Próbáltam magam kialudni, több-kevessebb sikerrel :) 10-re kerültem ágyba, de alig bírtam elaludni.
Szerető és kolléga is hanyagolt, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy bánom. Fáradt voltam, hajamat a gyerkőcök mosták meg, nyakig habosak lettek, aztán csajom is kitalálta, neki rövidebb haj kell, ez a seggig érő az agyára megy... Először kétségbe estem, aztán beláttam, igaza van, macerás, még gondolkodom, hogy farsang előtt vagy után kurtítsuk...
Telefonos is keresett, 10 mp alatt leráztam, küldött sms-t, megint milyen távolságtartó vagyok, szimpla, nem vagyok rád kíváncsi...
Jó volt újra csibéimmel aludni, olyan üres az ágy, ha nincsenek mellettem...
Reggel már fél 8-kor küldött sms-t Szerető és Kolléga is írt emailt 10 perccel később, a mai nap már nem a hanyagolás jegyében zajlik :)
Pótapánál töltöttem az éjszakát, este facebookon csevegtem kollégával. Még mindig nem dob egy hátast tőlem, viszont folyamatosan kóstolgat, megírtam neki, csak túlzásba ne essen, mert akár még be is sértődhetek, annyit reagált, csak a határokat feszegeti... Hát, ahogy gondolod. Ma nem kommunikálunk, dolga van, este pedig pihenni akar. Legyen úgy.
Szeretővel még tegnapelőtt megbeszéltünk, hogy reggel keres... nem keresett, enyhén cinikus sms-sel jutalmaztam az érdektelenségét. Felhúzta magát, mint utóbb kiderült, dolga volt és nem emlékezett rá, hogy megbeszéltük, különben jelentkezett volna... elég indulatos vitába keveredtünk, kicsit felszabadított, nem az a szorongós vita volt. Aztán írtam neki, ha teher vagyok, egy tőmondatába kerül és eltűntem az életéből és tudja, hogy mennyire komolyan gondolom. Én nem leszek teher senki hátán...
Este aztán felhívott, ezek olyan furcsa dolgok, hogy később hívhat-e. Hívott, nem értem rá, visszahívtam és nem vette már fel, elaludt. Szarul esett, pedig mostanában már nem szokott, de tegnap valamiért nagyon. Aztán éjjel felhívott, mikor megébredt, hallottam a hangján, hogy hiányzom, rég hallottam ennyire határozottan a vágyakozást, hogy velem akar lenni. Írtam neki, hogy köszönöm...
Telefonos is küldött sms-t, hogy minden rendben van-e, hogy ne lenne, képzeld Pótapánál vagyok, tudod, ő az, aki mer velem találkozni, nem kevés hozzám... lehet, hogy bunkó voltam, de nem számít...
Fél 3 körül letusoltam és bebújtam az ágyba, el is aludtam, majd 5-kor arra ébredtem, pótapa lady gaga-t bömböltet az alagsorban, legszívesebben tökön rúgtam volna, levánszorogtam és megkértem, hogy csippancson vissza a hangerőből. Feljött és bújni kezdett, közben meg be nem állt a szája, míg én aludtam, gondolatok sokasága ment végig az agyán és azt közölni kellett. Komolyan, mint egy gyerek, pont úgy bújik, pont olyan is :) Úgyhogy az összebújva alvásból összebújva csacsogás lett. Aztán előkerültek a tarrot kártyák és onnantól repült az idő, azt hiszem, semmi újat nem tudtam meg belőlük.
Csörgött a telefonom, Szerető szólt bele álmosan, kérdeztem, ilyen korán fenn? Mondja fél 10 van, ne hülyéskedjen már velem, de és valóban fél 10 lett hirtelen. Amint tud, jelentkezik és megint hallottam a hangjában azt a kiolthatatlan vágyat, hogy figyelmét rám szentelje, az a rajongás és figyelem, amivel körülvesz, egyszerűen mámorító. Volt már néhány randim, olyan pasikkal, akik felvállaltak volna, sőt... de egyiket sem érdekeltem ennyire ÉN, mint őt, a gondolataim, a vágyaim, imádja testem-lelkem egyaránt. Csodál és tisztel, azt hiszem, ha ezt várom egy reális kapcsolattól, esélyem sem lesz, ez valós kapcsolatba nem fér bele... én pedig megint nagyon félek, hogy az irreálisról nem fogok tudni lemondani, mert jó.
Természetesen a tegnapi randit lemondtam, mily meglepő... szegény pasi nem volt túl happy, de tényleg nem volt kedvem, pedig túlontúl normális, mondta, ha fáradt vagyok, menjünk inkább moziba, ne sétálni... de annyira nem volt kedvem, kérdezte, mi a baj és objektív véleményt alkotott, nem az a benyalok tövig, úgy akarlak típus...
Kollégával folytatódott az emilezgetés :) Aztán délután áttértünk sms-re, majd írta, micsoda szorgos kis méhecske vagyok, hogy még otthonról is a céges emailjeimre válaszolgatok - persze, az övére :D. Ez ment fél 11-ig, aztán húztunk mindketten aludni. Nem hiába, öregek vagyunk ;). A furcsa az ismerkedésünkben, hogy őt már ismerem, nem egy virtuális alak, mint az eddigiek, kicsit be is vagyok rezelve... de hát, aki mer, az nyer. A pasiban több dolog tetszik, levelezgetésünk során nem általam, inkább általa derült ki, mekkora igénye van a harmóniára, ami nálam elengedhetetlen része egy kapcsolatnak. A másik része pedig, vannak saját programjai, tehát tolerálná (talán), hogy nekem is legyenek. Humoros és cinikus, bár én is :)) Volt egy kisebb összezördülésünk, de azt is megbeszéltünk... A hétvégén elég elfoglalt, én mondjuk annyira nem, de élvezem a magamban létet... Remélem ő nem a születésnapomra gyúr az első randival, mert minden nap szóba került... Lassan a születésnapom rossz ómen lesz :)
Szeretővel este elég sokat beszélgettünk barátilag, természetesen meséltem neki róla, mondta, ne ugorjak fejest a dolgokba, randizgassunk, de az elmondottak alapján igazán ígéretesnek hangzik. Mondjuk szerintem is. Amit együtt éltünk át, soha senki mással nem fogjuk, nem, nem nosztalgiáztunk, csak beszéltünk róla, örülök, hogy az része örökre az enyém lesz és az én őrültségeim az övé. Fogalmam sincs, hogy jutottunk el azokig a dolgokig, amiket egymással műveltünk, de talán ez már így is kezdődött...
Nálam tényleg a kulcsszó a harmónia és ezt nem én hoztam most fel, hanem ő., megpróbálok kilépni a valóságba, hogy ne csak gondolatban, fizikálisan is legyen mellettem valaki, akire számíthatok, aki fogja a kezem. Én minden más jellem hiányosságot tudok tolerálni, ha nyugi és szeretet vesz körül. Úgyhogy valóban ígéretes.
Az egyetlen dolog, ami aggaszt, a gyerek kérdés...
Nem is tudom, hol kezdjem. Talán tegnapelőttnél, mikor is ugye körmösnél voltam, crazy franciát csináltatni magamnak. Vagy ezt már leírtam, na, mindjárt visszaolvasok :) Nem, nem írtam le, rohadt életbe, elszállt.
Szal, a városban sétálgattam, mosolygósan, kihúzott fővel :) Fekete térd fölé érő ruhában, magas csizmával, alatta hosszúujjúval, na meg persze harisnyatartó harisnyával - ami még tuningolja a magabiztosságom, attól függetlenül, hogy a kutya nem látja :)) - megnézett először két 25ös srác, mindkettő a szemembe nézett és mosolygott, majd egy szakközépiskola mellett mentem el, majd beverték az ablakot a srácok, ment a nyálcsorgatás :) édesek voltak, úgy éreztem magam, mint egy reklámba, lassítva feléjük fordultam, rájuk mosolyogtam, majd visszafordultam.
Szeretek kacérkodni és azt hiszem értek is hozzá, viszont berezelek, ha komolyra fordul az ügy... remélem, hogy felnövök a feladathoz idővel :))
Mindenesetre szerintem hétvégén megyek nappal sétálni a városba :))
A belső feszültség kicsit sem hagyott alább, nem is fog még egy darabig, abban biztos vagyok. Talán ezért vagyok folyton fáradt...
Tegnap délután is még mélypontoltam, elég mélyre pontoltam magam...
Telefonos keresett, nem vettem fel, nem adta fel, újra hívott, felvettem. Elmesélte a napját, én meg némán hallgattam, megszólalni sem volt sem kedvem, sem erőm. Kérdezte, baj van, nincs baj. Már megint letargiázol? Igen. Valamit még motyogott, majd vagy elment a térereje vagy egyszerűen lerakta... Nem érdekelt, eszem ágában nem volt visszahívni, nem volt mit mondanom neki.
A kiscsajom kész felnőtt, érdekes volt, odabújtam hozzájuk, Kis Vakondot nézni, közben némán folytak a könnyeim, észrevette a kis tündér, megsimizte az arcomat és halkan suttogta, nincs baj, anya... mondtam, hogy sajnálom, hogy most sokáig nem tudom nekik mindazt megvenni, amire vágynak, erre bedobta, jajj anya, ne aggódj, nem kell az az emeletes ágy, elég, ha vagy nekünk... Na itt végképp végem volt, odabújtak most már mindketten szorosan és simogattak, ahol értek. Majd kiscsajom hozott egy pézsét (tiszta deja vu-m volt Enchantée miatt), anya, az nem jó érzés, ha a könny ráragad az arcodra, le kell törölni. Milyen okos nagylány már... Kisfiam csak annyit mondott, hogy ő így is boldog, de ha apa velünk lenne, még boldogabb lenne (férfiból van, na).
