Fogalmam sincs, nem akarok beszélni Magával, főleg nem ilyenkor, a kínos hallgatása az őrületbe kerget, gyűlölöm.
Mi a fenét eszek Magán??? Magam sem értem, idegesít, nem vagyok egy ostoba picsa, Maga még csak nem is szeret, nem nyújt sem múltat, sem jelent, sem jövőt, Maga sosem volt és sosem lesz, nem értem, mégis dühös vagyok és tajtékozni tudnák, belső vihar tombol bennem, de sikerült a körülményeket úgy rendeznem, hogy ne legyen más választásom, mint továbblépni, eltépem a köteléket, mert muszáj, mert nem vagyok boldog, nekem nem elég, amit kapok Magától, őrületesen jó, de egyszerűen nem elég, elég sok áldozatot meghoztam volna Maga miatt, de Magának nem kellett, sem kompromisszum, sem én, csak egy ribanc, aki békén hagyja, ha nem akarja, aki a rendelkezésére áll, ha szükség van rá, na meg egy barát, amolyan 2in1, igazán praktikus, de nem nekem való. Ilyen ember nincs, vagy ha van, nem boldog tőle, ezt nem várhatja… átmenet, oké, de a jövőt tönkretenni a nem elégért elég ostobaság volna.
Ismétlődik a múlt, nem hittem volna, mégis megtörtént, Maga volt a 3. nagy szerelem az életemben, a 2-kal, nem is tudom meddig, talán nem is számít, játszadoztunk egymással, bár én akkor voltam 16-17, ő pedig 27-28, azt sem lehetett, hisz ő felnőtt volt, én pedig egy csitri, vágyott rám, rajongott értem, élvezte minden együtt töltött óra minden percét, ez hónapokig ment, közben egy fapicsával élt, aki ugyan szép volt, de irtózatosan ostoba, én pedig csak egy iskolába járó tini voltam… aztán jött a férjem, néhány napja voltunk együtt és beteljesedésképpen vagy épp lezárásként lefeküdtem vele, nem emlékszem sem az utolsó szavaira, sem mondataira, soha többé nem találkoztunk, mert nem lehetett, mert nem akarta és nem vállalta, én pedig a férfinek, aki végre elfogadott úgy, ahogy vagyok, rajongott, tisztelt és FELVÁLLALT csak annyit mondtam, veled maradok örökre, hisz Feri soha nem lesz az enyém és így is lett, vele maradtam volna örökre, voltak napok, hogy nem gondoltam a nagy szerelemre, később már hetek, míg élek, el nem felejtem, de ez így alakult, magas terhesen egyszer láttam a városban, hetekig nem aludtam utána és újra halványult… és lám, a múlt mindig ismétlődik, nem hittem volna, hogy valaha még kerülök hasonló szituációba, de az örvényeket csitítani kell magamban, nem játszhatok kettős játékot, hisz van egy pasim, aki ELFOGAD, szeret, rajong értem és tisztel, ezt nem hagyhatom figyelmen kívül, Maga mondta és igaza van, az elsők a gyerekek, az ő érdekük mindenekelőtt, ők pedig nagyon szeretik. Érdekes dolog, hogy újra férfivá váltam a kapcsolatban, fura dolog, a családomnak deja vu-je van, mind látják az évtizedes eseményeket előről, kaptam egy új pasit, aki ugyanolyan, mint a férjem, csak egészséges és dolgos, én pedig meg szeretném becsülni, hisz könnyebbé teszi az életemet, segít a gyerekekkel, belefolyik az életembe és mellettem áll, bármi bajom van… Hiába vágytam arra, hogy végre nő legyek, számomra nem ez van megírva a nagykönyvben, gyenge vagyok és kimerült, nem akarok már egyedül fellépni a világ ellen, belefáradtam…
