Deja vu-m volt, na már megint francia... nem is tudom hol kezdjem, mintha ezt már írtam volna, ezért is van deja vu-m.
Valamikor réges régen, vagy egy hete :) megismerkedtem valakivel. Dumáltunk, jó fejnek tűnt, én meg magányos vala, ő meg unatkozott, úgyhogy megegyeztünk, hogy meglátogat, először vasárnapról volt szó, akkor nem ért rá, aztán jött hétfőn, elmentünk 4-esben vacsorázni, aztán leléptünk városnézésre egy órára, élt itt valaha, fedeztük fel az emlékeit. Tetszett a stílusa és a mosolya, de eszembe sem volt kikezdeni vele, hülye vagy? Mi nem egy világból jövünk, a művész és a matematikus?? Aztán hazajöttünk és csak beszéltünk, ugrattuk egymást, egyszer csak végigsimította a kezét az államon és elvesztem a mozdulatban, csókolózni kezdtünk, majd szeretkeztünk egymással, meghitt volt, fura, mintha ezer éve ismerném és ő is, úgy érintettük egymást.
Aztán kivittem az állomásra és összezavarodtam, én ezt nem akartam, nem lehet és amúgy is... Megbeszéltük, hogy pénteken jön újra, mert ha lúd, legyen már kövér, elmentünk érte a gyerekekkel, kész kalandtúra volt, élveztük mindhárman. Hazafelé pedig kínszenvedés, nem érinthetem, akarom.
Gyerkőcök nem aludtak itthon, amint hazaértem, nekemesett, olyan elemi vágy kerített hatalmába, hogy leírhatatlan, majd elmentünk vacsorázni, végig szorította a kezem, simogatta és nézte. Hazaérve ismét szeretkeztünk, leírhatatlan, majd egymás kezét fogva elaludtunk. Reggel még hülyéskedtünk kicsit, majd kivittem a reptérre, nem volt egyszerű úgy levezetni 60 km-t, hogy csak egy kezem volt, a másikat nem adta, szorította, szótlanul.
Hazajöttem, kimentem a mezőre a kutyusokkal, bekucorodtam egy fa alá és ott zokogtam, ahol senki sem lát. Majd szemléltem a villámlást, dörgést és idióta módon eszembe sem jutott, hogy ezek után eső is lehet, így bőrig áztam.
Azóta próbál távolságtartó lenni, hiszen 1300 km van közöttünk, de mindig jön egy-két elejtett mondat, tudom, mennyire hiányzom, picsába, végigvitatkoztuk a délelőttöt, hogy mit lehet és mit nem, össze vagyok zavarodva, félek és fogalmam sincs, merjem-e szedni a sátorfámat. Merjem-e most, mert idővel mennünk kell, a gyerekekkel nem maradhatok, rettegek az apjuktól és egyre jobban, mi lesz, ha anyósék egyszer nem lesznek...
Szóval ezt megcsináltuk...