Szeretőnek szar napja volt, gondoltam este beszélünk, felhívtam, nem vette fel. Nem foglalkoztam a továbbiakban vele, ha fáradt, hát aludjon. Reggel felhívott, hallottam a hangján, hogy nincs jól, hagytam beszélni ismét. A magam részéről nem akarok a problémáimról beszélni vele. Valahogy most így vagyok vele, pedig tudom, hogy megértené, de valahogy itt is beállt a kommunikációs zavar.
Kollégával is emileztünk tovább, de most kicsit lightosítottam a sűrűségét az emaileknek. Rosszul aludt, visszakérdeztem, mi a baj, erre morcosan visszaírt, hogy erről nem akar beszélni. Csak annyit reagáltam, érdekesek a pasik, ha megemlíti, gyanítható, hogy beszélni akar róla, különben hallgatott volna. Visszaírtam, no problem, csak figyelmes akartam lenni, úgyhogy ezen egy darabig elvitáztunk. Nem hiába...
Kergetőzős eset. Egy pasi meghívott vacsorázni, utána meg sétálni. Megint hoztam a formám, bedobja, vacsorázni is akarsz, visszadobtam, hát dugni nem fogunk :D Nem is gondolt ilyesmire... Hát, csak hogy tisztázzuk... Tegnap még jó ötletnek tartottam, ma már kevésbé, nem is tudom mi a bajom. Szimplán hülye vagyok, még gondolkozom, de valószínűleg lemondom... úgy, mint az előző 100-at.
Sajnos arra is rájöttem, hogy Szerető szimpla kifogás, mármint, hogy miatta. Kicsit sem hiszem el. Viszont reggel panaszkodott tesóm és görcsbe szorult a gyomrom, az én férjem sokáig pont ugyanekkora barom volt, mint az övé. Tesómnak tegnap túlóráznia kellett, fos hidegben hazasétált fél 7-kor, boldogan nyit be az ajtón és a sógor drága egyből elkülde melegebb éghajlatra, hogy túlórázni mert... tesóm háromszorosát keresi, mint b. ura, mégis mindig szemétkedik, tesóm nem jár kávézni barátnőkkel, sógor folyamatosan 'intézi az ügyeit', hogy mi az, leginkább semmi... Tesóm rendezi reggel és délután is a gyerekeket. Nos a sógorom inkább lehúzó erő, mintsem társ. Ha választok, összekapcsolom az életemet valakivel, lehet, én is megint így járok és nehéz kiszállni ebből... Nyáron is nehezen tolerálták, hogy kirúgtam egy szemvillanás alatt a pasimat, ha ott nem kapcsolok időben, megint egy vadbarom ült volna a nyakamon, akire este még főzhetek, mert neki kell a meleg kaja, nem telefonálhatok, mert most vacsoraidő van és akitől folyamatában hallgathatnám, hogy sosem érsz rám...
Állok, egyhelyben. Mozdulatlanul. Nem, nem kapálózok, de a sűrű massza bekebelez. Húz, csak lejjebb és lejjebb. Nem, az agyam sem forog. Nem gondolkodom. Próbálom megoldani, elérni azok a halovány, hajszálnyi ágak egyikét, amelyek a mocsár felett békésen felém nyúlnak. Amint kinyújtom irányukba a kezem, azonnal lejjebb csúszok és a szél is el kezdi lengetni. Fogalmam sincs, hogy valaha el fogom-e érni, még csak térdig süllyedtem el.
Anyám, anyám... Tudom, hogy sokat segít a gyerekekkel. Talán hálás is vagyok érte. Amint segít, azonnal rúg is. Eljött az idő. Lehet, hogy kommunikációs zavarom van, de nem megy. FELELŐTLEN VAGY ÉS ÖNZŐ! Miért vagyok az? Mert nem költözöl haza és teszed azt, amit mondok, amikor úgysem tudod, hogy helyesen cselekszel, amikor cselekszel. NEM MEGY!
Igen, tudom, magam is, a gyerekeknek jó volt ott lakni, szerettek ott. Igen, ha visszaadnám a kocsit és újra használnám a tiédet, biztonságosabb volna. NEM AKAROK TŐLED FÜGGENI. Mert ismerlek. Nagyon ismerlek.
MIÉRT NEM MONDASZ SEMMIT?? Mit is mondhatnék, hogy nem fogok tőled függeni, hogy nem akarok nálad lakni, mert így is félholt vagyok, úgy viszont hulla lennék, mert az egyetlen dolog, amihez ragaszkodom, az egyetlen érték, amire szükségem van, az a MAGÁNY.
Belehaltam volna, ha akkor nem mehetek el Pestre. Miért nem mondtad el? Mit mondtam volna?? Mit mondhatnék én el neked, amiért nem becsmérelnél, nem néznél le?
TE MÁR NEM VAGY EMBER, ELSŐSORBAN ANYA VAGY. De az anya az ember nélkül életképtelen, nem tudtad? Akkor elmondom. Az.
GÁÁÁÁÁÁÁÁT. Fogalmam sincs, mit is mondhatnék neked, hogy megérts. Még magamat sem értem. Nem tudok mondani semmit. Hagyj csendben kómában vegetálni, míg el tudom viselni újra a világot.
Ne zaklass és legfőképp ne kritizálj. Önző vagyok? Kizárlak? Nem, ezt az ajtót te vágtad be és beragadt, hogy lesz-e erőm erőteljesen belökni, vagy neked tapintatod óvatosan kinyitni, nem tudom. De nekem ez most nem megy.
Maradok a mocsárban. Tekintek felfelé, mert pedig vakít a nap a dermesztő hideg ellenére, melyik ágat merjem meghúzni, amely majd kiemel a sárból? És ha rosszul döntök és a mocsár végleg magába szív és megfullaszt? Akkor mit tehetnék én? Nem vagyok képes rá, nincs elég bátorságom, hogy az égig emeljem a kezem. Most még nem.
Nem, nem tudom önmagam ignorálni, nem tudom mindezt megtenni. Maj egyszer. De addig csitt és ne beszélj, kérlek szépen, maradj csendben.
Tegnap megint elaludtam 10 után nem sokkal, mégis fáradt vagyok, megint szakad a hó. Reggel egy hóbucka fogott meg, hogy ne zúgjak bele a másfél méteres vízelvezető árokba, úgyhogy remegek, mint a nyárfa levél...
Kicsit most elegem van mindenkiből, elkezdtem intézni a dolgokat, de nem egyszerű és mindig jön hozzá a következő probléma, lassan feladok mindent...
Tegnap csak kollégával emilezgettünk, az egyikben olyat írt, kolleginával 10 percig úgy nevettünk, potyogtak a könnyeink...
Tegnap nem azt írtad, hogy szereted a nyarat és akkor meg nem mész napra?? valahogy ez nem illik össze, vagy reklámszerződésed van egy tejüzemmel?
Nos, ezen szakadtunk, humora van a srácnak, szegény miattam túlórázott, már rég otthon voltam, facebookon rámírt, hogy neki sajnos a melójával is kell foglalkozni :P
Na, de nagyon nem egyszerű természet, addig is elszórakozok...
Telefonos is felhúzta az agyamat, napközben hívott, mondtam, hogy dolgozok, rámírt este, közben pont munkamániás barátnőmmel írogattam, írta, hogy nem nagyon érek rá, mert lassabban válaszoltam, visszaírtam, bocs, hogy rajtad kívül is vannak emberek, akikkel beszélek... besértődött és kilépett. Jogodban áll... Erre csörög a telefonom, épp altattam, a telefonom meg a konyhán, ő volt... elküldtem a rákba, mintha nem tudná, hogy van két gyerekem...
Szeretőhöz lassan hozzászokok, hogy nincs, tegnap is vagy 2 percig dumáltunk, este nem beszélünk, ő fáradt, reméli én is, nem is eröltettem, fél 1-kor írt sms-t, hogy fent vagyok-e még... hát nem voltam, ennyi. Emailezést is abbahagyta, biztos sok a dolga, ha nem férek bele az életébe, kívül maradok, ennyi, van elég gondom, mintsem ezen mérgelődjek, legalább jókat alszom és addig sem morfondírozok.
Abbahagytam átmenetileg a gondolkodást, semmin nem törpölök, annyira felesleges is volna...
Viszont megint nem lesz gyerkőcöm hétvégén, ennek nem nagyon örülök, már most hiányoznak, szerintem ágyban maradós leszek a hétvégén, pedig tesóm hívott bulizni, menjünk már el, sógor diszkózik, de valahogy a pihe-puha ágyam jobban vonz, minthogy kimozduljak...
Először is, kikérem magamnak, tisztességes nő vagyok, valós én bloggal és nem említettem senkit, aki egy crazy franciázásra méltó volna :))
Másodszor ez egy pillanatkép, ami átvillant az agyamon. A körmeim ma szeretőnek készültek, okom volt rá, és hát neki két kedvenc színe van, a tűzpiros és a fekete. Mondom a körmösömnek, piros-fekete köröm variációra vágyom. Nekiállt, először felkente a fektét, majd fogta hosszasan a pirosat a kezében és nézte a körmeimet, igen, legyen fracia, így a fekete körmeim végei tűzpirosak lettek, olyan crazy franciás...
itt jött a pillanatkép, mi mindent jelenthet az a kifejezés, hogy crazy francia...
1.) ugye a körmeim azok lettek.
2.) óriási 18+ karika lebegett a szemeim előtt különböző hirtelen az agyamon átvillanó szituációval.
3.) elképzeltem, ahogy egy őrült francia pasi, szürke ballon kabátban kiáltozva szaladgál az utcán.
Nos, ennyi minden történhet egy szemvillanás alatt, amikor nem történik semmi.
Ahhoz képest, hogy fél 2-kor sikerült ágyba vonszolnom magam, nem vagyok fáradt, lehet, hog az utóbbi időben túlaludtam magam?
Viszont sok a teendő és még több a rizikó, de csak azért is maradok most ezen az úton és megmakacsolom magam és leszarok mindent. Most épp hivatásom van a következő fél évre, tengernyi teendővel és nem fogom a drága időmet haszontalanságokra pazarolni.