El soha nem fogom felejteni, hisz elrabolt, a drogommá lett és magával ragadott, nem először történik meg, hetekig, hónapokig minden nap az eszemben lesz, sőt ott fogok sírni, ahol senki sem lát, de halványulni fog, lesz idő, mikor már csak egy-kétszer jut eszemben egy héten, aztán hónapban, de túl fogom élni, a túlélő típus… az amazon, aki mindent kibír, hisz boldoggá tesznek, szeretnek és erre szükségem van…
Rövid póráz?? Hát nézőpont kérdése, míg arra vágytam, hogy Magával lehessek, hogy találjak alkalmat büntetlenül Magával lenni, igen, addig fojtó szorításnak éreztem, de nem az, érző ember nem így érzi, ez nem rövid póráz, ezt hívják ragaszkodásnak, amikor vágyik a másik társaságára, felülkerekedik a rossz kedvén, a fáradtságán, csak hogy a másikat boldoggá tegye…
Ez már ment nekem 12 évig, most is menni fog, sőt a férjemmel is ment volna tovább, ebből nem lett volna gond, én tudok így élni, sőt tudok boldog is lenni így… Magával viszont … fogalmam sincs minek írok, mi értelme, meg vagyok zavarodva, micsoda átok a modern technika, 13 éve még nem emaileztem, nem sms-eztem, telefonálni is csak rövid információcsere céljából telefonáltam, most pedig csak nem bírom hagyni… Magával nagyon jó volt az együtt töltött idő, amikor épp azt a fázisát élte, hogy foglalkozni akar velem… gyűlöltem a mélypontos fázisait, amikor még csak eszébe sem jutottam…
Maga határozatlan, de olyan szinten, komolyan úgy gondolom, ha én gyermektelen maradtam volna is gondolkodás nélkül faképnél hagyott volna az oltár előtt, tudom, hogy megtette volna, Magából hiányzik a felelősségtudat, mit művel mások lelkével, ha a saját depressziója felülkerekedik. Lehet, hogy Magának van igaza és kapcsolatképtelen, valószínűleg így van, bár inkább azt kívánnám Magának, hogy csak én ne mozgattam volna meg dolgokat Magában, amit más tud, jobban jár, ha tud szerelmes lenni, át tudja élni és érezni azt, milyen az, amikor örömöt okoz, ha annak, akit szeretünk, örömet okozunk, amikor hulla fáradtan is még beugrik a virágoshoz, vagy épp az elsózott ebéden együtt nevetnek, hisz jó szándékkal készült, ez az életérzés, mikor boldoggá teszi az, ha valakivel van és nem teherként éli meg…. A határozatlansága által kapcsolatképtelen, hisz azt sem tudja, mit vár a másiktól, az ember szerelmesen sokkal toleránsabb, mintha nem az, elmondása szerint Maga még nem volt az, viszont a tolerancia nem a Maga asztala, a nagy statisztikus át tudja Magát adni az érzéseinek, Maga viszont hidegvérrel, ikszelősen választ párt, nem illünk össze, akkor sem illettünk volna, ha nem lenne gyerekem, ismerem magam és hálát adok az égnek, hogy nem ismertem meg előbb, hisz soha nem tett volna boldoggá, én viszont soha nem tudtam volna elhagyni, nem lettem volna rá képes, viszont az életem sivár és szomorú, szorongásokkal és megfelelési kényszerekkel teli lett volna Maga mellett, de hogy lehet egy olyan embernek megfelelni, aki Maga sem tudja, mit vár??? Sikertelenség borítékolva.
Komolyan gondoltam és tartom is magam ahhoz, hogy tényleg szeretném, ha átlép a túlvilágra, hogy valamilyen úton módon segítsen hozzá, hogy megtudjam, az utolsó szerepemet szeretném eljátszani, a fekete ruhában, a fekete nagy kalapban a csokor rózsával, remélem biztosítja számomra a lehetőséget, ennyivel tartozik.
