Túl vagyunk a temetésen, Pótapa reggel elnézést kért és megkért, keltsem fel, ha indulni kell... alapban megcsúsztunk, gyerkőcöknek hajat mostam, aztán magamnak is, valahogy gyomoridegem volt az egésztől, gyűlölöm a temetéseket, de hát ki szereti...

Idegesítő, hogy pap temette, ateista volt a végletekig, most meg ott nyomja a sódert a pap...

Arra eszméltem, hogy a tizedét sem ismerem a rokonainak... furcsa volt...

A szentmise alatt azon gondolkodtam, mikor szorongatta Pótapu a kezemet, körbenéztem és egy házaspár sem tette ezt a társával, hogy dolgozzák fel a körülöttem élők ezt a kettősséget és mit gondolnak rólam az emberek... hisz két pasival látnak flangálni, mindkettővel kézen fogva, párként megjelenve - Pótapu röhögött, annyit mondott, mit gondolnának... hogy egy oltári nagy ribanc vagy és valóban... mi mást gondolhatnának...

én valóban egy furcsa és tökéletlen nő vagyok... sok ember számára érthetetlen az, amit teszek és életemben először érzem azt, hogy nem akarok provokálni, fogadjanak el olyannak, amilyen vagyok.... mert ez vagyok én... öregszem? vagy lenyugszom? nem is tudom, kicsit megijedtem...

Kiakasztó volt, amint vége volt a gyászmisének sms-t kaptam Banditától, lekapcsolták a német rendőrök, lejárt a jogsija, először nem is vettem az adást, aztán meg teljesen kikészültem tőle, felhívtam, dühös volt és csalódott, én meg nekiestem, nem durván, de nem bírtam vígasztalni, magam is csalódtam benne... a fenébe is, de tényleg...

Megint egy hét nélküle, valahogy, amióta együtt vagyunk halmozódnak a katasztrófák, nála is és nálam is, egyszerűen nem is értem... remélem ez nem kettőnk ómenje és egyszer túlleszünk ezen az egészen...

Csak egy kis boldogságot akarok, ez akkora kérés?? Magányos vagyok és egyedül érzem magam...

Megyek, Pótapa bemutat pár ismerősének, laza koktélozás erejéig, fáradt vagyok, csak annyira frusztrált is, muszáj kimozdulnom...