Tegnap még 3 páciens lekerült az msn-es listámról, tiltott nevűvel beszélgettem, aztán bunkóra vette a figurát, utána meg én voltam állítólag sértődékeny, sablonos, de én ehhez egyszerűen már öreg vagyok, bedobja, hogy úgy gondolom, még beszélek veled, hát haver ezt benézted, törlés, tiltás...
Még két pasi röpült, irogattak, de valahogy nem volt sem szórakoztató, sem érdekes, inkább olyan nyűglödéses, törjük meg a csendet és hiába állítottam magam elfoglaltra, nem vették a lapot.
Telefonos is hívott, röviden átbeszéltem vele a dolgaimat, kedves volt, bár sok mindenben nem érti, hogy mit miért teszek és teljesen másképp csinálná, dehát nem vagyunk egyformák, én meg nem vagyok befolyásolható, ez az én életem, lehet tanácsot adni, vakmerő vagyok, na és, ilyen vagyok és kész...
Valaki is furcsa volt tegnap, azt hiszem nem ismerem az embereket, de lehet, sosem fogom.
Szerető kimerült, napok óta hallom a hangján, 1-2 perceket beszélünk, teljesen kikészült, ezáltal zuhan, most más oldalról közelítem meg a dolgokat, nem kezdem el sajnálni, attól talán tovább zuhan, nyugodt és erős maradok, ahogy ő, ha én zuhanok, ezzel talán kicsit fel tudom fogni, de ha nem, akkor is érzi, hogy van támasza a zuhanásban, nem lehúzó erő... és nem szekálom, nem keresem, hagyom, hogy akkor keressen, amikor kedve tartja, így is van elég dolgom, nem főállású, sőt még másodállású szerető sem vagyok, foglalkozom az életemmel at first. Este beszéltünk, 2 perc alatt hadartam el a napomat, szerintem szinte semmit nem fogott belőle, de nem is baj :) Reggel viszont negyed órában panaszkodott, örülök, hogy elmondta, megértem. Segíteni nem tudok, a sajnálattal meg nem vagyunk előrébb...
Beszélgettem egy régi haverommal is msn-en, meg egy másikkal is, mindkettő azonnal felajánlotta a segítségét, ha bármiben kell, akár építkezés, akár más. Tudom, hogy komolyan gondolták, lehet, sosem lesz rá szükség, de nagyon jól esik, a tudat, hogy becsülnek, mint barát.
A párkapcsolati hiányaim pedig kimúltak, valahogy most semmi nem hiányzik, a vállamat veregetik elegen, sokan nyújtanak támaszt, a testiség iránti vágy átmenetileg kimúlt belőlem, nem, nem érzem jól magam, megterhelő és nyomasztó a sok teendő, de ha nem csinálom, nem csinálja helyettem senki, muszáj csinálni, nem engedhetek meg magamnak még egy lazsálós évet. Rendezek mindent és jövőre ilyenkor ráérek siránkozni, hogy magányos vagyok :) Dehát a párkapcsolat olyan, mint a szerencsejáték, van, akinek elsőre összejön, van akinek sosem és most átmenetileg maradok a biztosra vehető dolgoknál, amelyet, ha energiát fektetek bele, hasznom is lesz belőle...
Fáradt vagyok, szomszédasszony már aggódik, hogy én folyton fáradt vagyok, de hát ez van. Lesz ez még így sem :)
Apám tegnap megkérdezte, hogy vagyok, olyan rendesen, nem csak úgy bele a nagyvilágba, mint akit valóban érdekel... Meglepett, nem is tudom, mit válaszoltam volna, ha a kezemet a szívemre rakom, de ez nem is volt releváns, volt még vagy 5 percem indulásig, úgyhogy mondtam neki, ahogy mindig szoktam és lezártam a témát.
Telefonos tegnap csak 4x hívott, mi a rossebbet akar, azt mondta, nem vagyunk egy kategória, a csigát sem nevezik be síkfutásra :D hát ezen majd beszartam... na mindegy, már félkómásan fekszem az ágyamban, még mindig hív, nem is emlékszem, miket mondott a telefonban, mellesleg nem is érdekel.
Valahogy most semmi nem érdekel, olyan jó értelemben, nem vagyok szarul, ugyan jól sem, csak most minden mindegy.
Nos tegnap a nemi élet hiánya a tetőfokára hágott, alig vártam már, hogy a felesleges energiáimat levezessem tornán, hát megkaptam :D tegnap slow version-ös aerobic volt, azt hittem megszakadok, de a célt elértem, lenyugodtam.
Valakivel napközben msn-eztünk, vonzódom hozzá, ha nagyon magamba nézek sem tudok mást mondani :) ráadásul még mindig az én gépemben van a hiba, bár sosem állítottam, hogy normális vagyok.
Szerető délelőtt felhívott, nem beszéltünk egy percet, szerintem nem is nagyon figyeltem, gondoltam torna előtt felhívom az úton, nem vette fel, torna után ő hívott, beszélgettünk röviden, hallottam a hangján, hogy teljesen kikészült, sokat dolgozott mostanában, régen e téren sem voltam toleráns, most viszont mindegy, pihenj alapon, sőt még örültem is, hogy akkor aludhatok én is, jó éjt kívántunk, éjfél körül küldött egy sms-t, ébren vagyok-e, aludtam, nem akart ébreszteni, én pedig nem bántam, sem éjjel, sem reggel. Azt hiszem én változtam megint, nem ő.
Pótapával sem kommunikálunk mostanában túl sokat, múlt héten nem is találkoztunk, gondolkodom, valamikor ott kellene aludni, de fáradt vagyok és tudom, ha ott alszunk, akkor nem fekszem 10-kor, legalább 1-2ig nyomjuk, ő aludhat délelőtt, nekem viszont a vekker könyörtelenül csörög. Na, majd ezt is meglátjuk...
Új hét kezdődik, mindjárt hósöpréssel, de legalább nem fagyott... a félig teli pohár esete.
Tegnap elégedett voltam magammal, szép rend lett otthon, lassan de biztosan, lépésről-lépésre.
Este msn-eztem Valakivel, bár nagyon nem emlékszem, mit írogattunk, mert félig kómás voltam, aztán be is aludtam. Olyan elégedett fáradtság kerített hatalmába, pedig szerettem volna kivasalni is, dehát 1 nap alatt nem váltjuk meg a világot.
A gyerekeim édesek voltak, délelőtt apum elvitte őket dédihez, délben, mikor odaértem, mindkettő lelkesen kiabálta, anyaaaaa ugye hazamegyünk. Azt hittem rosszul hallok :) Ez még mind semmi, otthon viselkedtek, rendet raktak maguk után, együtt, békésen játszanak, nem volt vita és hiszti, olyan volt, mintha álmodnék. Mikor hajat mostam, ott bábszínházaztak nekem, azt hittem megzabálom őket :)).
Szeretővel nem sokat beszéltünk éjjel, úgy ébresztett, kérdezte, keltsen-e, mondtam, rendben, de azért állítottam vekkert és milyen jól tettem, az utóbbi egy hétben harmadszor nem jött össze neki, egy félreértés és két elalvás által, az első kettőnél még beparáztam, hogy baja esett, hisz erre még nem volt példa az elmúlt másfél évben, most viszont így alakult, már nem izgulok, ha nem hív, hát elaludt, én nem hívogatom. Tegnap amúgy is szar napja volt, mondtam, engem még véletlenül se keressen, ha nincs kedve, nem akarok kötelességtudatból beszélgetni, nem veszem magamra és kész. Most már egy hónapja nem találkoztunk és igazából esély sincs rá mostanában, hát majd egyszer, vagy nem, úgysem tehetek ellene, ez van.
Telefonos kedves volt, megint keresett, nem értem, de már nem is érdekel, aggódik a padlózásaim miatt, meg a gyerekek miatt is, ha elindul az építkezés, szívesen segít, parkettázni, festeni, kerítést állítani vagy épp füvesíteni. Kedves gesztus tőle, akárhonnan is nézem, tudom, hogy komolyan gondolja, majd eldöntöm, hogy igénybe veszem-e a segítségét vagy sem, de jól esett, hogy felajánlotta.
Intézkedek, lightosan, de ma muszáj lesz, el kellene mennem szabadságra is egy napra, hogy a folyó ügyeimet rendezzem, de sajnálom rá a szabit, majd meglátjuk, megpróbálom ebédszünetre koncentrálni a dolgokat, remélem működni fog.
Ismét bad day, ahogy az már csak lenni szokott...Csakazértse
Nem kellene ennyit elmélkednem, inkább eljutni arra a szintre, hogy végre ne a múltat boncolgassam, a jövőbe nézzek, ne hagyjak mindent összedőlni, míg ülök, kisveréb módjára és kesergek magamnak, hogy nem megy.Nem kitalálni kell, megvalósítani!
Szisztematikusan építettem fel az életemet, körülményeket teremtettem, kötelezettségeket vállaltam és kötelességeim vannak. Tetszik, nem tetszik, ez van. Fel kell jutnom a hegyre, hiába van tériszonyom, hiába óriási és félelmetes a szürke kőszikla, meg kell másznom, az út hosszú, nem látni a felhőktől a hegy csúcsát, de ha hiszek önmagamban, eljutok odáig. Így van! Tedd, ne elméleteket fabrikálj csupán!
Szerető miért van? Csak azért, mert nincs, mert ha lenne, ő sem lenne, ahogy senki más. Ő egy álomvilág, ahol nincs kötelezettség, kötelesség, probléma, csak én. Talán azért a rettentő álom a lánykéréssel. Ő nincs is!
