Peregnek a percek, amikből órák majd napok lesznek... elmerülök a hétköznapok és hétvégék dolgos sivárságában és közben ordít a lelkem, hogy élményt szerezzen, de nincs honnan és nincs hová. Ez az élet és az életem.
Voltam pénteken állásinterjún, sok alkudozás árán egy megfelelő munkaidő beosztást sikerült kiharcolnom. Hétfőtől szerdáig 8-17 óráig, csütörtök-péntek 8-13 óráig. Jövő héten válasz is lesz.
Nekiálltam kutatni a szakdolgozatom témakörében. Minél mélyebbre ások, annál több kérdőjel ötlik fel bennem. Remélem egyszer csak kitisztul az égbolt.
Kitaláltam a tökéletes hajszolós nyaralást... Pont olyan, mint az életem, csak vigyorral ötvözve. Hollandia, elsőként Madurodam, aztán Duinrell park, meg a Rotterdam-i állatkert, kábé ennyi fér bele az 5 napos kiruccanásba... Aztán el kezdtem számolni a költségeket, repcsi, kocsi bérlés, beugrók... elgondolkodtató...
Főleg, mivel munkanélküliségre kárhozom magam legalább 1 hónapra, ha felvesznek adótanácsadóékhoz és kipihenem magam, megírom nyugodtan a szakdogámat meg ilyenek...
Banditával csend van. Éljük a szürke hétköznapokat, örülünk a virágoknak, amit legalább 1x egy héten ide-oda-amoda ültetünk és ennyi. Nagyon elgondolkodtat és még mindig nem tudom, miért van velem. Nem érzem rajta, hogy hű de nagyon szerelmes volna. De lehet, hogy csak én vagyok telhetetlen...
Cégnél semmi változás, azon kívül, hogy apró rituálék alakultak ki, hogy minden reggel megfordulok, mikor beengedem kollégát, aki telemosollyal lép be az irodámba és köszöni meg azt. No meg a többi magyar kolléga, aki ovációval üdvözöl az üzemben. Mind rajong a magyar szépségemért. Nem normálisak, én mondom :) De olyan jó érzés kimenni közéjük, nem a fapicsák társaságában rostokolni.
Úgyhogy csúnyán szürke az életem és fogalmam sincs, hogy színezzem újra, addig pedig csak élem egyik napomat a másik után.