Pörgös hétvégénk volt, vannak dolgok, amiket egyszerüen nem értek. Kivülállóként tekintve barátnöméket, csak néztem. Nem élnek rosszul, van két szép lányuk, útban a kisfiúk, igazából hulla boldognak kellene lenniük és nagyon nem azok.

Barátnöm egész nap ordít, sík ideg, a férje meg vissza. Nem is értem, de nem is az én dolgom, bár tegnap kiselöadást tartottam, ohgy nem helyeslem az életvitelüket, nem tudom megszívlelték-e vagy sem, nekem jól esett.

Mindketten azt mondták, hogy Banditával szakítanom kellene, nem, mintha bárkire hajlandó lennék hallgatni, ez az én döntésem, mi történik és mi nem.

Pénteken már nem mentünk sehová, otthon dumáltunk, nagyon jól esett. Szombaton ök leléptek ultrahangra, én maradtam a gyerköcökkel, akkor kezdtem érzeni arra az igényt, hogy Isten igazából magányra is vágynék már… Délután strandra mentünk, hát a tömegiszonyomnak túl jót nem tett a strandolás, sírni tudtam volna a hering szindrómától. Kiscsajommal labdáztam a vízben, meg próbáltam volna játszani vele, de esélyem sem volt, úgyhogy csak hömbölögtem az árnyékban. Hazafelé bugi került a lábamba, igényem támadt, hogy hajnalig táncoljak. Írtam sms-t a barátnömnek, hogy jó volna, de ö már elígérkezett, felhívtam Bandita növérét, ö épp a közelben volt, de gyerekkel, úgyhogy odanéztünk picit. Jó volt látni öket és végre a növérétöl hallani, amit én is magyarázok… Ezután hazamentünk, úgy volt, a kertben virslit sütünk, de a szomszédok átszervezték, náluk volt a buli. Jó tudom, antiszociális vagyok, de még a saját szomszédaimmal sem bulizok, nemhogy máséval, úgyhogy átmentünk, a gyomrom egy csomó volt és ritka szarul éreztem magam, pedig nagyon kedves volt mindkét család, de ahogy apa a hájas hordó hasát teregette, a gyomrom forgott, mondjuk a társaságban szupermodellnek éreztem magam, azon röhögtem, hogy szerintem mindkét szomszédnál akár nö, akár férfi, fele annyit nyomok a mérlegen… hála égnek kiscsajom is elfáradt, úgyhogy nem maradtunk sokáig mi ketten, hazavonultunk, bújtunk nagyokat és örültünk egymásnak…

Banditától kaptam péntek este egy sms-t, szombat reggel és szombat este. Kicsit olyan kötelezö jellegünek tünt, amit tegnap el is mondtam neki. Felhívtam szombat este, az sms után, beszélgettünk 5 percet, aztán leraktuk, azt mondta, nem hívott, nem akart zavarni. Valahogy itt múlt el a szorongásom, kezdtem feloldódni, elmúlt a görcs belölem, elötört az álmodozhatnék, méghozzá Abigélröl, arról a piciny lányról, akit 3 éve tervezgettünk. Maga az álmodozás olyan lelki békével töltött el, hogy az kimondhatatlan. Félálomban éjfélkor, mikor is a házigazdák hazatértek, lementem, összeszedtem a kisfiamat és a kezét fogva aludtam el.

Másnap még játszottak egyet, aztán ebéd után már jött is Munkamániás értünk. Gyerköcöket kiszívta a meleg és a hétvége és igazából örülök, hogy ök a gyerekeim, még ha néha dinkák is, de kirivó hülyeségeket nem müvelnek. Elindultunk Banditához, felhívtam, hogy még elmegyünk fagyizni, túl korán ne számítson ránk, nem akartam korlátozni a szabad hétvégéjét, ö pedig mondta, hogy alig várta már, hogy odaérjünk. Furcsa dolog ez a hiányérzet…

Elmúlt a végtelen bújhatnékom, csimpaszkodásom, úgyhogy természetesen az övé beindult, ö fogta meg a kezemet a kocsiban, söt még olyan elözési helyzeteket is kihagyott, amikröl tudta, hogy engem zavarna, pedig ilyen sem volt már egy ideje.

Igazából egy olyan mondat hagyta el a száját tegnap este, ami megérte többszörösen a külön töltött hétvégét: „Hiányoztatok ám“.

Megmasszírozott, fájt a hátam, majd szeretkeztünk, vagy 2 órán keresztül, úgyhogy nem csak ö, én is rendesen kipurcantam, mielött elaludtam, annyit súgtam neki, hogy szeretném, ha adnál egy esélyt Abigélnak, láttam rajta, hogy örlödik, annyit mondott, nem tudom, én meg ennyiben hagytam, adott egy puszit és elfordult, ahogy mindig, mert csak kifelé tud aludni, félálomban voltam, visszafordult, megfogtam a kezét és így aludtunk el.