Nem ismerek néha magamra, nem tudom, hogy el tudom-e fogadni, hogy már nem az vagyok, aki rég voltam, azt sem tudom, hogy megengedhetem-e magamnak, hogy el tudjam fogadni, hogy gyengébb, érzékenyebb, gyámoltalanabb emberré váltam, mint rég voltam, hogy eltűnni vélik belőlem a kegyetlen törtető. Fogadd el! Teremts új körülményeket!
Tegnap beszélgettem munkamániás barátnőmmel, mindenkinek van saját keresztje, a keresztem nem nőtt, csak én mentem össze alatta... Légy újra erős, dolgozz meg érte!
Telefonos megint keresett, délben, mondtam, nem érek rá, esetleg este, felhívtam, szarul érzem magam, hogy szemétkedek vele, mondtam, mégis mi a rákot akar, miért rág be, úgysem akar semmit, akkor hogy várhatja, hogy ráérjek dumálni. Nem tervezek én veled semmit, mondja ő, bebújt a páncélja mögé, megsértődött, nincs erőm mindenkinek a barátja lenni, nagyon sok lényegtelen embert kiiktattam, nem akarom bántani, rendes pasi, nehéz élettel maga mögött, de nem életcélom őt téríteni, ő sem normális... Ne foglalkozz vele!
Valakinek pedig éjszakára kiborultam, ez idegesít a legjobban, hogy mostanában nem tudom még a kiegyensúlyozottság látszatát sem fenntartani, a legváratlanabb pillanatban tör elő belőlem, fel tudnám pofozni magam, hááááá pééééé. Nem tudom megfogalmazni, most hogy érzek vele kapcsolatban, mi van velünk... de az idő mindent megold. Ne gondolkodj rajta!
Most meg szalad a lakás, a munkám is, hajat is kellene mosnom, helyette bebújtam az ágyamba, remegek kicsit, mint az ázott veréb és közben munkamániás barátnőmmel beszélgetünk, de még véletlenül sem rólam, arra most nem vagyok képes.
Lassan összeszedem magam és nekiesek a lakásnak...
Fáj a fejem, ez alapban szar, másrészt remegek, szétvet a belső ideg. Viszont vigyorgok, mint a tejbetök. Szal, ezt fejtse meg pszichómókus, szerintem sárga szobára ítélne, na ezért nem megyek a közelükbe sem :)
A tegnap estém egész szórakoztató volt, chateltem egyet, összejött a régi csapat, ott volt szülinapos exem is, meg a kocka haverja, jókat röhögtem, régen is egész jól teltek így az estéink, aztán ugye kiraktam születésnapost és rámírt, hogy csak miattam járt fel és innentől persze nem fog... aztán jöttek a csitri agresszorok, arra meg kíváncsi a rossebb... De most az érett korosztály nyert, 4en irogattunk közösbe, a csitrik meg némán figyeltek, hátha tanultak valamit :) mi másról, mint szexről és piáról :D romlott egy népség :)
A hetet másfél kiló mínusszal zártam, mi lenne, ha még fogyókúráznék is... most meg azon gondolkodok, hogy csökkentsem-e a ruhaméretemet vagy sem... na, majd meglátjuk, meg egyre többet gondolkodom egy mellkorrekciós műtéten is, majd meglátjuk, leszek-e annyira májer, hogy befeküdjek a kés alá...
Tegnap reggel a leszakadt polcomról repültek szembe a szoknyáim, hát ma összeraktam és mivel nőből vagyok, egy-két régebbi darabot fel is próbáltam, valamiért csak megvettem alapon :) Az alap ruhatáramat használom, de azon kívül van még egy-két darab, amit ritkán hordok, most ezek kerültek elő.
Legyen már egy kis gyerekszáj emlék is:
Anya, a bácsi olyan kezes-lábast esett, hogy még vérzett tőle a homloka is... - nagyfiam sztorizik
Anya, már megint mérges harisnyát veszel - nem tudom miért, de a kiscsajom a harisnyatartós harisnyát így nevezte el :D
Ma amúgy csak fele annyit ölik egymást, mint egyébként, beautiful day :) ja és kicsit süt a napocska is :))
Szerető mondja reggel, majd ha 5 éves lesz a nagy... hát bébi, a nagy 7 lesz, nem öt, csak azért, mert én jól tartom magam, a gyerek még öregszik ;)
Beszéltem reggel pótapával, este nem tudsz jönni buliba, mi? Nincs is hozzá kedvem, erre kiderül, hogy buzi buliba hívott, mondom, béjb, frusztrálni akarsz? Bazz csomó pasi között, akik észre sem vesznek, hajjajj, bár lehet át kellene csapnom a túlpartra és felcsípnem egy dögös csajt :D úgyhogy a bulit így meg pláne kihagyom, esélytelen harcba nem kezdek, hogy egy meleget elcsábítsak :D
Úgyhogy bosszút álltam és a bad romance-t lady gaga-tól elénekeltem neki, míg vásárolgatott... jó kis agresszor szám, illik a mély hangomhoz, csábos, mégis nagyképű és ordítani is lehet, beleszerettem már akkor, mikor először meghallottam... valahogy tudok vele azonosulni :)
Crazy day, crazy dreams... Álmodtam az éjszaka, milyen hülye álmai vannak az embernek, nos Szeretővel voltam, régóta mondogatja, hogy szeretne két nővel lenni, annyit mondta, hogy el kezdte csigázni a fantáziámat, szigorú szabályokat fektettem le ez ügybe, kicsit bizonytalan vagyok, de you never know alapon, meglátjuk... Nos azt álmodtam, hogy 3asban voltunk és a végén előhúzott egy kis dobozt, jegygyűrűvel benne és megkérte a kezem, én meg nekiálltam feszengeni, hogy bazz nem akarok a felesége lenni, hogy vágjam ki magam ebből, többre nem emlékszem, mint a kínos mosolyomra... onnantól filmszakadás. Na, ehhez sem elég kezdő álomfejtő :D
Asszem szeretem magam :)
Tegnap beszélgettünk körmösömmel, azért 10 évig együtt éltem a férjemmel, még emlékszem miből áll egy együttélés és én most túl önző vagyok ahhoz, hogy valakivel összecuccoljak, esetleg meló után hallgassam a cirkuszt, hogy nem vagyok hajlandó főzni vagy hogy bárkihez alkalmazkodni tudjak, most mit mondjak, kicsit parázok, hogy az idő múlásával ez csak durvább lesz, nem jobb, gyerekeim vannak, tehát az ösztönöm sem hajt, hogy igen bébi, neked családot kell alapítanod... Azért, mert néha vannak magányos pillanataim, nem vagyok dzsin, hogy kacsintsak és mellettem teremjen egy bújó partner, aztán újra kacsintsak és tűnjön el... Hajjajj, mi lesz ennek a vége. Talán ezért jó Szerető, azt, amire vágyom, általában megkapom, ami meg nem kell, azt nem kell elviselnem.
Veszítek a naivitásomból, biztos érek :) anyámék 'önzetlenségét' sem úgy élem már meg és a manipulációt meg főleg nem, e téren olyan vagyok, mint egy jégcsap, önző is, itt is csak azt veszem el, amire szükségem van és annyit adok, hogy az állapot fenntartható legyen. Add már el a házat, neeeeem, életem remekműve lesz, gyönyörű lime fallal és majd ha lesz felesleges másfél millám veszek a nappalim centrális helyére egy jukeboxot :) Már néztem, van olyan is, ami 1 euróssal működik, nagyon jól néz ki :) de félek, mire meglesz a felesleges pénz a gyerkőcök nem fogják hagyni, hogy anya bakeliten hallgassa a régi számait :)
Felhívott az egyik pasi, na, az is az aranyosan butuska kategóriába sorolt, tehát nem hozzám illő, mi lenne, ha jövő hétvégén elutaznánk mi ketten valahová? MI KETTEN? Hát olyan nincs, hogy mi ketten, neeeeeem, nem is tudom mit hisz, pedig már mindent bevetettem, nem költözöm össze, nem szülök gyereket és nem házasodok, mit akar egy 30 feletti gyerektelen pasi egy nőtől? Szeretni az enyémeket, hajjajj... Na hagyjuk inkább. Találkozzunk már 4esben, szeretné megismerni őket, oszt minek, az a baj, hogy annyira rendes srác, most hogy küldjem el direktbe a rákba?
Van aki itt nem ért, van aki ott, van aki meg amott :)
Szögezzük le, nem vagyok normális. Ahogy azt a tévében mondani is szokták, veszélyes, ne utánozza senki.
A harisnya mánia egyszerűen alakult, nagyra nőttem, hosszú combokkal és tetszik rajtam. NEKEM! Kényelmesebb a harisnya és a combfix, mint a harisnyanadrág, zavar az ülepe. Ennyi.
Másik, szeretem a tűsarkút - igen, a flúgos, aki magassarkúban billeg az állatkertben is -, másrészt fájnak a forgóim lapos cipőben, szimplán nem vagyok hozzászokva.
Harmadik, csípem, ha megnéznek, emögött nincs semmi, szimpla nézés, nem csípek fel senkit, nem is vagyok az arra hajtó ribancok egyike, bár ezt sokan félreértik, de ez sem az én problémám, bárkit leszerelek, lehet nagy darab állat is, nem kell erő, elég a hanghatásom.
További mániám az ápolt köröm, kimagasló eseménye a hetemnek a körmöshöz járás.
Mégsem vagyok miss picsa, mély hangom van és határozott fellépésem és utálom a cicáskodó picsákat.
Komplikált vagyok, néha próbálok ellene tenni, de általában nem sikerül. Szösszenet ma Szeretőtől, aki immár 15 hónapja napi résztvevője az életemnek:
Nem értem Magát? Biztos? Lehet. Pedig próbálom.
Túlérzékeny vagyok, elég egy mondatot bedobni és máris bepörgök... És hát változom, amit tegnap úgy gondoltam, holnap nem biztos, hogy így lesz.
A blog pedig nekem szól, az életemről. A kommentelés pedig arra jó, hogy mások másképp látják és ezáltal én is rájövök, hol a porszem a gépezetben.
