mivel ez egy folytatólagos sztori, kezdjük a kutyusokkal, Bogyó már 1 hete nálunk, az élelmes kis lökött ma belesett a tóba, de ez nem volt elég neki, belehömbölödött a kútba, 6-an segédkeztek a mentőakciónál...

hogy én hol voltam? sehol... mint mindig... vagy legalábbis általában. a szokott helyemen... dolgoztam...

A héten 2 napom volt az ügyvédi irodában, volt egy extra projekt, ahol tolmácsolnom kellett... mellesleg dolgozom 8-tól 5-ig, tehát esélyem van a gyerekeimet fél 7-től fél 8-ig látni... A munkában 3 perc megállás nincs, egész nap hajtás, nem hogy blogolni, semmire sincs időm... 

Holnap a változatosság kedvéért vizsgára készülök, mert annyira utálok unatkozni...

Mellesleg mindenki csillapít, hogy mesés fizetésem van, ne finnyáskodjak. Én meg frusztrált vagyok, elmúlik az élet és elfelejtek élni, nekem kellett ez a mocskos főiskola is, csak tudnám, minek... mintha valaha unatkoztam volna...

a pasim szerint unalmas a kapcsolatunk, szerintem meg nincs is. 

A melóban bókokkal halmoznak el, egy kolléganő ma már berágott, hogy kicsit visszafogottabban is lehetne nekem bókolni, nyilván féltékeny... drága páromnak eszében sincs bókolni, nála ez max. addig jut, hogy besűríthetném az aerobicot a napirendembe, löttyedt lettem, ja nem mondja... csak gondolja, de nem vagyok hülye...  

A kutyánknak én már 1 hét után sem vagyok a gazdája, mert apa és kiscsajom foglalkozik vele, mert anya ugye soha nincs sehol... 

Ja és nem engednének el pénteken állásinterjúra, szörnyfalvára, úgyhogy hazudok, 6-ra megyek dolgozni, aztán állásinterjú, vizsga, szakdolgozat megbeszélés, majd újra meló, hogy estére vegetatív állapotban hazaessek...