Tegnap alig találkoztunk, nálam járt a régi cégtöl a volt kolléganöm, vele dumáltam este, gyerköcökkel hülyéskedtem, na meg voltam pszichómókusnál.
Bandita bent felejtette a pénztárcáját a kocsimban, kimondhatatlanul örültem, volt 3 percem látni öt. Mondtam, nem hívom, úgysem tudom, mikor ér rá, majd hív, ha ráér, vártam, hogy hallhassam a hangját, 3/4 10-kor meg is történt, beszélgettünk kicsit, majd lelépett a barátnöm is és én is korán nyugovóra tértem. Küldtem neki egy sms-t és válaszolt, most épp tündérmesést játszunk és odafigyelünk egymásra, remélem ez így is marad mindörökre.
A szabadságom nem a pihenésröl szólt, úgyhogy hullán dolgozom, de nem túlzottan érdekel. Lényeg, hogy hazamehessek és várjon a családom, a pasim és a gyerekeim, semmi más nem érdekel már, na jó, meg a halacskáink, kutyusaink :)
Dokinö szerint pedig legyek türelemmel, ezt hívják krízisnek és sajnos 6-8 hét a lecsengése, én meg ugye erös jóindulattal tartok a 2. hétnél, bár szerinte az elsö négy hetet sikerült beletömörítenem 1 hétbe és döbbenetnek tartja, hogy milyen akarateröm van felülkerekedni rajta. Pedig, ha öszinte vagyok, mérges vagyok magamra, hogy egyáltalan ilyen állapotba kerültem.
