Ez a 2 nap elég volt arra, hogy felismerjem, minden hibája mellett, meghalnék, ha nem lehetnék vele... na jó, nem, de félig belepusztulnék. Ő pedig furcsán viselkedik és nagyon megijedtem, hogy ő már nem szeret, pedig de, csak ez a két nap megbántotta, a hirtelen hurrikán fajtámmal a fejéhez vágtam a fél világot és azt emésztette, tudom, még csak 1 nap telt el, de az igyekezet megvan mindkettőnkben, hogy helyre hozzunk mindent. Én ŐT akarom, senki mást. Őrülten szeretem, vagy már túlzottan is, úgyhogy most újra ismerkedünk és mindamellett, hogy együtt élünk, randizunk, fogjuk egész nap egymás kezét és nem tudok betelni vele, hiányzik, ha egy percig nem látom... 

Nagyon várom már a szerdát, végre 5 napot éjjel-nappal együtt és nagyon remélem, hogy a meglepetés bulijának is fog örülni, elég sok haverját sikerült beszervezni, számolom a perceket, hogy lássam az arcát :)

Még nem merek, de próbálok boldog lenni, hogy az a pasi van mellettem, akit szeretek, imádni valóak a gyerekeim és még ha nem is apaként viselkedik velük, törődik velük, mi kell ennél több? 

Apropó gyerekek, ma négy van... nem egyszerű :) Reggel pedig mondtam nekik, miután összebalhéztak és morcoskodtak, én meg elsírtam magam, hogy miért keserítik az életünket, hogy értsék meg, hogy ez nem jó, nem kerteltem, felnőttként elmagyaráztam nekik, hogy ez így nagyon nincs rendben és onnantól ők voltak a világ mintagyerekei, ha muszáj, még ezerszer elmondom, csak egyszer használjon...