A héten dolgozom és pihenek, kicsit összebalhéztam Megyeszékhelyivel ma, de nem vette zokon, bizalmatlan velem szemben, amit nem tartok fair playnek, de ez az ő döntése.
Találkoztam Jótevővel, aki mindenben segíteni akar, kirázott a hideg, pedig helyes rózsacsokrot kaptam :) Tényleg.
Szóval úgy indult a napom, hogy kinyitottam a garázskaput és megcsuklott, de úgy, hogy azt hittem leszakad az egész, elvittem a gyerkőcöket a suliba, aztán haza és itt ültem, hívtam Jótevőt, épp dolgozott, hívtam Telefonost, ő is dolgozott, ültem és néztem, aztán felszívtam magam, hogy majd megoldom, na ja, de mióta nyeszlett vagyok, erőm sincs, így nem tudtam a görgőket visszaterelni a sínbe. Felhívtam szomszédasszonyt, átküldte a férjét, jó egy óra alatt sikerült megoldanunk a problémát, közben hívtam Banditát, mégiscsak ő tákolta össze, mint mellékelt ábra mutatja, segítőkész volt, hétfőn vagy kedden idenéz, ha gondolom, nem válaszoltam.
Bő másfél óra késéssel végül elindultam, elmentem vérvételre, az ápoló fiúval már igazi cimbik vagyunk, még mindig röhög, hogy automatice a jobb kezemet adom, ő pedig már úgy áll oda. Oda adtam neki a kórismémet, mert egy betűt nem értek belőle, azt mondja, semmi különös nem derül ki belőle. Indultam tovább, mint a gőzgép, míg be nem szédültem a kocsinál és jól össze nem vertem magam :S
A nap további részén csak támolyogtam jobbról - balra, Jótevő megnézte a garázskaput, látni, hogy nem ért hozzá, nem is tetszik, mint pasi, nem is volt témánk, meg egyszerű, mint a faék.
Kicsit szomorkás lettem, de ez van. Aztán hozott vacsit tesóm mekiből, tök örültek a gyerkőcök, majd ráírtam Jogsisra, hogy nem úgy volt, hogy ma találkozunk... Átjött, gyerkőcök bemutatkoztak, dumáltak, imád legózni, kihoztuk a terepasztalt és összeraktuk a vonatot, csillogott a szeme, a gyerekek meg bújtak... őrület volt ezt látni. Aztán jött a kellemetlenebb része, szeress bele anyuba és élj velünk :D Mondja Jogsis, neki még sérült a szíve, aztán mondja nekem, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom, mármint az utódokkal, mármint neki, hogy ideje lenne, hogy gyereke legyen. Anyám lekáderezte, látnia kellett, ki van nálam, mondom minden pasira így beindul... mondja, de hát mi csak haverok vagyunk... hát ezt anyám nem tudja. Ez most egy elég fura, mondhatni idióta helyzet, végre valaki, aki nem rajong értem, nem csöpög, mondja nekem, régóta te vagy az első ember, akivel tök jó eldumálni... viszont ne volna az a fránya kémia, basszus, legszívesebben rámásznék... ajjajj, hogy én mindig ilyen idióta helyzetekbe kergetem magam :D lassan megszokhatnám... Viszont nem tudom, hogy én bátortalanítottam el a múltkori leszúrásommal vagy valóban nem akar tőlem semmit, ez majd kiderül 3 hét múlva, mert amint zöld utat kapok az orvostól, tuti rámászok, mindenesetre holnap valószínűleg újra jön, játszani :))