Majdnem lemaradt, ez szimplán egy unalmas reality story, nem hajtok gugli találatokra, hírnévre sem, örülök, hogy vannak páran, akikkel elcsevegek a problémáimon, ennyi.
Fáradt vagyok piszkosul, pedig este aerobic után már csak munkamániás barátnőmmel beszégettem és máris szundi módba kapcsolatam magamat.
Örülök, hogy kinyílt a szeme, hogy a lojalitásával csakis magát szivatja, mert vannak cégek, akik nem érdemlik a lojális munkatársakat...
Szerető este elfoglalt volt, nem is bántam, fáradt voltam és nem is voltam beszélgetős hangulatban, azért még a délután, kora este folyamán kétszer is hívott, jól esett... ma is hívott már, hogy nagyon sok a dolga, de jelentkezik, amint tud, hát igen, az igazinak is hasonlóképp kell viselkednie majd egyszer, nem kötelességből, neeeem, hanem Magától, mert hiányzom és igénye van a társaságomra, csak úgy...
Telefonos tanácsadó is felhívott, pedig azt hittem többé nem fog, aztán mégis... Kérdezi, mi az esti programom... Hát torna, gyerekezés, alvás, mi más lenne? Hagyjam ki a tornát és találkozzunk, nem kellett gondolkodnom, hogy nemet mondjak. Eszem ágában sincs. Azt mondja, akkor idén már nem találkozunk, hajjajj, azonnal harakirizek, megint nem találkozunk... Nem is tudom mit gondolt, nem vagyok rá kíváncsi, nem is akarok vele találkozni, nem azért mert mackós, vagy külsőre nem Adonisz, hanem mert a gyereknevelési elveink annyira eltérnek, nekem nem kell a cirkusz, a vezénylése meg főleg nem... A múltkor is elég érthetően a tudomására hoztam, hogy szálljon le rólam, nem virágnyelven, közvetlenül, mégsem érthető???
Nos kolléga bedobta, hogy küld egy E-mailt, hogy holnap is dolgoznom kell... álmában... mosolyogtam kedvesen és közöltem, hogy esélytelen, hogy engem valaki szombaton berángasson.
Lehet, túl kedves vagyok? A kedvesség minek értelmezhető?
Pótapa azt mondja, az önzetlenség is önzés, ha jól esik, hogy azt teszed, ami a másiknak is jó, attól még önző vagy. Szerintem meg ez baromság, aki azért tesz a másiknak jót, hogy önzetlen legyen és közben szarul érzi magát, az meg idióta. Az önzetlenségben nem az a lényeg, pont az, hogy szívből jöjjön, neked is felemelő legyen, hogy a másikat felemeled.
Elmélkedés befejezve :)
Anyám tegnap megint könnyedén bedobta, ideje lenne bepasiznod, röhögtem csak, rendben, melyik webshopból rendeljem? :D Mindegy, őt meg a szomszédasszonyt jobban foglalkoztatja a kérdés, mint engem, attól félek, megint akcióba lendül és kerítőnőnek áll... Szerencsétlen szomszédasszony fiát már most sajnálom, megpróbáltak a tavasszal összeboronálni, hála égnek, ez nem csak nekem nem tetszett, neki sem... Most meg családilag kinéztek egy csajt és fényképeket küldözgetnek a csajnak róla, a tudta nélkül... remélem szegény párát azért meghívják az esküvőjére és nem a család mondja ki helyette a boldogító igent :D
Ez már egy régi sztori, viszont félek, hogy a végkifejlet még csak most jön...
Szóval hol volt, hol nem volt, tavaly ilyenkor volt, mikor is anyámék 2. szomszédja, akit látásból már vagy 5 éve ismertem, de még a nevét sem tudtam, beszélgetni kezdett az ovi udvarán velem - aki volt blogtalin, ismeri a sztorit... - a Te gyerkőceid is boldondok ma, hisztisek, szép időnk van, eső várható... ezek voltak a témáink. Egyszer csak bedobja a pasi, mert ugye arról van szó, nem iszunk meg reggel egy kávét? Végülis, miért ne, az én férjem is kávézgathatott mellettem nőkkel, megbíztam benne, nálunk ebből sosem lett volna balhé... Rendben, legyen, úgyis emberhiányom van - ja, na de nem úgy... Megbeszéltük, hogy reggel 08.15-kor találkozunk az ovi előtt...
Éjjel beszélgettünk róla Szeretővel, mondtam neki, mi a szitu, milyen kedves pasi, reggel csevegünk egyet :) Ő csak annyit mondott, Bébi, meg akarja dugni... No persze, mert mindenki rám gerjed mi? Csak féltékeny és elkönyveltem ennyivel :)
Miután kiscsajom cirkuszos volt 08.45-re értem oda, már fura volt, hogy megvárt... hát ez a pasi nagyon ráér :), odajött és megkért, hogy kövessem a kocsimmal - logikus, mivel nem egy irányba megyünk ezek után... Innentől már kihagyott a logikai követhetőség. Megállt egy sportpályánál és megkért, hogy szálljak át a kocsijába... itt már kicsit gyanakvó voltam, gondoltam új helyre megyünk kávézni, fogalmam sincs, miért nem kérdeztem rá... Aztán elindult a kocsikázás, beszélgettünk, egyre elhagyatottabb helyeken jártunk, nagyon stresszes az asszony, kevés a melója, csak hajtottunk tovább...
Azt mondja, itt van nyaralónk, de hát odabent hideg van és rámnéz és kajánul vigyorog... Hát szerintem az országban lehetetett hallani a nagy koppanást, hogy leesett, mit akar...
Felé fordultam és hát temperamentumomból adódóan nem kis hevességgel ordítani kezdtem - Teeeee, meg akarsz dugni????? - féltem, már-már infarktust kap, annyit mondott rá, hogy azt hitte, én is magányos vagyok a férjem mellett - nem tudta, hogy szétmentünk - ő is a neje mellett - akit ráadásul ismerek, szoktunk beszélgetni - és akkor mi ketten...
Hát szerintem centikben mérhető a távolság, amit még előre haladt az autó, miután ordítottam tovább, hogy azonnal fordulj és vigyél vissza a kocsimhoz. Innentől persze jött részemről a lelkifröccs, hogy lehet ekkora tapló. Átszálltam a kocsimba, hazáig kísért, ott is kiszállt, nem gondoltam-e meg magam... Hülye vagy?? Soha utalást sem tett, hogy feltűnt volna neki női mivoltam, nem jött egy de csinos vagy, vagy szép a mosolyod...
Hazaértem, esküszöm olyan ideges voltam, pattogtak a füleim a vérnyomás felszökésétől. Felhívtam Szeretőt, annyit mondott, nyugi túl vagyok rajta, máskor hallgassak rá, mert bajba sodorhatom magam...
Azóta első találkozó maximum tea lehet, "kávézni" nem megyek...
Nos, kiderült, ennyire már megint nem vagyok naív, hogy azt higgyem élete szerelme vagyok, a pasi talált rá partnert és félrelépett, asszony megtudta, lebukott, árulják a kéglit, válnak...
Anyám tudta a fenti sztorit, mert hát meséltem, hogy megyek kávézni, mert én tényleg a gőzölgő fekete italra gondoltam, aztán már kénytelen voltam vele a folytatást is közölni. Nos, magyar Lila Akác közben persze kell a hír, úgyhogy elmesélte a szomszéd asszonynak, hogy annó engem is megkörnyékezett, most meg várom, mikor szabja le a még neje a fejemet, mert tutira azt hiszi - gyanítom - hogy megvoltam az urának...
Csak, mert szép az élet... Éljenek a pletykások és az idióta csajok, akik nem tudják, mi az a kávézás...
Hát a tegnap délután lelki katasztrófává eszkalált. Elbizonytalanodtam, az elmúlt majd egy hétben konzekvensen hittem a jó útra térésben, tegnap már korántsem voltam biztos benne.
Zuhantam, nyíl egyenesen és közben azon gondolkodtam, ezt elintézted, a szárnyalást okosan kiiktattad, de a zuhanást nem.
Bevallom, mint tegnap már említettem, kész vagyok, vágyódom nagyon, gyengédségre, szeretkezésre, testiségre. Ez töltötte ki a napi gondolataimat, ami ahhoz vezetett, hogy délutánra hulla fáradt lettem és megint vacogtam, csontig fagytam.
Estére eljutottam odáig, hogy ám legyen, ki a kicsit nem becsüli, szimplán emberi kommunikációra vágytam. Pótapa 2 napi eltűnés után előkerült, mondtam neki, magányos vagyok, ő csak annyit reagált, talán nem kellene folyton mindenkit elmarni magad mellöl és nem lennél az.
Itt lép fel a félelem, a virtuális kommunikáció jó dolog, ha akarom van, ha nem akarom, kikapcsolom és kész, telefont sem veszem fel, ha nem akarom, bátran hívok, ha akarom. Nos, ha valakivel együtt élek, azon nincs gomb, hogy nem akarom és gomb, hogy gyere elő. A félelmem pedig, minél tovább megy ez így, annál jobban megszokom az egyedüllétet, hogy senkire nem kell tekintettel lennem, hogy magamban vagyok. Sokat ülök gyertyafényben némán merengve a lakás különböző pontjain, ha erre támadna igényem, mit mondok? "Édesem, most elimináld magad a képből, majd szólok, ha újra kommunikáció képes vagyok?" Na, ettől nagyon félek...
Na mindegy, ezen nem merengek, elegem van a mi lenne, ha típusú merengésekből... nem érdekel, aminek jönnie kell, az úgyis megtörténik, aminek meg nem, az nem.
