztán meg fél 8-ig ott esz a rossebb :S

Jó éjt és hiányoztok :)))

Szóval így telnek a mindennapjaim, meló - haza - tanulás

Kommunikáció csakis a sulis feladatokra korlátozódik, gyerekekkel napi 10 perc, Banditával napi 5 perc és ennyi.

Kicsit unom, de muszáj, holnap vizsga :S

Aztán véges karácsonyi vacsora, majd szombaton egész nap suli estig.

Hulla vagyok.

Még 10 nap :(

Remegek, fáradt vagyok és kába, nothing more to say... ja de, reggel bejelentettem, még egy rossz szó és felálltam és elmentem örökre /melóban/.

Sírni is tudnék, csak nincs hozzá erőm, inkább szemezek a közgáz tételekkel, szeretném, ha nem ma lenne és mérges vagyok, mert érdekelne, de nincs hozzá erőm. That's it.

U.i. ma nyolckor alszom.

Ki vagyok készülve, pedig még rég nincs vége... bár jó úton haladok, ha közben össze nem esek...

Délelőttre végeztem a fordítással, de a tempómból adódóan tegnap remegve és kissé szédölögve ébredtem. De mára legalább letudtam, mert megígértem és amit én megígérek, az úgy is van...

Aztán délután a kötelességtudat csak tovább hajtott, úgyhogy potom 3 óra alatt rendbe vágtam a webshopomat is...

Közben mostam, a főzést a hétvégén anyukámra bíztam, ha akartam volna, se fért volna bele az időmbe, cserébe tegnap elvittem vásárolni, hogy apunak ne kelljen.

Tegnap végre jégmentesítettem az autót, zavart a 30 centi hó a tetején és a kerékhez beszorult fagyott latyak is aggasztott. Tartott is egy órán át, mire sikerült végrehajtanom a hótakarítást. Namost nekem nincs hótaposom, csak tipegő csizmám, mert én autóból be-kilibbenek, ahhoz meg nem kell igazán hótaposó... de itt nem volt ideális bokáig érő hóban ilyen cipőszerkezettel, ami menet közben fel sem tűnt... mikor beértem a lakásba lángoló vörösek voltak a lábujjaim és úgy éreztem, mint aki tűzbe dugta őket, a stressz, a kimerültség és a fájdalom együtthatójaként bekupordtam a fotelbe és ott sirdogáltam. Anyukám nem tudott mit kezdeni a helyzettel, nem látják át, hogy milyen állapotban vagyok... Ugyanúgy, ahogy apukám is szólt, hogy a kávéfőző problémáját orvosoljam már neten keresztül én meg rámordultam, hogy értse már meg, hogy nincs időm...

Teljesen ki vagyok... A cég is megszivatott pénteken, még este is itthonról dolgozhattam, mikor bejött egy csomó anyag, s.o.s fordításra, felhívtam a főnököm, hogy még épp hogy 30 percig tart a munkaidőm... mondta, nem ő küldte a melót, nincs mese, meg kell csinálni... fel tudtam volna robbanni...

Bécsi barátnőmmel elég sokat dumálunk mostanában, megkérdezte, mit kérek a Jézuskájától, rávágtam, NYUGALMAT :). Aztán közösen kiötlöttük, hogy elvisz a gyerkőcökkel meg az övével egy hosszú hétvégére valamilyen nyugalmas helyre, amint lesz időm, azonnal szóljak és útnak indulunk :) Ezek az apróságok éltetnek :)

Meg hogy javarészt legalább a karácsonyt letudtam, egy-két apróság még és kész.

Viszont ezt a két hetet valahogy túl kell éljem, a 2 vizsga, a műtét, de utána december 19-től január 3-ig négerek potyoghatnak az égből, se suli, se tanulás, se munka, kitakarítok itthon rendesen, ráfér már a lakásra és a gyerekeket sem engedem már oviba-suliba és együtt fogunk sütni-főzni - najó, lehet egy kicsit azért webshopozok ;) aztán végre itt lesz a Jézuska és talán minden jó lesz...

MÉG 10 NAP!

Kedden kolléganő szabin volt, belecseppentettek egy ügybe, amiből kb. semmit nem értettem, de oldjam meg, mert én vagyok ő ilyenkor, esküszöm azt hiszik, hogy agyátültetésbe részesülök ilyenkor... na mindegy... rendesen elfáradtam.

