visszaszámlálások, állítottam egyet a nyári közös kiruccanásra, a vége infarktus lett, meg állítottam karácsonyra is, szintén infarktus, csak az utolsó, érdemes egyáltalán visszaszámolni, várni valamire??
semmi humorom számolni, most már kétmilliárdig is elszámolhatok, sosem áll meg a számláló, az anyukám többé nincs és nem is lesz. az éjjel megint nem sokat aludtam, délelőtt próbáltam, de az ismerős érzés, a félálomban gyomorgörcs és felriadás játszik velem, nem találom a helyem. valahogy minden idegesít. rettegek a temetéstől. remélem utána jobb lesz, megnyugszom és megnyugszik a világ is körülöttem. annyi mindent ki akartam írni magamból, most meg itt ülök és nem jut eszembe semmi.
elolvastam egy könyvet, pancser módra persze nem a gyászról szóló könyvet töltöttem le, hanem inkább egy segédletet azoknak, akik halálos betegek. na de ha már megvan, elolvasom és abban írja, hogy hányan megbánják, hogy nem mernek/mertek lépni egy olyan élet felé, amilyenre vágytak. én még csak azt sem tudom, milyenre vágyok, csak az az érzésem, hogy folyton rohanok és nem érek célba. hogy egyik kötelezettségből bukdácsolok a másikba és nem az öröm és az életérzés tölti ki a mindennapjaimat.
Winnetou mellettem volt az elmúlt napokban, főzött és próbált a kedvemben járni, amiért nagyon hálás vagyok neki... egészen addig, amíg a fejemhez nem vágja naponta...
anyósom minden szilvesztert velünk töltötte az elmúlt időben, idén nem jött, mert itt volt apám és a húgom... eddig egyik évben sem zavarta, ami viszont engem zavart, hogy írtam neki, hogy örülnék, ha jönnél, erre kő keményen visszaírt, a temetésen úgy is találkozunk...
ezekkel és hasonló gondolatokkal kergetőzöm, de majd lesz ez másképp is, talán egyszer majd. fáradt vagyok.
ja és tartom magam, 10 napja nem dohányzom, az édesanyám 10 napja halott :(
