Rászoktam mostanában arra, hogy sodródok az árral, teszem, ami nekem jól esik és hát persze a kötelezettségeimet is konzekvensen teljesítem. Valahogy lecsitult bennem a lázadó, ami talán a korral jár.
Sokat gondolkodtam azon, hogy az elmúlt időszak randipartnereinél, ha megtaláltuk a közös hangot és a vonzódást, akkor is félelmekkel teltem meg, nem hittel és reménnyel, hogy mitől lehet ez.
Rájöttem, valószínűleg nem ők voltak az igaziak, vagy csak szimplán én nem állok készen egy kapcsolatra.
Winnetou írt, hogy szeretne ma este meglátogatni, én pedig csak elszomorodtam rajta, hogy este nem vágyom látogatóra, este ugyanis alszom, valahogy sosem volt tekintettel rám és az el sem enged meg sem tart érzés nem a legszebb épp a világon, másrészt utálja már a nővérem és lassan a gyerekek is és sokkal könnyebb életem lenne, ha elengedne, tudom, hogy szeret, de 5 év alatt bebizonyította, hogy ő képtelen boldoggá tenni, nem érzem magam mellette gyémántnak, sokszor még embernek sem. De nem akar elengedni és ez így nehéz, pedig múlt hétvégén már elég durván elküldtem a francba és mégis, mint ha élvezné, ha bunkó vagyok és másnap szívecskéket küldött. De én nem akar bunkó és fúria lenni, én ki akarok csattani a boldogságtól és egy örvénybe beletekeredni, ami másról sem szól, minthogy egymást tegyük boldoggá, ő engem, én őt, de ez nem Winnetou lesz, ennyit nem tud változni egy ember, ő inkább a labdájával hullámvasutazik, ott pedig nincs helyem.
Bandita a kezdetek kezdetével nagyon magasra tette a lécet, az a törődés, az a szeretet és az a sok apró gesztus, amivel nap mint nap jelezte, hogy én vagyok a legfényesebb tündöklő gyémánt a világon, na pont erre vágyom újra, persze nem Banditától, de valakitől, akit még nem ismerek és remélem egyszer betoppan az életembe, hogy azt tudjam mondani, nem bírtam eddig megfogalmazni, de most már érzem. Nem csak érzem, hiszek benne, hogy lesz majd valaki, aki boldoggá tesz, más pedig nem számít, addig pedig magammal törődöm, alig 2 hét múlva lesz a kurzusom, 6 hét múlva a bakancslistát teljesítem, mindig van, aminek örülni lehet és tudok és ez a lényeg, nem alkuszom már meg, semmivel és semmiben, fekszem a hullámokon és sodródok az élet habos tengerén.
