Orvoshoz indulás előtt úgy gondoltam, hogy az önbizalmat az öltözék teszi, tehát csinosítgattam magam és azon mérgelődtem, hogy pikk-pakk fel kell szednem 3 kilót, mert marha hülyén állnak rajtam a cuccaim, felvettem egy fekete harisnyát, majd egy fekete hosszúujjút, rájöttem, nem jó, vettem is le és felpróbáltam párat, melyiknek tudom a vérvételhez simán felhúzni az ujját :) A 38-as nadrágomat leszíjaztam, eddig a csípőm és a hasam takargattam a pulcsikkal, most meg a lobogó ruháimat...
Ma szerencsém volt, félkábán mentem orvoshoz, kitöltöttem az apehos papírjaimat, a nap mindig arra sütött, amerre mennem kellett, mintha az utat mutatná. Közben éberen álmodoztam és jól esett. A kórházban ott volt az ápoló fiú, aki annó bekötötte a branült, viccelődtünk, hogy most nem adom a bal kezem, az apehnál sem volt előttem senki, a még kérdéses dolgok kitöltésében segített a pasi, nagyon segítőkész volt, mindent elmagyarázott, mindkét helyről 5 perc alatt szabadultam. Aztán mentem a háziorvoshoz, kiírt hétfőre dolgozni, kérésemre, mondtam, hogy abbahagynám a kedélyjavítót, csúnyán nézett rám, hogy majd térjünk vissza erre májusban és koncentráljak a meglévő gyerekeimre.
Délben hívtam a kórházat, ugyan az értékem már csak 27, de még nem nulla, úgyhogy jövő csütörtökön ismét vissza, már sikítani tudnék tőle... nem akarok ott keverni a sok terhes kismama között, utálooooom.
Most meg még 50 percig hömbölgök, aztán megyek a gyerekekért.
Ja és most kopogott az APEH, az Ex-férjemet keresték, nem mintha lakott volna itt valaha, az illeték miatt, nem tudom mit akartak tőle, de a pasi kedvesen megfenyegetett, hogy lehet, hogy magához is jövünk. Köszi.
