Szóval mit mondjak, pörgök, mint a rotor, azt sem tudom, hol áll a fejem...

Banditával volt egy hosszú beszélgetésünk tegnapelőtt este... értelme sok nem volt... sérelmez, sok mindent, én pedig tehetetlen vagyok, mert az ő sérelmein nem tudok segíteni...

Tegnap elmentünk csavarogni, az ismerőseimmel, az sem tetszett, ha otthon ülünk, az sem... erre most mégis mit mondhatnék... úgy tűnik, valóban utálja a melóját, ha ez nem változik, akkor keresztet vethetünk a kapcsolatunkra.

Én így nem tudok élni! Ezt el is mondtam neki, a mélységes rosszkedv sugárzik róla, minden nap... én ezt nem bírom... és felfordulhatok, sincs jobb kedve... Aztán nekiszegeztem a kérdést, ha a haverjaival otthon nélkülem boldog volt, a haverjai és az otthona nélkül velem nem az, akkor mit keres még itt... azt mondja, kivár, míg felépül a ház, hátha akkor jobb lesz és hátha talál jobb melót, akkor is jobb lesz, ha meg nem, hazamegy, örökké ez így nem maradhat...

Tegnap volt az utolsó előtti, vasárnap lesz az utolsó próbálkozásom, hogy jó kedvre derítsem, a tegnapi nem jött össze, a vasárnapit majd meglátjuk...

Egyszerűen belefáradtam, van annyi gondom, mint csillag az égen, én nem kínlódok és gyűlölöm a tehetetlenségi állapotot, hogy nem tudom boldoggá tenni, gyűlöltem Exemnél is és Szeretőnél is... nála sem fogom elfogadni ezt a helyzetet, akkor inkább lépek...

A hormonjaim csillapítására pedig az ősi receptet alkalmazom.... beletemetem magam a munkába és a tanulmányaimba, de úgy, hogy torony magasan agyonnyomjanak és máris nincs ingerenciám és kész...

Úgyhogy ennyi, nem vagyok túl boldog a helyzettel, de van, hogy nincs mit tenni... Legalább a padlófűtés anyagát is beszereztem, minimalizáltam a költséget, kiharcoltam magamnak az olcsóbb verziót és most épp kínlódok, hogy jövő hét elején legyen esztrich betonom... Ja és ma jönnek az ablakaim is....