A szerdai napon neten tallózással és ajándékrendeléssel telt, kellemes volt, élveztem... aztán este beesett egy meló, én meg bevállaltam. Estére annyi programom volt, hogy egyszerűen nem jutottam el a melózásig, 10-kor meg lelkiismeretfurdalással telt, hogy nem csináltam meg a csütörtökre beígért részét.

A csütörtököm ezért reggel 8-tól este 10-ig melóval és hatékonyan telt, ügyes voltam, a mai napom rohangálós lesz, kiscsajomnak ma van az utolsó úszás napja, délután meg meglátogatjuk a mikulást és beterveztem egy jó nagy adag melót holnapig, meg vasárnapra, hogy hétfőre végezzek is.

Mindamellett kaptam tegnap egy idézést a bűnügyi osztályról és a cégem egy kényszer végelszámolást a cégbíróságról...

Telnek-múlnak a napok, szimpla vegetálással... ilyen az élet, de mivel felszámolják a cégünket, úgy döntöttem, hiába jó pénz, befejeztem a maszekolást, nincs már kedvem ehhez az egészhez, túlterhelt vagyok és jövő héten vizsgázom...

Mellesleg meghalt a könyvitel tanárnőm, tegnap este kaptam mailt, nem írtak semmit, csak hogy hirtelen elhunyt. Döbbenten olvastam, kedveltem az 55-ös nőt, nagyon jó fej volt és most már nincs, nagyon sajnálom.

Sógor felhívott, hogy szívesen vennék, ha találkozhatnának karácsonykor a gyerekekkel, megkérdeztem őket, igent mondtak, együtt megyünk, nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem, majd meglátjuk...

Félek a műtéttől is, végülis 2 hét múlva már túl leszünk rajta.

Kicsit úgy érzem, mint amikor a régi főkönyvelő a régi cégünknél - szintén nem él már - mondta a főnöknek vihar után, hogy semmi különös nem történt, csak leszakadt a tető.

Majd jelentkezem, ha már nem csak vegetálok, hanem újra élek.

A hétvégénk egész jól alakult, egészen vasárnapig. Aztán minden másképp alakult.

Irritál, ahogy istenítik a tesója gyerekét, de még jobban, ahogy az enyémeket utasítgatják. Még mindig én vagyok az anyjuk, ha én megbeszélek velük valamit, másnak nem kellene belekaffognia, én sem teszem más gyerekével.

Este beszéltem vagyokkal, innen is köszi :) és rájöttem, mi bánt talán a legjobban. Én tényleg neki akartam jót, azért vettem magamra a 7 fokos házat, nem mentem suliba szombaton, hogy neki jó legyen, hogy együtt lehessen a tesójával és az otthonába legyen...

Eggyel viszont nem számoltam, hogy ha otthon van, a családjával, akkor nem mi vagyunk a családja. Erre álmomban nem gondoltam volna... Tesója olyan, amilyen, az nem túlzottan hat meg, az viszont már annál inkább, hogy az unokaöccse irányában elfogult és az enyémeket, alattomos módon pont akkor, amikor nem vagyok a közelben, bár nem értem, ha nem vagyok ott, miért hiszik, hogy nem hallom, mit művelnek, akkor osztják ki.

Délután kifakadtam, Bandita lerázott, hogy őt ez az egész nem érdekli, igazán megérthetném, hogy elfogult a csodagyerekkel szemben és nem hajlandó műbalhézni.

Én meg a rózsaszín felhőkből hullottam alá, mi nem vagyunk egy család és talán sosem leszünk. Ők nem szeretik a fiamat kollektíve...

Próbáltam beszélni Banditával, hogy azért ez nekem mekkora pofon volt, ő viszont meg sem hallott, nem érdekli, szar napunk volt és ne ragozzuk már túl.

Én viszont így nem vagyok hajlandó olyan emberekkel szilveszterezni, akik nem szeretnek minket és nem sajnálom, én tényleg boldogan mentem, jót akartam, de ha nem, hát nem...

Ő mehet, ha akar, én nem asszisztálok ehhez, érezzék jól magukat az ő családjukban, mi nem tartozunk hozzá és nem tartozunk oda.