Későn hívtam Szeretőt, a kérdés már rég motoszkált bennem, most feltettem: Megbánta, hogy megismert? Visszakérdezett: Meg nem történtté tenné-e a tudatot, hogy létezem, erre gondolt? A válasz: Igen. Hosszú hallgatás, majd határozott válasz egy határozatlan Hm?-re. Nem. Aztán már csak annyit kérdeztem: Nem fél, hogy a jövőbeni kapcsolataira a mi őrültségünk kihat? A válasz: Nem félek. Tudni akartam: Miért? A válasz szimpla: Nem félek, így érzek és kész.
Miért tartok megint ott, ahol tartok? Talán mert már több, mint tucatszor véget vetettünk és nem cirkuszol, ha én teszem, ez megnyugtató. Talán mert nem akar véglegességet és nem érzem ezáltal fullasztónak. Talán, mert nem kell együtt élnünk, mégis törődő. Talán nem tudom, de talán nem is akarom.
Baromira idegesít, a tervezői énem nem bír leállni és folyamatosan lövi az agyamnak a kérdőjeleket, a szemrehányásokat, nincs koncepció, ez hogy lehet??? A másik énem viszont nyugalmat akar, hagyni magát a békés folyón sodródni.
Napok óta nem tudok enni, lelki eredetű, ezt is tudom, amint frusztrált leszek, kaja stopp, hát 3 nap alatt le is nyomtam 1 kilót, végülis, minden rosszban van valami jó, de mondjuk ruhaméret váltásra nem vágyom, az egy vagyon volna... Amint enni kezdek, gombóc a torokba. Átálltam brokkoli terápiára, ha valamit, azt imádom, hát attól is hányingerem lett, este benyomtam egy fél kiflit, attól nem csak ingerem lett...
A Picin meg észrevettem, hogy az apját majmolja, tehát SEMMI NEM JÓ! Ha hazamegyünk, az nem, ha nem megyünk haza, az nem, ha oviba megyünk, az nem, ha szünnapos az ovi az nem, természetesen a Jézuska sem azt hozta neki, amire neki szüksége lenne, és ez mindenre igaz.... Na neeeeem kedvesem, nem leszel magába roskadó, felelőtlen és embertelen, lelkifröccs reggel megvolt és mondtam kiscsibének, esti elbeszélgetésre számítson, tudni akarom, mi tenné boldoggá és mitől boldogtalan.
Hogy valami jó is történjen, óvadosan, de kedves hülyéskedik velem az új kolléga, abszolút nem az esetem, de tetszik a szemeinek csillogása, jól esik, na.
A legdurvább, ahelyett, hogy leszarnám a dolgokat, magamra veszem... nem vagyok normális. Bár normálisnak lenni unalmas :)
Nálam két véglet létezik, a csinálom és a nem csinálom, kicsit csinálom nincs, pedig ez hosszú távon ki fog készíteni. Meg kell tanulnom kis lépésben csinálni a dolgokat, most épp ezt tudatosítom magamban. Tegnap este vibrált mindkét szemem, rák vörös volt és hulla fáradt voltam.
Sok minden változott bennem és körülöttem, de lehet, hogy csak az idő teszi és öregszem, de nem vagyok annyi mindenre képes, mint eddig.
Este hívott egy srác, egy ideje udvarol, most pedig már durván nyomul, azt mondja kemény vagy. Mi az, hogy kemény? Végülis kiderült, hogy fogalomzavarban szenved és arra gondolt, hogy nagyon pörgős az életem. Valóban az, én teremtettem a pörgős körülményeket, valamennyit tudatosan. Sőt tovább fogom fokozni a pörgést, mert szükségem van rá. Tegnap kétszer hívott a srác, 6 felé mondtam neki, hogy még dolgozom, épp a másodállásomat próbáltam lazán rendezgetni, hívott 8 körül is, akkor épp fürdettem az apró népet, az sms-eire nem válaszolok, most magammal vagyok elfoglalva. Kedves srác, de annyira egyszerű, ha negatívan akarok fogalmazni, unalmas. A másik pedig, mindent elfogadna, még az sem hökkentette meg, hogy további családgyarapítás az én terveim között nem szerepel. Azt hiszem nyíltan ki kell mondanom, célzásokból nem ért.
Valakivel is beszéltünk pár szót msn-en, a heves ismerkedés során folyamatosan az az érzés volt bennem, hogy félek, hogy mitől, magam sem tudom, de féltem és nem akarok félni, a félelem negatív, elszívja az energiáimat és legyengít, nem akarok félni.
Szeretővel is váltottam pár szót, megváltozott, hallani a hangján, beszéltünk róla, feloldódtak a szorongásai, nem, az életkedve nem lett több, csak sokkal nyugodtabb lett a hangja, elmúlt a feszengés, nem velem kapcsolatosan, szimplán önmagában. Ennek örülök, ahogy ő felelősnek érzi magát értem, úgy én is őérte, szeretném, ha jól lenne. Az az érzésem néha, mintha egy idősávot rajzolnék az életemről és ő be van határolva tól-ig. Fogalmam sincs, előttem milyen volt, sőt sokszor azt sem tudom, mellettem milyen, mintha ez egy kölcsönös hivatása lenne az életünknek, hogy a legmélyebb ponton támaszt nyújtsunk. Mindig nyugodt és felráz, erővel, de nem erőszakkal állít fel, ha lezuhanok. Érdekes, hogy nem várok már tőle semmit, ő szimplán a lelki társam.
Ahhoz képest, hogy lassan egy hónapja nem volt szex, nem hiányzik, néha rámtör, de a puszta szex nem hiányzik, a bizalmas szex nagyon, ahol a test és lélek egyaránt vágyodik, de a puszta testi örömök kicsit sem. Ami nagyon hiányzik, az az ölelés, a biztonságérzet, szerintem ebből adódik a fagyásom, mostanában előfordul, hogy a csontomig fagyottnak érzem magam, nem tudom, mitől, nem hiszem, hogy időjárás indokolná, egyszerűen rámtör, mintha fagyasztóban ülnék és mindegy mi van rajtam, annyi ruha és takaró nincs, ami ezt felolvasztaná... Szerető csak annyit mondott, ha választania kell, egymás karjaiban alvás és szex között, az elsőt választaná, én is.
Lehet, félreérthető voltam, tegnap sem voltam indulatos, a megtörténte óta először nem lábadt könnybe a szemem, hogy leírtam és kiírtam, pedig hányszor lepergett már ez a film előttem. Nyugodtabb vagyok, mint valaha és nem hullámzom, csak nagyon fáradt vagyok, a sok gondolat, ami cikázik a fejemben, olyan, mint a terhesség, hiába nem mozdulsz, belül dolgozik benned valami, fáradt vagy. Az aerobic pedig kifejezetten jót tesz, érzem, ahogy a frusztráció minden mozdulattal távozik belőlem. Tegnap egész délelőtt azon mérgelődtem, hétfőn nem éreztem elégnek, mintha nem vitt volna el erőm határáig, izomlázam sem volt, délután meg már a hátsóm minden izmát éreztem és mozdulni alig bírtam, nekem aztán semmi sem jó :)
Tegnap beszélgettem egy nagyon régi ismerőssel, belémlátott. Mit tett velem?
Leszabtam heges burkait gennyes sebeimnek, hagyom kivérezni, távozz genny, mocsok és gyulladás. Tudom! Én ne tudnám? Most már! Gyáva hitvány féreg!
Nem bírtad? Még a gyerekek is engem szerettek jobban, az emberek is engem tartottak többre? A siker is felém szárnyalt? Az elismerés elismerést szült, foglalkozást, elfoglaltságot. Neeeem, kedvesem, a sikerért megdolgoztam, az emberek tiszteletéért és elfogadásáért szintén. A gyerekekért pedig még többet! És Te?? Értünk tettem, nem magam miatt. Fáradt voltam, de hajtott a kötelesség, rád nem jutott időm? Már rég kötelesség voltál. Egy pont a határidő naplómban. Rám nem jutott időd. Az idődet más sem foglalta el, mint a gyűlölködés, a kárörvendés és az önsajnálat. Belebetegedtél. Mellettem, de magad által lettél beteg. Sajnálod? Igen, nagyon sajnálod, hogy mit? Hogy nem használhatsz többé. Nem a szituációt, csupán az önzésed hajt tovább és tovább. Jó kifogásra leltél. Nem gyűlöllek, szánalmas vagy. Lesz még aki megvet, a gyerekeid meg fogják tenni, hogy miért? Mert még mindig önző vagy, mindenki tudja, hogy nem akarsz jól lenni, nem akarsz gyógyulni, nem kell a felelősség, nem kedvesem, neked jó ez így. A gyerekeid is tudni fogják, nem, nem tőlem, én néma leszek, hallgatni fogok, de tudni fogják, maguktól, nem érdemled meg őket, ők küzdenek, te pedig feladtad. Én pedig mélyre zuhantam, hogy lassan visszatérjek, önmagamhoz, de már nem érted, kitaszítottalak, már nem is ismerlek, idegen arccá váltál, nem emlékszem már a csillogó szemeidre, a mosolyodra, az ölelésedre és a boldogságunkra, mintha nem is lett volna, nincs már közöm hozzád. Lelketlen szerencsétlen alak lettél, akinek a legszebb gyönyör a magába zuhanás, légy boldogtalan önmagaddal! Méghogy szeretsz, ne nevettes, rég nem tudod te már mi az az önzetlenség, te csak a kizsákmányolást ismered már... én viszont nem ismerlek már téged.
Kicsit stresszesen indult a napom, a főnök morcos, a kollégák, mint a mérgezett egér, én pedig szépen sorban teszem a dolgom és elkerül az idegesség, a rossz és minden más... teljesen easy vagyok, mint egy külső szemlélő és nem érdekel és kéééész.
