Míg nem jutok dűlőre magammal, kiiktatok az anyai érzelmeken kívül minden érzelmet... mit mondjak, egész jól megy... kicsit szarul érzem magam Bandita miatt, ma közeledni próbált, esélye sem volt, túl rizikós lett volna felborítani a lelkivilágomat... 

Úgyhogy így telt a napom, mostam, főztem délelőtt, míg Bandita melózott egy percig nem ültem... Aztán, ha már itt vannak a tesójáék, kimozdultunk, elmentünk a kalandparkba, roppant büszke voltam nagyfiamra, ahogy lavírozott a magasban, kiscsajom nem ment vele a magasabb pályákra, neki még nehéz bánni a karabinerekkel. Bandita mintaapaként kísérgette kicsajomat... Épp azon gondolkodtam, egyik sem anyja gyerkőce, az én tériszonyomat nem lehet felülmúlni, ezek meg minden kilátóra, magaslatra boldogan felbarangolnak és még szívesen integetnek is anyának, aki falfehéren várja őket le :)

Jó múltkor, mikor itt volt Munkamániás - sajnálom, hogy nem tud lejönni hétvégre :( - elmentek játszira, míg suliban voltam, itthon meg mondta, szerintem te összeestél volna, ha láttad volna, milyen magasra löktem a gyerkőcöket a hintán :)

Holnap Pótapánál alszunk, úgyhogy viszem az összes ágynemű huzatunkat, míg dumálunk, addig újra felhúzásra készre mossuk-szárítjuk őket, mert itthon egyszerűen nincs rá esély... kellemeset a hasznossal :) Ott alszunk, mint a régi szép időkben csütörtökönként :) Hajnalig beszélgetünk és jól érezzük magunkat :) Azt hiszem most talán talált valakit maga mellé, akivel boldoggá tud válni, remélem most sok pozitív élménye lesz, nem biztos, hogy kibírom a depresszióját...

Kiscsajom hulla szerelmes Bandita unokaöccsébe, teljesen kész vagyok, repdes a boldogságtól, bementem hozzá tegnap a szobába, egy kis bújást akartam, erre kizavart, de anya, kérlek, most ne, most szórakozom :) /mellesleg csókolóztak :D/

Hála égnek a fiammal is rendeződtek a balhék, úgyhogy nyugisan telt ez a két nap, bár a zömét net előtt töltötték...

Beszéltem tesómmal telefonon, legjobb védekezés a támadás alapon, anyám taktikája az elmúlt 2 évben... Tesóm meg kikérte magának, ő mellettem áll és ő tudja, hány milliószor húztam ki őket a csávából, önzetlenül, a helyzetet nem kihasználva és nem szemétkedve, mert ő a tesóm.... mellesleg ugyanezt megtettem anyámékkal is... dehát spongyát rá... 

Úgyhogy anyámmal az össz kommunikáció annyi, hogy nekem esik, hogy le fognak vonulni a kőművesek és nem lesz kivakolva a fürdő, mert arra is képtelen vagyok, hogy jelezzem, hogy nem lesz csempe... ma nem hívott, jajj de ostoba vagyok, bulizni mentek, mert nekik ez jáááár... esküszöm, ettől a kifejezéstől meg kifejezetten émelyeg a gyomrom... az önzetlenségemet nem tőle örököltem, az zicher... na mindegy, nem vagyok hajlandó ezért szarul érezni magam... anyám féltékeny a házra, ugyan sosem mondaná ki, de így van, mert az övé iker és emeletes és az enyém egyszintes és különálló és ez azért mégsem dívik... ugyanez volt, mikor nagy nehezen megvettük a lakásainkat mi is és tesómék is, anyám azonnal áron alul passzolta a kéglijét - addig, míg 5 laktunk 60 m2-en nem volt gond, simán kirakott albiba mikor még meg sem száradt a pecsét az érettségimen és állásom sem volt... - akkor vette ezt a házat... Tudnám mi a fészkes fenének akar velem rivalizálni, soha le sem szartam, kinek mije van, sőt, aki közel áll hozzám, annak örülni is tudok, ha viszi valamire, aki nem áll közel hozzám, meg nem érdekel... biztos túl sváb vagyok a dögöljön a szomszéd tehene teóriához is... Kocsivásárlásnál dettó, amint tesómék és mi is lecseréltük a verdát, anyám azonnal ment és ő is... 

Egyszer még rég beszéltünk Szeretővel és most látom, mennyire igaza van, anyává válni néhány pillanat műve, amely végigkíséri az életedet, nem mondhatod sosem, hogy felnőtt, imádom a gyerekeimet és soha nem tudnék úgy viselkedni, mint az anyám, vagy a nagyanyám... nem vagyok sem önző, sem irigy...

Néha azon is gondolkodom, milyen tőről fakadhattunk tesómmal, mióta munkaképesek vagyunk, van másodállásunk, sőt harmadállásunk is... nos apám is szeret pihenni, anyám meg a házimunkától is kikészül, de nekem anyázni, mikor épp nyakig ülök a melóban, hogy milyen rendetlen vagyok, az megy neki... ítélkezni mindenki felett, nem is értem, honnan veszi a jogot és a bátorságot... Még 2-3 év és akkorák lesznek a gyerkőcök, hogy egyedül is otthon maradhatnak már, onnantól pedig kerülni fogom őket, akik nem csak elfordultak, még egy jó nagyot belém is rúgtak. 

Mert még mindig hiszek benne, hogy egyszer a ruletten nem csak a fekete pörög felém, élénk piros is változtathat a szélirányon, talán azért élek még, mert naív és hiszékeny vagyok, de másképp nem megy... és a düh és a dac hajt, hogy bebizonyítsam, képes vagyok rá... és ha újra szilárd lábakon állok,  akkor is pontosan emlékezni fogok, ki fogta a kezem és ki ütött arcon...