Naív módon hittem, hogy mi vagyunk egy család, este sem hallgattam mást, mint hogy milyen kuplerájosak a gyerekeim és ő nem bírja, be sem lehet senkit engedni a lakásba - mellesleg egy játék nem volt elöl, összepakoltak pénteken is, mikor elmentünk és vasárnap sem pakoltak szét. Szerencsétlen csöppségek így is mindent megtesznek, ami erejükből telik, hogy megfeleljenek, de észre sem veszi, nem hogy örülne neki...

Kicsit úgy érzem, naív voltam, megint szavaknak hittem és nem tetteknek, idénre adtam neki haladékot, ha januárra nem változik a helyzet, befejezem vele is és mindenki mással, mi hárman összetartozunk és ha a fene fenét eszik, mi hárman mindig ott leszünk egymásnak, én már mást nem akarok az életben, csak minél szebbé varázsolni a gyerekeim életét, nem kell már, hogy szeressenek, őket szeressék, nekem elegem van.

Este teregetés közben jutott eszembe a kiscsajom panasza, hogy az ovó néni azt mondta, Bandita nem az apád, csak anyád pasija... én naív pedig meg voltam győződve róla, hogy ez nem így van. Pedig de...

Tegnap óta nem beszélünk, ő nem hallgat meg, én meg nem tudok úgy tenni, mintha szimplán csak szar napunk lett volna...

Anya vagyok és a legeslegjobb akarok lenni az egész világon, ha már apát nem tudok felmutatni. Pasit meg találhatok bármikor magamnak, őket akarom boldoggá tenni, én ráérek 15 év múlva is pasit keresni - találni, nekik most van szükségük jó anyára, a legjobbra, nagyon sérülékenyek és nem akarok nekik már több rosszat, annyi érte már őket és annyira nem érdemlik meg.

Úgy alakult, hogy nap végén telefonáltak, hogy meló stornó, ugyan Bandita ügyes és szorgos, de nem kell most ember - időben... Féltem, hogy nagyon megviseli, viszont mind a ketten csak röhögtünk az egészen.

Este odabújtam hozzá és megszorongatott. Mosolygott és jól esett, hogy boldog, még így is, pedig valljuk be, hogy szar.

Beilleszkedett a kis családunkba, most már a mosást is átvette, igazán örülök minden szar ellenére, hogy ez így van.

Tegnap este a kongó hűtővel beszélgettem, míg ők hármasban levitték a kutyát. Aztán úgy döntöttem, jöhet a B terv és sütöttem rizsfelfújtat. Megint örült.

Boldog vagyok, hogy velem van és hogy együtt vagyunk, mindennek ellenére. Pedig van elég gondunk, de míg fogjuk egymás kezét, addig egyik baj sem tűnik megoldhatatlannak, mert nem vagyunk egyedül vele.

Becslem érte, hogy nem vár és nem kér, alkalmazkodik a programjaimhoz, márpedig a meló-suli kombó elég sok időt elvesz tőlünk, ő pedig addig kirándul a gyerkőcökkel és főz nekik, nem morog, csinálja és még így is boldog.

Ahhoz képest, hogy utálja a reggeleket, mert korán eljön, mégis felkel, hogy kávét főzzön nekem és jól esik.

Úgy esett, hogy reggel kerregett ezerrel a kocsi. Mondta, ez biza a fék... Árajánlatot kért és ha otthon csinálja meg, akkor kicsit többre jövünk ki benzinnel együtt, mintha itthon, de akkor kicsit hazamehet, úgyhogy mert jót tenni jó és miért ne, felajánlottam, hogy húzzunk le hozzá a hétvégére és örült és annak, hogy ő örült, meg én is örültem, úgyhogy örültünk mindketten.

Ma korai vagyok, kis családom már negyed 8-kor kirakott, változott a napi ütemterv.

