Azt sem tudom hol kezdjem. Kicsit ki vagyok borulva mostanság, dolgoznom kellene a szakdolgozatomon, mondanom sem kell, neki sem álltam, a suli terén le vagyok maradva, mint a borravaló… de nem is ez irritál igazán…
Kiscsajom tegnap reggel bekucorodott az ölembe és bátortalanul azt súgta, anya, annyira jó lenne, ha ma te vinnél suliba. Pityergett vagy 10 percet, nekem meg majdnem a szívem szakadt, hogy nem lehet… Ez volt az indítórugója a dolgoknak, hiányzik a családom, a hülye alkalmazott, aki alig látja a családját… egész nap az járt az eszemben, hányan dolgoznak 4 órában, hogy délbe elhozzák a gyerekeiket a suliból, én meg nem ritkán este járok haza…
Azt hiszem döntöttem, csak most még kicsit nincs eröm véghezvinni… pénteken megyek az adótanácsadó céghez, ott már tálalom, hogy csak akkor megyek oda, ha dolgozhatok 8-tól 2-ig. De itt is meg kellene említenem, hogy szívesen csökkentem a melót heti 30 órára.
Nagyim mondta a hétvégén, hogy nem nézek ki túl jól és hogy félt, hogy túlvállalom magam… mosolyogtam, hisz már régesrég túlvállaltam magam… tegnap idöben otthon voltam, nagyon jól elvoltunk a gyerköcökkel, Bandita lelépett a haverjához. Rendet raktunk, ksifiam pótolt, mint a kisangyal, este meg elmesélték a 3 kismalac és a farkas történetét… úgy indult, hogy én mesélek, aztán kijavítottak :)
Banditával meg csúnyán összeszólalkoztunk, hazaért 8 körül, nem kellett a vacsorából, mert megint szar a gyomra, aztán 2x lecseszte nagyfiamat zsinórban bagatell dolgokért, ne így beszélj a kutyával, mert úgy beszélt vele, mint egy babával, hívogatta… a másikra már nem is emlékszem, csak pokolian mérges lettem, hogy minek kell ilyenek miatt szólnia, ö is máshogy beszél a kutyával, mint velünk, mégsem cseszegeti érte senki.
Úgyhogy említést tettem, hogy ez így nincs rendjén… ö pedig csak azt hajtogatta, hogy még mindig nem kedveli a fiamat, hogy más világban élnek és hogy náluk nem volt szokás, hogy fiúk bújjanak és puszilkodjanak és simogassák egymást, ö nem tud hozzáérni… komolyan, mintha valaki pedozásra kényszerítené. Egy buksi simi és egy ölelés azért messze nem az… Én meg csak azt látom, hogy kisfiam nem boldog és úgy gondolom ez ellen a felnött elöbb tehet, mint a gyerek. Engem is zavar, hogy néha nyunnyog, mint 3 évesen, de szinte biztos vagyok benne, hogy azért csinálja, mert 3 évesen egy ép és boldog családban élt, amit azóta sem lel sehol, ahol mindenki szerette és körülötte forgott a világ. Annyira jutottunk, hogy Bandita hajlandó elmenni egy közös pszichológiai megbeszélésre, ahol pszichómókus társaságában megvitathatják, hogy mi a bajuk egymással… én pedig pusztán belefáradtam, hogy az egyik félnek a tökéletes anyát imitáljam heti 10 órában, mert többet nem találkozunk, a többi idöm rámegy a tökéletes munkaerö és tanuló szerepre, a másik oldalon pedig Bandita szeretö csaját, én családot szeretnék, egy egységet és nem a két oldal között szétszakadni…
De az ilyen vitáknak azért elönyük is van, kimondhattam, ami már rég örlödik bennem, hogy irtó nagy teher családfenntartónak lenni, villany elszámolás innen – onnan, havonta a ház hitelét rendesen törleszteni, fát venni, ha épp nincs és befejezni a munkákat a házon. Bandita lefagyott, mikor mondtam, hogy valszeg nem itt fogunk megörgedeni, elegem van a 170ezres havi fix törlesztésböl még 24 évig, jobb nekem egy kisebb sorház is, amire mondjuk fele ennyi sem lenne a törlesztés... mondtam, hogy eladhatná a házát és vehetne eggyel kisebbet, amin nincs törlesztés, erre már fel is szívta magát, meg sem hallotta amit mondtam, csak azt, hogy a háza árát tölessze be az én házamba, pedig nem ezt mondtam... Mondtam neki, én panel gyerek voltam, szerettem az lenni és nem volt vele problémám. Életemben nem éltem házban, csak mamáéknál falun, mégis élek, de volt erre-arra pénzünk, én meg rommá dolgozom magam és nincs pénzünk semmire... joggal mondhatják egyszer a gyerekek azt, hogy anyát a ház jobban érdekelte, mint mi.... úgyhogy Bandita erre kicsit lefagyott, azt hiszi a házára hajtok, nem érti, hogy nem érdekel a háza, de az én kiadásaim igen is érdekelnek, én fizetem a rezsit, a házat, ha nem bírom, én nem bírom...
Reggel nem sokat beszéltünk, próbálom emészteni az este hallottakat, de csak szolídan, munkahelyen nem sírunk alapon. Beszéltem már vele, kérdezte, hogy mi a bajom és ö szeret...
Meglátjuk, mit hoz a jövö…bár néha tudnám...
Reggel beérve Verdének a díja fogadott, ami nagyot dobott a hangulatomon, itt is köszi :)
Amint lesz egy kis idöm, eleget fogok tenni a díj adta kötelezettségeimnek, ígérem :)
