most inkább csak sírok, kicsit félek és nagyon fáj, nem tudom boldoggá tenni, én pedig nem akarok boldogtalanul élni, mocskosul szeretem, de ő nem tudja elfogadni, hogy családos életet élek, én pedig nem kérek érte elnézést. Mióta gyerekeim vannak, csak elnézést kérhetek, hogy anya vagyok... először az Exemtől, aki a nagy betegségében nem bírta elviselni a gyerekeit, majd Szerető, aki nem tudta elfogadni az anyaságom és igazából Bandita sem, nem az én életemre vágyik, inkább a haverjaiéra, az önfeledt párkapcsolat, bulizzunk, utazgassunk és NE AKARJUNK GYEREKET!
Régóta nyomta már a lelkemet, de most kimondtam, muszáj volt, nagyon fáj és fogalmam sincs, de talán jobb, ha egy ideig nagyon fáj, majd már nem, mintsem örökké fájjon kicsit.
ELBUKTAM, ismét...