Ez úgy indult, hogy rámírt vasárnap egy ismerősöm facebook-on, hogy egy két akksis kisbuszt elhozott a cégtől és most se kép, se hang, van-e esetleg akksi töltőm otthon... Hát mondom, más sincs, mondom Banditának a problémát és el kezd kérdezősködni, halványan világít-e a műszerfal, stb... Aztán jobb program híján, meg mert rendes emberek vagyunk, mondtam neki, szerezzen vontató kötelet, ebéd után odaugrunk... Bandita kiadta az instrukciókat, milyen sebességbe és hogy guruljon mini corsánk mögött... és láss csodát, be is indult a járgány. Ismerősöm nagyon boldog volt, hogy nem kell új akksit vennie, mi pedig mentünk a plázába játszóházba...

Beszélgettem este ismerőssel, hogy úgysem hagyta újra égve a kocsin a lámpát, beszélgettünk, hogy milyen szar, hogy Bandita nem talál munkát, mondta, adjam meg a telefonszámát, aztán majd meglátjuk...

Tegnap felhív, hogy ugyan nem álommeló és nem keres eget rengetően, de talált neki egy gyorsszervízben melót, de azért hallgatózik tovább, ha jobb adódik, szól... Úgyhogy ma már kezd is...

Úgyhogy talán így könnyebb lesz neki is, hogy van jövedelme, meg megnyugszik a lelke... nagyon remélem... én mindenesetre örülök...

Este még előttem lefeküdt, fájt a feje, úgyhogy ki is aldutuk magunkat...

Este még sikerült a parkoló társaságnak megvágnia, de így jártak, mert tesóm pár méterrel arrébb parkolt és még meg van a parkolási jegye... bibibíííí :) úgyhogy mindjárt küldöm is faxon a levelet, hogy sajnálatos módon becsúszott a szélvédő mögé a parkolási jegyem :)

Nos, úgy alakult az estém, hogy megnéztem volna a dr. house-t, de mivel nem szoktam tévézni, nincs is tévé előfizetésem, a tv2 meg annyira sistergett, hogy feladtam, úgyhogy inkább kikapcsoltam és kész.

Ebből adódóan reggelre energiabombává alakultam át és a kihasználatlan energiáimat hasznosítanom kell. Bandita segítségével webshop ügyfélszolgáltam, majd nekiálltam a lemaradásomat lefordítani - potom 112 termék... most végeztem.

Közben - a főnököm úgy döntött, hogy fizetésemelés és új pozíció nélkül is rámtukmálhatja a plussz melót, úgyhogy közölte kolleginával, hogy marad a régi titulus a céges névtáblámon. Király, fel tudtam volna robbanni, ez aztán a korrektség, úgyhogy elég puskaporosan értem haza...

Másrészt frusztrált, hogy nem végeztem a fordítással még ott...

Első körben összevesztem a mini-fekete pontokon gyerkőccel, mert soha nem ő a hibás és utálom, hogy így gondolja, felhívtam a tanító nénit, mondta, hogy hát a drága lelkem udvarol órán és azért rak a könyvére fekete pontot, mert fogalma sincs, hol tartanak... Ne vegyem komolyan, mert nem igazi fekete pont, de szóljak már neki, hogy a szünetben udvaroljon... és baromira nem csípem, hogy mindenkit felelőssé tesz a fekete pontért, csak magát nem hibáztatja...

Anyáztam rendesen, dúlt bennem a harag, amit a drága főnököm gerjesztett, Bandita meg kioktatott, hogy beszéljek már normálisan, aztán mondtam, hogy jó lenne, ha feltűnne neki, hogy én nem ő vagyok, erre lebunkózott és távozott...

Anyám megérezte és felhívott, mondtam, mi történt, kioktatott, hogy szegény Bandita és hogy legyek már rá tekintettel, mert egyedül fogok maradni. Ja hát kérem, rám senki ne legyen tekintettel, minek is... inkább rövidre zártam és leraktam, tartsd meg magadnak!

most meg hazajött és nála minden rendben, nálam nem, bocs, én meg megyek aludni.

Ja és újabb tervet szövögetek, ha minden jól megy, akkor májusig tart már csak a horror és nyugalmazom magamat, újra teleworker leszek, csak az a rohadt ha ne volna már.... unom már a sok kérdőjelt.

Az vagyok, az éjjel, mint mostanában néhányszor egy héten, durva rémálmok törnek rám, reggel szédültem és remegtek a lábaim, Bandita kérdezte is, hogy mi a fene van már velem... ki tudja? sokkk az élet...

