Hulla álmos vagyok, nem először a héten, ahhoz képest, hogy tanulni akartam, meg sok minden mást, sikerült vagy fél 7-re ágyba kerülnöm, onnan meg a fittség hiányzik csúnyán. :)
Kollégával minden nap beszélünk, de durvul el a helyzet, egyre boldogtalanabb otthon és hiába pofázok, hogy egy nagykorúságnyi időt lehúzott a feleségével és legyen már észnél, nem nagyon érdekli. Én viszont még mindig nem vagyok családromboló, úgyhogy gőzerővel dolgozom rajta, hogy belássa, hogy nem is ismeri a való énem, nem én leszek az, aki végigasszisztálja a válását és végignézi, ahogy az első mámor után fogja a fejét, mit dobott el...
Aztán itt van az óriás, basszus, tiszta hős romantikus, számokat küldözget, aztán meg megjelenik az ajtómban az éjszaka közepén, ahogy végzett a melóval 2-kor, azt csak röhögött, hogy nem vagyok túl fitt, aztán 7-ig beszélgetünk és nevetünk, hogy odabújjak és átöleljen. Nagyon bejön, hogy nem ront ajtóstól a házba, mondta, hogy ez nem lóverseny, hozott reggelit meg meló alatt vagy 30 sms váltás történt. Közben röhögtem, szinte mindenkit ismer a szülőfalumból, lebénázta a nevemet, csak mert nem tudja, hogy úgy hívnak :)
Most meg elindulok vadászni valami ehetőt :)