Annyi mindenről írhatnék, sok minden cikázik sokszor a fejemben.
Hazatértem, otthon vagyok, édes, meleg otthon, az édes kis ikerházam egy eldugott csuda cuki helyen. Szeretek itt lenni, imádom a csendet.
Sajnos a pozitivitásom ingadozik, hol jobbra, hol balra.
Az egóm a béka segge alatt, Winnetou elintézte, halkan, lassan, gyilkolva. De ez most nem zavar, csak zavarba ejt, hogy van, akinek fontos vagyok, van, akinek hiányzom és van akinek tetszem. Szóval fura dolgok történnek. A magabiztosságom elment vadászni, én meg nem loholok utána, inkább csendben elmélkedek, hogy az ipszilon melyik ágán folytassam az utamat.
Arany lakodalomról álmodozom és egyre inkább az az érzésem, erről lecsúsztam. Hetekig boncolgattam, ha már gyomorgörcs kíséri a "babát akarok" érzésemet, akkor miért bukkanik fel újra és újra. Rájöttem, nem babára vágyom, csak nem tudtam kifejezni magam, magamnak, családra vágyom, olyannyira vágyom családra, hogy nő akarok lenni, gyenge, gyámoltalan nő, nem erős és törtető, nem vágyom már a nadrágot hordani, hogy változik a világ és hogy megváltozok, azt szeretném, ha erős férfi karok közt hajthatnám álomra a fejem és ha igazi családom lenne, ahol anya süt-főz és nőből van, ez az, amire vágyom.
Nem egy vendégre vágyom, aki meglátogat, egy apára, akire számíthatunk, vendégem lehet millió, a barátaim mind szívesen látott vendégek. Kiscsajom kérdezte a minap, anya, ha nem számíthatunk Winnetoura, akkor miért van?
Én pedig várok, hogy meddig, fogalmam sincs, de lélek nyugodtan, néha könnyes csalódottsággal és várom a csodát, hogy egy szép napon azt akarja, amit mi, összetartozni.