Tegnap olyan szinten kiakasztott a főnököm, hogy úgy döntöttem, mikor hazaértem, hogy befekszem a kádba és fütyülök a világra, kiskrapekom lelépett Banditával kutyát sétáltatni, én meg otthon maradtam kiscsajommal, aztán betársult a kádba... édes volt a kis vigyorgós, segített megmosni a loboncom, közben barkóbáztunk meg a Jézuskáról beszélgettünk.... neki barbie's ló kell fürdőkáddal és létezik!! azt hittem hanyatt vágom magam, úgyhogy mamiéktól azt kap, a röhögőgörcs kerülgetett, micsoda valósághű, hogy a lovat kádban fürdetjük... tőlem meg megkapja a belville's álomházat, remélem lesz azért sikere... nagyfiam mamiéktól lego busz állomást kap, mert a buszok és társai a mindene, tőlünk meg megkapja terepasztala első csodáját egy piros kétszintes piko vonatot...

Már a mátrix is összeállt, kitől, ki mit kap, úgyhogy már csak a felnőtteken kell agyalnom, milyen aprósággal lepjem meg őket...

Most meg szimplán csak aludni szeretnék, méééély álomba szenderülni és hagyni magam sodródni, szép álmokat szeretnék már végre, olyan mosolygósokat, nem üldözős, rémisztőeket, de éjjel legalább odabújhattam Bandita mellé...

Kábán várom a nap végét és remélem minden különösebb akadály nélkül egyszer csak el is jön...

Vörösmarty Mihály

A merengőhöz

Hová merűlt el szép szemed világa?

Mi az, mit kétes távolban keres?

Talán a múlt idők setét virága,

Min a csalódás könnye rengedez?

Tán a jövőnek holdas fátyolában

Ijesztő képek réme jár feléd,

S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,

Mert egyszer azt csalúton kereséd?

Nézd a világot: annyi milliója,

S köztük valódi boldog oly kevés.

Ábrándozás az élet megrontója,

Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.

Mi az, mi embert boldoggá tehetne?

Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,

A telhetetlen elmerülhet benne,

S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.

Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;

A látni vágyó napba nem tekint;

Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:

Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.

Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,

Ki életszomját el nem égeté,

Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,

Földön honát csak olyan lelheté.

Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:

Egész világ nem a mi birtokunk;

Amennyit a szív felfoghat magába,

Sajátunknak csak annyit mondhatunk.

Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,

Megférhetetlen oly kicsin tanyán;

Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,

Zajától felréműl a szívmagány.

Ha van mihez bizhatnod a jelenben,

Ha van mit érezz, gondolj és szeress,

Maradj az élvvel kínáló közelben,

S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,

A birhatót ne add el álompénzen,

Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:

Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,

Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.

Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;

Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,

Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,

Egész erdő viránya csalja bár.

Maradj közöttünk ifju szemeiddel,

Barátod arcán hozd fel a derűt:

Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,

Ne adj helyette bánatot, könyűt.

Tegnap megszületett Cicamica ismerősnek a kisbabája, Munkamániás nagyon jóban van vele, én elvagyok, dumálunk, de van, hogy hónapokig nem kommunikálunk...

Kicsit nosztalgiáztunk Munkamániással, hogy 2 évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy babája lesz a közel 30-as kis nyafkának, nem egyszerű egy csaj és mondhatni minden az ölébe hullott, sokszor kísértette a sorsot, mégis mindig mellé szegült a szerencse, évekig félrejárt a full normális pasija mellől - valszeg ezért - aztán már a két pasi tartotta ki és finanszírozta az igényeit... Szervez és delegál, de dolgozni még életében nem dolgozott...

Na, nem is ez a lényeg... beszélgettünk, hogy jószívű és normális lesz vajon a kiscsaj, mint az apja, vagy flúgos és gátlástalan, mint az anyja... Addig beszéltük, míg furcsa érzés kerített hatalmába, azon fogtam magamat, hogy azon filozofáltam, mit gondolhatnak rólam a szüleim... Volt idő, mikor büszkék voltak rám, de ez már rég elmúlt... szerintem felelőtlennek tartanak. Nem jó a viszonyunk, szeretem őket, de nem avatom be őket az életembe, szeparálódok, amennyire csak tudok, valahogy nem jövünk ki egymással és meg sem bízom bennük, ők pedig nem elég nyíltak, ha mondanék valamit, hogy ne a saját dolgaikkal foglalkozzanak...