Kitaláltam egy taktikát a gyerekeknél, ettől is tök jól érzem magam, evidens, ha csak visszagondolok a gyerekkoromra, sőt a felnőtt korom sem különb, anyámék sok-sok-sok mindenről nem tudnak az életemben, ez a két tesómról nem mondható el, sőt mindkettő legféltettebb titkait mélyen magamban őrzöm, ők is így tesznek az én titkaimmal. Az érdekesség, hogy én mindkét tesómmal ilyen viszonyban vagyok, nem hiába, én vagyok középen :). Közöttük nincs ilyen kapcsolat, vagy inkább semmilyen kapcsolat sincs? Na mindegy, feltűnt reggel, hogy beszélget a két kiscsibém, igeeeen, ilyenkor köddé fogok válni, mint ma is, láthatatlan leszek, nem is létezem, de azért éberen fülelek :) Ovis problémákról volt szó, kiscsajom zokogásba kezdett, mert hogy őt kiközösítik, hiperérzékeny, mint az anyja, esküszöm, azok az indulatok és a düh, ami kijött belőle, magamat láttam kicsiben. Zimzálábimm és máris újra formát öltöttem ;), felkaptam az ölembe és hagytam beszélni, aztán oviban kéz a kézben besétáltunk ovó néninkhez és szóvá tettük az esetet. Kicsit túldramatizált - vajon honnan a hajlam ;) - tegnap valamennyien dinkák voltak, így esett a rémeset :) Utána pedig halkan a fülébe súgtam, anyának mindent elmondhatsz... gondolatban folytattam, ha nem, akkor én leszek éber és figyelek, mit beszéltek egymás között :P szenya vagyok? :) deeehogy.
Tényleg jól érzem magam a bőrömben.
Tornyosulnak a problémáim, nem leszarom, csak lassan megyek nekik... Ugyan mindig alakul két újabb, mire egyet lerendezek, de nem érdekel. Úgyis én vagyok az erősebb.
Anyámmal régen, míg el nem váltam, jó viszonyom volt, tegnap ők ajánlották fel, menj nyugodtan aerobicra, a gyerekek úgyis maradni akarnak, neked meg hétfő a napod..., már úgy mentem be az ajtón, kabátot fel, indulunk :)), feszélyez az ottlétem... sőt, nem tudom megkérni őket, hogy menjenek értük, egyszerűen addig ping-pong-ozunk, míg rákérdeznek, tudsz menni vagy menjünk... Apám próbált velem beszélni tegnap, csak tudni szerette volna, hogy mi van velem, egyszerűen van bennem egy akkora kommunikációs gát, amit nem tudok átlépni, pedig láttam rajta, hogy jó szándékkal szólít meg, mégsem Ma pedig együtt intéztünk ügyet anyámmal és olyan volt, mint rég, a viszonyunk, mármint, egy csónakban eveztünk, egy cél felé...
Most pedig erősen gondolkodom, mielőtt szétköltöztünk a férjemmel, volt egy balhénk nyáron, elköltöztünk anyáméktól, én pedig teljesen magamba roskadtam, nem avatkoztam bele férjem kontra anyám vitájába, pártatlan maradtam, bántott mindkét fél által, amit egymás fejéhez vágtak, de nem volt hozzá erőm, hát költöztünk, vidékre. Aztán megbuktam, beteg férj, építkezés, gyerekek, munka, háztartás, nem megy egyedül!! Nem tudtam anyámmal beszélni, nem voltam rá képes, így hát levelet írtam neki. Anya, szükségem van Rád! Leírtam, hogy sajnálom, ami törént és az érzéseimet. Még érlelődök, de azt hiszem újra a tasztatúrához kell nyúlnom, személyesen ez sosem fog bekövetkezni. Viszont írásban itt az ideje, sok az ő sérelme is, az enyém is...
Baromi megterhelő az önismereti tréning, tegnap kisebb nagyobb megszakításokkal fél 12-kor hívtak utoljára, mire engedtem a nappalnak és felkeltem. Ehhez képest már este fél 11-kor aludtam.
Teljes kiegyensúlyozottságban indultam a gyerekekért, örültem, hogy viszontlátom őket, ugyan az önismerethez kell a magány, de inkább lassabban ismerkedek magammal, minthogy ne lássam őket. Nem, mintha lehetőségem volna a gyerektelenségre.
Megígértem a gyerekeknek, hogy ebéd után már megyek értük. Aztán minden másképp alakult. Mire odaértem, már megbántam, kisfiam bömbölve fogadott, hogy ő nem is lapátolhatott havat, dehát az időjárásról senki nem tehet... Azt hittem túl vagyunk rajta, a pici kezdett rá, hogy ő aztán nem megy haza... Kicsim, az az otthonunk, mi hármunké, nem akarta megérteni. Nem kellett sok, hogy eldurranjon az agyam, már ingerülten kérdeztem, mi a problémája... A válasza megdöbbentő volt, a szívem mondatta velem, hogy nem akarok hazamenni, az agyam gondolta... Mivel foglalkozik ez a 4 éves pöttöm?? A szívem? Az agyam? Mi van?
A legszörnyűbb az egészben, hogy a 2 heti 2 napjukra nincs rálátásom, fogalmam sincs, honnan szedi ezeket a gondolatokat, mostanában hiába próbálkozok, nem nyit felém, nem mondja el, mi jár a fejében... Arról nem is beszélve, hogy fogalmam sincs, anyám miket mond nekik, hogy ellenem beszél és becsmérel előttük, azt tudom, de hogy milyen módon, arra ritkán van rálátásom. Aztán a következő mondata, mert neked jobb nélkülünk, mint velünk. Csodálkozol? Anyának csak a cirkusz és a hisztéria jár, hisz te nem szeretsz velem lenni...
Minden erőmet összeszedtem, hazaértünk, hulla fáradtak voltak és hisztérikusak, játszottunk, amint nem úgy történt, ahogy ők gondolták, máris hiszti, de még mindig nyugodt voltam... Aztán vonatozzunk, rendben, legyen úgy, vonatozzunk. Összeraktuk a vonatot, addig nem volt gond, de 1 percnyi játék után már egymást ölték. És jött a mókuskerék, indult a rumli aktív csinálása, hiába szóltam, mint a falnak. Este addig nem volt alvás, míg nem volt rend, nem érdekel, rend lesz, ha megpusztulunk is... Alváskor nagy bömbölések, aztán megint szorítottak, mint aki zuhanna, ha nem fogna...
Délután felugrott a barátnőm, vágyik pasira, babára, azt hiszem a babázást meggondolta villám gyorsan, munkamániás barátnőm is csak annyit mondott, ő erre nem lenne képes.
Mindegy, hogy képes vagyok-e rá vagy sem, ezt kell csinálnom. Este panaszkodtam munkamániás barátnőmnek, mikor elhagytam az apjukat, azt hittem harmónikus életet élhetek, de átvették a szerepét, mintha így pótolnák, hogy nincs velünk, azt teszik, amit ő tett, de most már ketten vannak ellenem.
Büszke voltam rájuk, nekem boldog gyerekeim voltak, nem tudom hová tűnt a boldogság. Legutóbb akkor voltak boldogok, mikor munkamániás barátnőmnél voltunk, de akkor sem velem, az ő szüleivel voltak boldogok, megtagadják a csonka családhoz tartozást. Anyámékkal is boldogok és legutóbbi exem, mikor nálam lakott is boldogok voltak. Mégis hogy van ez? El kell nekem fogadnom, hogy nem vagyok nekik elég?
Döntöttem, míg nem épül fel a ház, türelmes leszek, utálják a lakást, bár ezt sem kell, hogy elfogadjam, ez az otthonunk, mások sem élnek luxusban, nem a pénzen múlik a boldogság és nem is vagyok hajlandó pénzzel kompenzálni, persze, a kirándulásaink is pénzbe kerülnek, de ezt ők még nem mérik fel, de csak, mert rosszul érzik magukat a bőrükben nem lesz újabb játék vásárlás, ebbe bele sem kezdek, nincs miért kompenzálnom vagy ezt szúrtam el? Az érzés, hogy nekem kell kompenzálnom, én szültem és rossz apát választottam? Ha kész a ház, utána nincs kegyelem, tényleg mindent megkapnak tőlem, amire csak erőmből tellik, szeretet, kirándulásokat, játékot, ölelést, törődést. Nincs kegyelem, de ha nincs kegyelem, mit tehetek, pszichológus, még több türelem, vasfegyelem, az anyaság állapot, nem érdem, de én jó anyjuk voltam és azt szeretném, ha most is úgy látnák, kétségbe vagyok esve, nem elég, hogy önmagammal durva problémáim vannak, támadások érnek minden irányból, anyámék, az exem... de még a burok is repedezik és szertefoszlik, már csak magamnak vagyok jó? Senki más nem fogad el?
Életemben nem éltem ezt még át. Ezt a nyugalmat, mintha a homokóra szemei is lassabban peregnének. Minden békés, nincs bennem szorongás, rossz érzés, csalódottság, félelem, csupán vagyok, teljes harmóniában önmagammal.
Pánikszerűen menekültem az egyedüllét elől, mióta élek, hol barátokhoz, hol a családban, hol pasikhoz. Nem találtam az otthonom, nem, nem cím szerint, nem leltem benne önmagam, most viszont jó itthon, pótapánál akartam aludni, de aztán mégsem, felálltam és eljöttem. Itthon vagyok és nem érzem magam cseppet sem magányosnak vagy rosszul, sőt, életemben először élvezem azt, hogy én én vagyok, egyedül, ha hangot adok hangot hallok, ha néma vagyok, csend fon körül.
Nem kell kommunikáció sem cyber, sem real, semmilyen, elég a csend, ami körülfon, a béke, ami körülvesz.
Ezt a nyugalmat először decemberben éltem át, Szeretőnél, csak mosolyogtam, hagytam beszélni és nem szóltam, sokat aludtam és nem szorongtam, hogy az alvással lemaradok a jelenlétéről, mert magam voltam boldog.
Úgy érzem, elindultam egy úton, mégpedig a helyesen, egy embert kell nagyon szeretnem, önmagamat. A pénteki bejegyzésem pedig elgondolkodtatott, mikor fogom elfogadni, hogy én én vagyok? Ha magammal nem tudok harmóniában élni, mással végképp nem fogok tudni.