A Maga ruhái, ez azért elég furán hangzik, mivel valamennyi az én tulajdonomat képezi és a magam költségén került tulajdonomba, a Maga ruhái, amit Maga vesz vagy Maga hord… mégis, ha felveszem, a Magáé vagyok, elrontott és gyűlölöm érte, nem akarok igénytelen picsává válni, csak mert nem leszek a Magáé, nem Maga miatt vagyok NŐ, saját magam miatt és nem akarok változni vagy épp változtatni, NŐ akarok maradni, nem vagyok képes harisnyát vagy épp fűzőt felvenni, a papucsban úgy érzett magam, mintha kísértetként jelen lenne…
Magával ellentétben nekem nagyon jó a memóriám, nem vagyok sem haragtartó, sem hánytorgató, de minden egyes megalázó perc, amikor épp közli, hogy nem akar és minden gyönyörű, eufóriával, tűzzel és feszültséggel teli perc megmaradt bennem, dátumok, idők, minden…
2008.10.15. amikor rámklikkelt a chaten
2008.11.27. amikor először találkoztunk
2008.12.22. amikor hajnalig beszélgettünk telefonon
2008.12.23. amikor meglepett délelőtt 10 órakor egy sms-sel, hogy mégis tudunk beszélni
2008.12.24. amikor bement éjszaka a patikába és chateltünk
2008.12.28. amikor végre újra hallhattam
2009.01.05. amikor már 04.45-kor jelentkezett, hogy mennyit gondolt rám és mennyire hiányoztam
2009.01.08. színt vall, hogy nem Balázsnak hívják, miután érdeklődök a névnapja után
2009.01.10. amikor felvetette, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk együtt,rendesen
2009.01.13. amikor a súlyzó rúdja a fejére esett
2009.01.14. amikor éjfélkor a testvére lakásán kijelentette, hogy mégsem, nem képes rá…
2009.01.29. Azon gondolkodtam, hogy Balázs egy édes imádnivaló magányos pasas volt, maga egy önző, kedvetlen pasas, ha találkozik vele, mondja meg neki, hogy hiányzik
2009.02.16. Első skype-olás
2009.02.21. A kurva hajnalban a patikában Magánál
2009.02.22. „Én úgy gondolom, hogy valakit azért szeretek, amilyen. Ha nem olyan lenne, akkor nem őt szeretném. Ezért nem tudom azt értelmezni, hogy én nem Magát szeretem, hanem azt amilyen. Ha én nem lennék ilyen, Maga sem engem szeretne. Ha a születésnapi pasija olyan lenne, mint én, akkor most vele lenne.”
2009.03.02. egyik utolsó találkozásunk
2009.03.16. mikor hajnalban megérkeztem a buliból, fél 5-től fél 8-ig telefonáltunk, utána pedig óránként hívott és megbaszott
2009.04.10. levitt Kiskunfélegyházára, lezárja a múltját, velem együtt
2009.04.18. „[2009.04.18. 7:06:34] maga: Akkor legalább marad egy olyan emlékünk, amiért érdemes volt élni.” itt maga tért vissza
2009.05.18. [2009.05.18. 22:04:03] maga: Fogalmam sincs. Amikor nincs itt, akkor vágyom Magára, de ha közelben van, akkor nem érzem azt, hogy a lelkem is boldog lenne.
2009.06.22. [2009.06.22. 22:45:33] maga: van még 30 évem, amit valahogy el kell tölteni és nem látom a jövőt. Teljesen tönkrement a szexuális teljesítményem, és már nem hiszek abban, hogy találhatok valakit. – ez másfél hónappal később bebizonyosodott, hogy lehet másképp is… maga: Én ezt tudom, és hálás is vagyok érte, sőt büszke vagyok, hogy egy ilyen NŐ érdekesnek talált. Bocsásson meg a bántásokért, csütörtökön mindent jóvá teszek.
2009.06.25. fergeteges búcsú Budapesten, a barátja lakásán
2009.08.15. utolsó találkozás
ez a kereken 10 hónap velős összefoglalása, szép emlékként megmaradnak a fergeteges pesti csütörtökök, a skype-olások, a képek és a véget nem érő hívások… és a nő, aki izgatja a fantáziáját, a testét, de a lelkét nem, akit gyermekekkel áldott meg a sors, aki végre szeretne szeretve lenni…