és elkapott a szorongás, mi lesz, ha fejjel mennek majd a Lurkóim a falnak, milyen felnőttekké válnak, mit tehetek, ha félresiklik vagy kisiklik az életük, mennyire fognak ők bevonni az életükbe, mennyire lehetek részese... mi lesz belőlük... a húgomnál már egyszer végigjátszottam, mosolyogva hallgattam, ahogy fejjel ment a falnak, nem akartam kioktani, nehogy ne avasson be az életébe, ha egyszer tűréshatáron túl jut, akkor közbe tudjak lépni... ő - szerintem átmenetileg - lenyugodott, pasija van és jól tanul... próbálom a jó viszonyt fenntartani, pedig néha annyira idegesítenek a tini hóbortjai, hogy le tudnám fejelni...

de mi lesz a gyerkőceimmel? én sem voltam egyszerű teenager, és kb. 1 évvel ezelőtt a második tini lázadós korszakomon is átestem... egyrészt örülök, hogy vannak egymásnak, én is sok mindent megbeszéltem tesómmal, amiről anyáméknak lövésük sem volt... másrészt pedig ebből a szempontból kegyes volt a sors és az unokatesóikkal is jó a viszonyuk, a két fiú és jól megérti egymást és kiáll egymásért... a két csaj csak néha, de ők azért még kisebbek is... félek tőle, milyen lesz tehetetlenül állni a felnőtt koruk mellett... ilyenkor jó, hogy még hozzám bújnak elalváskor, az ölembe ülnek, még óvhatom őket, amennyire erőmből telik, de ahogy elszállt ez a 7 év, úgy a következő is el fog és ripsz-ropsz felnőttek lesznek...

Hallgattam Munkamániást, ahogy rajongott a csöppségért, ahogy vágyakozna egy baba után, ha találna megfelelő pasit és azon tűnődtem, hogy mennyire nem hoz már lázba ez az egész, tudom mivel jár és nem, egy másodpercig nem bántam meg, hogy vannak a gyerekeim, de nem hiszem, hogy képes lennék előről kezdeni mindent... Tudom, never say never, de nem hiszem, hogy lenne hozzá energiám pár év múlva belevágni... emlékszem még arra az érzésre, hogy mindenemet odaadtam volna, csak gyerekem legyen és lett is és nem hiszem, hogy a múltam tükrében ezt a rizikót tudnám vállalni újra, hogy ilyen tökéletlen világnak/életnek kitegyek egy gyereket, mint ahogy a két gyerkőccel megtettem, végtelenül sajnálom, hogy nem ép családban nőttek fel, gondtalanul... remélem később ez nem fogja őket nagy korukban terhelni... ha előre tudom, hogy így alakul az életünk, nem lett volna gyerekem, nem azért, mert teher vagy mert jobb gyerek nélkül, azért mert ilyen gyerekkort egy gyerek sem érdemel, mint amilyenben az elmúlt sajnos 4-5 évben nekik részük volt... a sors kiszámíthatatlan és a nagy matematikus ezt nem vette számításba, mert ha tudta volna, gyerektelen marad és most nem érezne őrült nagy lelkiismeret furdalást, hogy közvetetten ilyen életbe hívta gyermekeit.

Több mint két éve, hogy új fejezetet nyitottam életembe, minden elméletemet, elvemet felrúgva vágtam neki az új világnak. Ezen nincs mit gondolkodni, megtettem és kész és nem is akarok hátra tekinteni, nem érdekel, mi lett volna, ha...

Aztán összeálltam egyszercsak Banditával és végülis folytathatnám azt az életemet, amit 2 évvel ezelőtt abbahagytam, DE

én már nem vagyok ugyanaz az ember, mint 2 évvel ezelőtt és már nem tudok úgy élni, mint akkor és igazából sajnálom. Mérgesít a sok munka, már nem oldódok fel benne... A családi together forever elméletem is megdőlt 2 évvel ezlőtt és azóta sem tudom már úgy gondolni...

A főiskolán pedig minden tantárgynál 50-100 oldal egy előadási egység, egyszerűen elveszek benne...

