Szóval, már két posztnak nekiálltam, de valahogy nem akaródzott sikeredni... Aztán még szabotázs áldozata is lettem, aznap este, mikor már nagyon rászántam magam, bojkottált a gépem és nem volt netem...
Hol is kezdjem? Én még mindig én vagyok, sem kevésbé sem többé változatlan változatban őskáoszt okozva az örvényemben.
Gyerekek - elsősorban imádom őket, másodszor néha kiverik a biztosítékot, de ez így volt és így is lesz. Kiscsajom nem túl barátkozós és nem is túl barátságos, sokszor, másokkal, próbálom terelgetni, de nagyon nem egyszerű, viszont nagy benne a küzdőszellem, szorgalmas és nagy benne a felelősségtudat. Tudja, mi mennyit ér és a pénzért dolgozni kell. Nagyfiamnak, akkora a szíve, hogy a fél ország, mit neki, a fél világ elférne benne, de olyan lusta, nem érdekli a suli, nagy vonalakban semmi, neki mindig van valami, amit meg kellene venni, mert neki nagy szüksége van rá, kiscsajom lovagol, nagyfiamnak nincs kedve, sem sportolni, sem hangszert választani, nagy vonalakban még az őstehetség rajzmesterem rajztanfolyamra sem hajlandó járni.
Beirattam őket külföldre gimnáziumba, nem, még nem beszélik azon a szinten a nyelvet, tudom, én vagyok a hibás, mert simán beszélhetnék... na kiscsajomat simán fel is vették elsőbe, kisfiam viszont már itthon elkezdte a felsőt és hát ugye a bizonyítványa nem tuti, majd még meggondolják, hogy felvételizzen-e, kiscsajommal nem hagyom egy osztályba menni, mert lealázza a szorgalmával, viszont a picit egyedül, buszozni, vonatozni hagyni, na attól is parázok, úgyhogy ez jelenleg az 1. számú dilemmám és várom a gimi visszajelzését is.
A kettes számú a munkahelyem, bosszant, hogy nem kapok diplomás bért és gondoltam körülnézek a munkaerő piacon, több okom is volt rá, pénz, idő, ilyesmik :D Küldtem pár pályázatot, el is hívtak interjúzni, viszont kolléganőm szabi, főnökömet be kellett avatnom, nem volt mit tenni, voltam interjún, de ők sem diplomást kerestek, le is hidaltak picit a bérelképzelésemtől, de hát nem hajt a tatár és a 28-as csapdája, ha a közelben akarok dolgozni, akkor nem lesz diplomás bér vagy irány a főváros, az viszont napi 2 óra minimum ingázás... azt meg nem vállalom. Nos, főnökasszonyom kitálalt a tulajnak, én meg lefagytam, hisz a másik helyről nem kaptam visszajelzést, úgy gondoltam, hogy ez bizalmas, de hát így lehet tévedni. Elvileg mostanság lesz megbeszélésem a főnökkel, kíváncsi vagyok, mire jutunk, főleg, mert nincs más meló a tarsolyomban... Naiv hülye fejem, de eztán tudom, hogy a főnökasszonyom a komplexusaiból adódóan veszteségek figyelmen kívül hagyásával képes bármire, csak hogy bevágodjon a tulajnál, ezt nem feledem...
A szerelmi életem, együtt Winnetouval, szeretem, meg minden, de minden a szalagmentes térdéről szól és kezdem mocskosul unni, meg a focit is, meg az egészet, próbáltam százszor átgondolni, az eszem rég dobta volna, nem túl ideális a kapcsolatunk, de valami összetart, amit ésszel megmagyarázni nem tudok. Csúnyán összevesztünk, mert szülinapomra egy szál gazt nem bírt venni, valentin napkor pótolni akarta, de elfelejtette, pedig a boltban majdnem átesett a virágos vödrön. Miután szóvá tettem, hogy ugyan már bekaphatja, felajánlotta, hogy vegyünk gyűrűket, eljött az ideje - mr. romantic - hát ennek az lett a vége, hogy mondtam neki, ezt a mondatot meg sem hallottam, ez nem lánykérés volt, az tuti. Lett egy közös hobbink, mini garnélákat tenyésztünk, már 6 fajtával rendelkezünk és mindegyik egyenként öröm, tudom, furcsa, de hát hozzám illő. Javult igazából a helyzet, bár még nem tavaszodott ki, meglátjuk akkor mennyit látom, bár az igazat megvallva, néha kifejezetten élvezem, ha nincs itt, néha meg mérgesít, de mindig nem lehet jó.
Fontolgatom, hogy külföldre költözünk, de ez is a jövő zenéje, várom, hogy másfél év után találjon végre fizetős állás Winnetou, aztán meglátjuk, ahogy a vak is megmondta.
Az életem továbbra is őskáosz, ha nem az, hát én gondoskodok róla :D mindig, minden téren.
Csapó vége :)
