Aminek vannak hátulütői is, mint pl. a 41 fokos kocsiban muszáj lehúznom az ablakot, úgyhogy most rendesen fáj a bal szemem :S
Reggel találkoztam Banditával, édes volt, de nagyon fáradt, ma újra megy, utálom ezt a helyzetet, mikor napokig percekre látom... ő 3-ra megy, én meg 4-re érek haza, ennél jobb ügy, mikor később jövök, akkor legalább 1 órát látom otthon. De inkább nem nyavalygok, ilyen az élet és talán egyszer még a csütörtök délután is elérkezik.
Fáradt vagyok, egyre nehezebben megy a szakdogám írása, pedig ebben a két napban be kellene fejeznem, erősen gondolkodom, hogy szólok a cégnél, hogy csökkentsék a heti óraszámomat 10 órával, félek az ősztől, ha újra be kell járnom órákra, hogy hogy fogom bírni.
Muphy törvénye, mikor nem érek rá, akkor látogat meg az összes ismerősöm, szombaton nálam volt bécsi barátnőm, tegnap pedig még a régi cégemnél, ahol dolgoztam, a csaj, aki a helyemre ment, mikor elmentem szülni. Szegényt úgy raktam ki 9 órakor, hogy tényleg nagyon örülök, de kutyákat kell etetnem, gyerekeket fektetnem és még dolgoznom kell a szakdogámon is...
Tegnap elvittem kiskutyust állatorvoshoz, csomókban jön le a szőre egy-két helyen és véresre vakarja... hát allergiás a lelkem, persze a kutyakajára, Bandita leállította a drága tápot, ez lett az eredménye :( úgyhogy most szépen visszaállunk, tegnap kapott szteroidos szurit, krémet, antibiotikumot és immunerősítőt, remélem gyorsan gyógyul, ja és a szőrt eltűntette a doki a sebéről, kis mazsola meg csak bújt a tenyerembe és nyalogatott. Hálás kis mókusok, az tuti.
Gyerkőcök is dagadó mellel mutogatták kutyusaikat ismerősöm másfél éves kislányának (mióta megszületett, még nem láttam) :) Tündéri kiscsaj :) Bakker, a csajt azóta ismerem, mióta magas terhes voltam nagyfiammal... most meg már a mellemig ér, őrület, hogy megnőttek, rohan az idő és észre sem veszem...
Azt hiszem nálam meg bekapcsolt az élet nevelő funkciója, ne akarjam irányítani és tudni a jövőt, az élet nem erről szól, élvezni kell a jelent.
Mellesleg meg kell tanulnom a hangulataimat kordában tartani, nem normális, ahogy rámtör egy-egy gesztusra, mondatra a letargia vagy épp a düh, most mentegetőzhetnék túlterheltséggel, de szerintem nem mentség, felnőtt ember nem hagyja, hogy az érzései ennyire magukkal ragadják őket, még ha titkolom is a lelki hatásait, akkor sem...
Na kifilozofáltam magam, számolom a perceket csütörtökig, milliónyi program végre hétvégén, együtt, gyerekek és mi, alig várom :) Együtt lehetek azokkal, akikkel szeretek, csudajó közös programokat élhetünk meg és bevallom, a kívánságlistámon jelenleg az 1 nyugodt, ágyból nem kikelős napot lecserélte a családi program :)
Szeretem a családomat, még ha nem is konvencionális és nem minden úgy megy, ahogy én szeretném, attól még csudajó, hogy vannak és velük lehetek.