Három életet élek, az egyik a dolgozó nő, aki néha hajnalig, néha ünnepnapokon dolgozik...

A másik élet a főiskola, amit akár a cégnél monitoron olvasva - tanulva, vagy otthon az étkező asztalnál a témában elveszve űzök...

A harmadik pedig a családanya... aki szívesen kirakózik, társasozik vagy csikizőst játszik a gyerkőceivel....

A háziasszonyt átmenetileg vasárnap délelőttre korlátozom, nincs lehetőségem máskor...

és én a maximalista, mindenhol a minimumot hozom, egyszerűen nem megy több...

mintha mindez nem volna elég még merengek is... most majdnem azt írtam, feldúlom vele a lelki békém, de ennél a fejezetnél már hangosan röhögök, én meg lelki béke :D szóval fogalmazzuk újra, a belső viharaimat a tűréshatáron túl korbácsolom és lelkileg összeomlok, amiből mit sem látni kintről, belül viszont több sebből vérzek...

és még ott van az építkezés és a még mindig tartó hontalanság érzése...

szóval káosz az életem, nincs az az agenda, amin be tudnám osztani az életemet fáradt is vagyok és várom, mikor omlik össze a rendszer...

és kell az illúzió, hogy kilépjek önmagamból és más lehessek, más gondokkal vagy inkább gondtalanul, valótlanul boldog. kell a kegyes hazugság, ahol el tudok határolódni a valóságtól, nem akarok az illúzióból valóságot kovácsolni, azzal csak tönkre tenném a valótlanság tökéletességét, mindez így marad egy darabig...

... amíg el nem végeztem az iskolát

... amíg nincs kész az otthonunk

... amíg nem lelek egy olyan munkára, ahol feloldódhatok és keresek is vele eleget, hogy hazatérve már ne dolgozzak

... amíg meg nem lelem a valós élet szépségét...

addig...

Móra Ferenc: A cinege cipője

Vége van a nyárnak,

hűvös szelek járnak,

nagy bánata van a

cinegemadárnak.

Szeretne elmenni,

ő is útra kelni.

De cipőt az árva

sehol se tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,

szalad a vargához,

fűzfahegyen lakó

Varjú Varga Pálhoz.

Azt mondja a varga,

nem ér rá most arra,

mert ő most a csizmát

nagyuraknak varrja.

Darunak, gólyának,

a bölömbikának,

kár, kár, kár, nem ilyen

akárki fiának!

Daru is, gólya is,

a bölömbika is,

útra kelt azóta

a búbos banka is.

Csak a cingének

szomorú az ének:

nincsen cipőcskéje

máig se szegénynek.

Keresi-kutatja,

repül gallyról gallyra:

"Kis cipőt, kis cipőt!" -

egyre csak azt hajtja.

Nagyon sok mindenen gondolkodtam blog ügyben, ha eljutottam a végkifejletig azt is fogom tenni, amit eltervezek... bár még nem döntöttem, addig meg nem károgok.

Tegnap sikerült a két legjobb barátnőmmel megvitatnom a lelki válságomat, mindkettő irányába féltve közelítettem, első körben nem mertem színt vallani, második körben, ők évtizedes barátnőim és nincsenek előttük titkaim, főleg munkamániás úgy le tud teremteni, bécsi barátnőm csak anyázik, nem leszúr, de azért párszor már ő is olvasott dolgokat a fejemre és mély megdöbbenésemre mindkettő megértett, persze, biztos van két oldala az éremnek és mások másképp látják, én így látom az életemet, az én életemet meg had lássam már úgy, ahogy én szeretném, az én életemmel nekem kell elszámolnom.

Elég csúnya mélypontra érkeztem és sok mindenben változott a gondolkodásom, sőt, néha kicsit zsákutcában érzem magam, amiből nem tudom, hogy valaha kikeveredek, de magamnak köszönhetem, mert én gondolkodom másképp.

Hogy mi lesz mindennek a vége? Nem akarom előre tudni, de azt hiszem, ez csak rajtam múlik, mert csak én változtam megint egyszer és nem más...

