Remegek, mint a nyárfa levele... pedig az már rég lehullott. Jó neki. Hát este is már elég zizi voltam, féltem és félek magam is. Azért ez mindig egy erkölcsi kérdés is egy plasztikai műtétet végrehajtatni, főleg az ember saját gyerekén, sajnos még élénken élnek az emlékek az előző műtétről bennem, amikor a gyerekemre borulva zokogtam, hogy mit tettem vele, miközben sikítva, majd rekedve ordított... ő a második ébredéskor már nem emlékezett rá, de én nem felejtem el soha...
Már a vérvételnél is ketten sírtunk. Egy darabig tartottam magam, aztán úgy a 3. fiolánál eltörött a mécses.
Most még azon filozofálok, hogy a fitymaszűkületét is egy altatással oldják meg... még sem kell akkor a tortúrát kétszer végigjátszani, na, azóta még jobban remegek....
A rossebbnek nem lesz már végre vasárnap??? Hisztizhetnékem avan, akarooooom!!
Bandita viszont jó fej mostanában, kezdi megszokni a családi életet, bár nem érti, hogy mitől parázok ennyire, anya vagyok, úgyhogy parázok.
