Várom a hétvégét, kell egy kis kikapcsolódás, a munkamániás barátnőmnél is nagyon jó lesz, nagyon szeretem, meg Szeretőnél is kicsit vissza tudok vonulni a mindennapok elől.
Tegnap munka után egyből hazamentünk, talán 1 órán át nem vasaltam, különben végig, egészen hajnali 1-ig, a szomorú, még így sem végeztem, jó mostanában ezt a részt hanyagoltam, de most muszáj volt, itt a nyakamon a karácsony.
Hála égnek ma nem lesz főnököm, az alkalmazott elfoglalt, így ma én ügyfélszolgálok is, ma van az utolsó napja a karácsonyi rendeléseknek, onnantól már csak a csomagokkal kell foglalkozni és jönnek a gondok...
Ma még befejezem a vasalást, port törlök, porszívózok és felmosok, no meg aludni fogok, kicsit kész vagyok már.
Szeretővel beszéltünk este, nem túl hosszan, találtam egy szuperjó helyet, elég messze a civilizációtól, csak ő és én, erre kérdezte, hogy mennyi időre szeretnék menni, mintha ez opció lenne, mintha tudna napokat rámszánni. Mondtam, tudom, hogy 1 napnál több nem fér bele. Tudom, hogy ő is többre vágyna, nem rajtam múlik, ő pedig nem tudja megoldani.
Nem is bánom, hogy nem jön kedden, túl sok lenne, ablakot akarok pucolni, függönyt mosni, elrendezni a dolgokat a lakásban, ágynemű mosás, miegymás, keddig még dolgozok, szerdáig pedig kell a segítség még a futárszolgálatnak, szegény csajjal, majd egész nap vonalban vagyok, hogy ami tőlünk tellik, odaérjen, mégis van mindig olyan, ami nem ér oda időben, hol a mi, hol az ügyfél hibájából, alig várom már az anyázós emaileket.
Annak pedig külön örülök, hogy szombat lesz munkanap és nem Szenteste, így az esélytelenek nyugalmával nem nézek már Szenteste emaileket, munkaszüneti napon úgysem tudok segíteni.
Szilveszterkor jön munkamániás barátnőm, meg valszeg ünnepek között már, ennek roppantul örülök, utálom a szilveszteri forgatagot, nem szeretek elmenni otthonról, mert minden barom úton van, én meg tömegiszonyos vagyok :) úgyhogy szerintem bólé, beszélgetés lesz a program, ennél szebb szilvesztert nem tudok elképzelni :)
Na, majd januárban kipihenem magam, február előtt nem kezdek új projektbe.
Esik a hó, más sem hiányzott, gyerkőcök biztos örülnek, viszont Szerető üzent "Itt szállingózik a hó. Olyan 2-3 centi eshetett reggel óta. Maguknál mi a helyzet? Ha nagyon eldurvul, akkor arra fogom kérni, hogy ragassza oda seggét az ágyához, bármennyire is szeretném, hogy említett testrésze az ölemben legyen", kicsit dejavu, tavaly volt ilyen dettó, bár akkor Pesten találkoztunk, ónos eső plussz hóesés, tuti páros, most csak a hó esik, de nem megy! Menni akarok, ez éltet :S Rommá hajtom magam, ennyi jutalom jár!
Időjárás előrejelzés, vasárnapig esik... fáradt vagyok, azt hiszem, haza megyek és elfekszem, kár, hogy nem tehetem, délután meg még kapok egy plussz gyerkőcöt...