Szomorúan vettem tudomásul, hogy a számomra magamtól elvárt tökéletes élet nem létezik. Ebben is én vagyok a hibás, talán túl sokat várok vagy túl keveset teljesítek, fene tudja, de meg fogom tanulni, hogy az élet nem fekete vagy fehér, megpróbálom elfogadni a szürke oly sokrétű árnyalatait is, másokkal szemben még talán egy kicsit könnyebb is, magammal szemben a legnehezebb.

Menekülök az életem elől, a munkába most nincs elég motivációm, de a tanulásba van, úgyhogy azt teszem és várom, hogy lenyugodjanak bennem a kedélyek, hogy talán változzanak a passzivitásomból adódóan maguktól a dolgok vagy épp tiszta fejjel el tudjam fogadni az életemet, a választott vagy hozott körülményeket vagy sem.

Nem is tudom hogy írjam le, hogy érzem magam, nem vagyok szomorú, nincs sírhatnékom, nem is vagyok mosolygós, inkább rideg és érzéketlen a valósággal és a valótlannal szemben is. Szkeptikus vagyok minden iránnyal szemben, talán még a miérteket sem akarom tudni.

Egyben biztos vagyok, hogy mindez így alakult, azt javarészt csak magamnak köszönhetem, én vagyok ilyen és én formálom a valóságomat olyanná, amilyenné mindig formáltam, ha a mókuskerék újra és újra ismétlődik, nem állíthatom még naívan sem, hogy ennek más az oka, tudom, hogy én vagyok az.

Most nem testtömegindexre gondolok... csak a mai napomra és gondolataimra, néha magamnak is gáz, ahogy viselkedem, de meg kell hagyni, SZERETEM magam!!

Szóval voltam állásinterjún, bevonult miss picsa, úgy kopogott a parketten a cipőm és megjelent az egyéniség a szürkeségben, miss pinky, rendesen megnéztek... annyira vicces...

természetesen, miután 7 felé ágaz az út juszt is eltévesztettem a lejártót gps-szel... ráadásul 11 fokban indultam itthonról és 24 fokba értem oda, pedig csak egy órát utaztam...

jött a következő negatívum, STAU és valóban dugó volt, nem csak átvert a villogó jel az autópályán... ráadásul behatárolhatatlan dugó, olyan nem látod a végét fajta, ami 2 perc alatt eltűnhet, de órákig állhatsz... grrrr. ugyan 5 perc alatt eloszlott, de berosáltam helyben, hogy akár órákat állhatok ott.

A pasi kedves, bejövök neki - nem, nem a zöld szemem, a mondandóm - a pénz sem lenne rossz, de napi 2 óra ingázás...

csináltam egy kis számítást, úgy néz ki, január 1-től jár a támogatás a sulira, kiszámoltam, ha valóban megkapom januárban a támogatást, akkor ugyanott leszek pénzben, mint most, kivéve, hogy itt cégautót kapok, ott meg nem és itt 2 perc alatt a munkahelyemen vagyok, ott meg 2 óra...

Összeszorult a gyomrom hazafelé, mi lesz a körmösömmel?? :D Azt mondta, szombatonként szívesen beiktat egy kora reggeli időpontot nekem... komolyan, miss picsa személyesen :) de nekem ez nagyon fontos :)

A délutánomat a szalonban töltöttem, helyre hozattam a madárfészket a fejemen, szép lett mind a 20 körmöcském és most megint jól érzem magam a bőrömben :) Potom 5 óra alatt kész is lettem :)

Jól vagyok, csak nem tudom mit akarok és suttogva megjegyzem, pillanatnyilag nem is érdekel :)

Viszont holnap kinevezési megbeszélés - állítólag - és mit mondjak? Több pénz nem kell, mert bukom a támogatást? :D nemtom... majd holnap rögtönzök, ma csak röhögök :D

Mai horrorszkópom: Néha nem is baj, ha naiv.

Jól érzem magam a bőrömben, ma megint gyönyörű nő nézett vissza a tükörből és szép pinkbe öltözött, mert naív és nem bánja ;)

Good morning ;)

A legviccesebb, fogalmam sincs, mit akarok, tehát tök mindegy, mi történik, majd annak örülök :)

I love the world today...

Amúgy meg Eminem-et hallgatok, I love the way you lie... marhamód toleráns vagyok ma :D