Szeretővel a hétvégén elég sokat beszéltünk, annyit mondott, ugye megértem, hogy követhetetlennek tart. Én pedig csak nevettem, nem volt bántó, nem kell követni engem, megérteni sem, keresem önmagam és ha ez azzal jár, hogy nem értenek meg az emberek, akkor kívül rekednek, a lényeg, hogy én értsem, tudjam, mi miért történik.
Müller Péter szeretetkönyvét olvasom és nehéz a lelkemnek feldolgoznia a sorokat, minden fejezet után olyan fáradtság tör rám, hogy aludnom kell, fel kell dolgoznom az olvasottakat, hogy áthatoljanak a legmélyebb és legféltettebb zugaimba.
És magamra ismertem, életem javarészét Értelem-ként éltem, szívtelenül, rigeden. Aztán elváltam és jött az Érzelem, eszetlenül és meggondolatlanul. De lezártam mindkét szakaszát életemnek, az utóbbi idő másról sem szólt, minthogy menekülök magam elől.
A tavalyi évi kapcsolati próbálkozásaimat rossz szó, hogy megbántam, csak haszontalanok és értelmetlenek voltak.
Szeretőtől sokat tanultam, de már nem akarok neki megfelelni, tudok nemet mondani, már más a fontos, Szexpartnertől pedig megtanultam, hogy az érzelem nélküli szex a testet elégíti a lelket elégeti. A többiből pedig csak az emberi önzést tudtam meg, nem, maradok önzetlen, de csak addig míg nekem jó az önzetlenség, míg boldoggá tesz a szeretet adása, nem kényszerből, csak hogy másnak jó legyen.
Addig míg nem fogadom el magamat, addig más sem tud, fájdalmas ez az út, sokszor megremegtet, sokszor nyomaszt, de ha nem járok a végére, mint szellem fogok testemben élni, soha nem fogom a hőn áhított harmóniát megkapni. Ha elég erős lesz a magam iránt érzett szeretet, fognak tudni mások is igazán elfogadni és szeretni. Nincs többé lázadás, nincs több őrültség, nincs eufória, mely a kétségbeesést fedi, de gyorsan lehullik és újra a mélybe zuhanok.
Ha a végére jártam, megleltem önmagam és boldog is vagyok magammal, jöhet más, aki szintén szereti azt, aki önmaga, aki be tud fogadni önmagába, az életébe, hogy befogadhassam az enyémbe, mikor két kéz egymásba karol és azzal alkotnak egységet, harmóniát, szeretetet, amelyben nem bántják egymást, amikor jön az égető tűz, majd a mosolyok országa...
Ez a szám nekem szól, szeresd magad, nagyon. Akkor mások is szeretni fognak.
Pihis, nyugodt napom van, meglátogattam meleg barátomat, most pedig könyvvel bújok ágyba...
Hzizi-től - igaz apa ;) - sokat gondolkodom a saját nagypapámon. Imádtam, ő a férfi ideálom, a tökéletes ember - holott felnőtt fejjel már tudom, hogy voltak dolgok, amikben nem volt az. De őmiattam lettem az, aki lettem. Ugyan lassan 8 éve meghalt, de még mindig megsiratom néha, mikor egyedül vagyok, hiszem, hogy az iránta érzett szeretetem nem fog 50 év múlva sem elfakulni...
Sok mindenben furcsa vagyok, talán ez sem szokványos, még régen élt, még kis takonypóc voltam, volt egy szám, amelynél már készültem rá, hogy lesz sajnos idő, amit nélküle kell élnem és ez a szám, holott én soha nem tettem olyanokat, mint a fiú a számban - de az érzéseket, amiket érzek iránta annyira visszaadja... Ez az én kis emlékezésem, bekapcsolom a számot és a sok jóra gondolok, a sok szeretetre, amit tőle kaptam... Nagyon hiányzol!
Jámbor és nagyon dolgos ember volt, vékony, magas ember, Elvis-es hátrafésült hajjal, nagyon jóképű.
Sváb családból származom, nagyszüleim nem túlzottan beszélnek/tek magyarul, drága mama nehéz perszóna, nagypapám viszont viselte minden bónáját. Még mielőtt megszülettem volt az első szívinfraktusa, hit a kommunista elvekben, nem tagadta meg haláláig, dolgozott, amíg bírt, mint utóbb az első munkahelyemen kiderült, elismert szakember volt, büszke voltam rá, mikor a nyugdíjba készülő nénike mesélt róla, milyen okos ember az én nagypapám, még szabadalmaztatták a találmányát is, melyért mások aratták le a babérokat, mert neki nem a dícsőség és a kapzsiság volt lényeges, a gyár érdekét tartotta szem előtt...
Nem is érdekes, az egyetlen akcentus nélküli magyar mondata is káromkodás volt, mikor én megszülettem, már rokkant nyugdíjas volt, mikor óvodás voltam, mindig odasúgta a fülembe, ugye, fáj a hasad, lázas vagy és cinkos tekintettel néztünk egymásra, majd előadtam a hattyúk halálát és máris maradhattam vele... mikor fájt a fülem, órákon keresztül ringatott a karjaiban. Ahogy cseperedtem sem romlott a viszonyunk, érte bármit megtettem volna. Bármit megtehettem, bármikor összeveszhettem a fél világgal, ő soha nem becsmérelt, csak átölelt és csitított. Mikor szakközépben becsatlakoztam és be kellett hozni 5 évnyi nyelvtudást, borsos áru nyelvtanárhoz kellett mennem, hogy ne kelljen osztályt ismételnem, elment kertésznek, hogy finanszírozni tudja és az egyéb költséget, amelyekkel a tesómmal az oktatásunk került, mindenki tudta, csak értünk teszi. Mikor nem mertem menni a buszra, a kóbor kutyáktól félve, hajnalban felkelt és elkísért, minden áldott nap. Ő mindig tevékenykedett valamin, csak ebéd után feküdt le az újságjával egy órácskára.
Aztán nekiálltam dolgozni, tudtam, szív- és cukorbeteg, nagyon vigyázott magára, de a szívinfarktus lassú halál... Akárhányszor találkoztunk, mindig úgy öleltem meg, mintha utoljára történne, boldog voltam, hisz megérte az esküvőmet, készült nagyszüleimről közös fénykép, boldog voltam, van róla emlékem, én készítettem, még akkor is az járt a fejemben, meg kell őt örökítenem, hogy félek, hogy elveszítem. Míg élt, büszke volt rám, nagyon. Most is az lenne, ő lett volna az egyetlen, aki megértette volna, mit miért tettem... de tudom, ő vigyáz rám és figyel fentről.
A férjem rettegett a pillanattól, amely el is jött... és ő az utolsó pillanatig önzetlen volt, tesómék esküvője előtt néhány hónappal halt meg. Az utolsó mondatai voltak, remélem még megérem ezt a esküvőt, nem szeretnék gondot okozni a gyerekeknek...
Összevesztem a mamámmal 3 hónappal nagypapám halála előtt, igazságtalan volt, nagyon, a papát bántotta, én pedig dacos voltam és nem mentem feléjük, pedig előtte sokat voltam náluk és mindenben segítettem őket, amiben csak lehetett... Jött az utolsó ebéd, karácsony volt, ott voltunk náluk mindannyian, ünnepi ebéd, láttam, hogy torzul az arca, aggódtam, mi van vele, mondta mosolyogva, semmi... aznap megint hosszan öleltem, mintha utoljára... 2 nappal később álmomban riasztott a telefon, anyám volt, öregapád meghalt, fél órája, infarktust kapott... azóta még jobban utálom a karácsonyt.
Azóta kicsit visszakaptam, a kisfiam kicsit hasonlít rá és ugyanolyan önzetlenséggel fordul felém és a világ felé, mint a papám tette.
Évekig nem tudtam hallgatni a számot, azóta csitult a fájdalom, néha-néha, mikor kiélvezhetem az egyedüllétet, bekapcsolom és némán pityeregve emlékezek vissza rá, mert akit tiszta szívedből szeretsz, sohasem feleded, a gondolataidban örökké él.
Dalszöveg:
Minden vita alkalmával anyámmal az első utam hozzád vezetett, azt mondtad, egyedül van, meg kell értenem, minden elmúlik, gyere, igyál egy sört, úgy gondoltad, az egész élet abból áll, elveszünk és sokkal többet adunk. Amire fel a szekrényedből éjszaka azt a pár ezer schillinget elloptam, hogy a diszkóban elverhessem, pár napra rá rákérdeztél nálam, tagadtam, hisztérikusan bőgtem, szomorúan néztél, akkor csak sírtam,
csak annyit mondtál, gyere, hagyjuk a pénz nem lehet anolyan fontos
Mikor a háborúról meséltél, ahogy szemtől szemben álltál az oroszokkal kölcsönösen cigivel kínáltátok egymást, úgy be voltál szarva, hogy remegett a kezed a ravaszon, vagy a feleséged, aki egész nap telesírta a füleidet csak annyit mondtál, szeretem, nem kell mindent hallanom, amit mond
Nagyapa, nem tudnál lejönni egy gyors kávéra Nagyapa, annyi mindent mondanék neked, amit még csak most értettem meg Nagyapa, te voltál az első barátom és ezt soha nem felejtem el neked Nagyapa
Nem voltál felsőbbrendű és sosem tettél úgy éppen ezért volt ott valahogy egy erő és azáltal, ahogy élted az életed, lett fogalmam arról, hogyan lehet talán megbírkózni vele az alapelved volt, először gondolkodj, legyen véleményed, higyjél benne sohasem erőszak, mindent megbeszélni de soha sem félni, senkitől.
Nagyapa, nem tudnál lejönni egy gyors kávéra Nagyapa, annyi mindent mondanék neked, amit még csak most értettem meg Nagyapa, te voltál az első barátom és ezt soha nem felejtem el neked Nagyapa
