Több mint két éve, hogy új fejezetet nyitottam életembe, minden elméletemet, elvemet felrúgva vágtam neki az új világnak. Ezen nincs mit gondolkodni, megtettem és kész és nem is akarok hátra tekinteni, nem érdekel, mi lett volna, ha...

Aztán összeálltam egyszercsak Banditával és végülis folytathatnám azt az életemet, amit 2 évvel ezelőtt abbahagytam, DE

én már nem vagyok ugyanaz az ember, mint 2 évvel ezelőtt és már nem tudok úgy élni, mint akkor és igazából sajnálom. Mérgesít a sok munka, már nem oldódok fel benne... A családi together forever elméletem is megdőlt 2 évvel ezlőtt és azóta sem tudom már úgy gondolni...

A főiskolán pedig minden tantárgynál 50-100 oldal egy előadási egység, egyszerűen elveszek benne...

Három életet élek, az egyik a dolgozó nő, aki néha hajnalig, néha ünnepnapokon dolgozik...

A másik élet a főiskola, amit akár a cégnél monitoron olvasva - tanulva, vagy otthon az étkező asztalnál a témában elveszve űzök...

A harmadik pedig a családanya... aki szívesen kirakózik, társasozik vagy csikizőst játszik a gyerkőceivel....

A háziasszonyt átmenetileg vasárnap délelőttre korlátozom, nincs lehetőségem máskor...

és én a maximalista, mindenhol a minimumot hozom, egyszerűen nem megy több...

mintha mindez nem volna elég még merengek is... most majdnem azt írtam, feldúlom vele a lelki békém, de ennél a fejezetnél már hangosan röhögök, én meg lelki béke :D szóval fogalmazzuk újra, a belső viharaimat a tűréshatáron túl korbácsolom és lelkileg összeomlok, amiből mit sem látni kintről, belül viszont több sebből vérzek...

és még ott van az építkezés és a még mindig tartó hontalanság érzése...

szóval káosz az életem, nincs az az agenda, amin be tudnám osztani az életemet fáradt is vagyok és várom, mikor omlik össze a rendszer...

és kell az illúzió, hogy kilépjek önmagamból és más lehessek, más gondokkal vagy inkább gondtalanul, valótlanul boldog. kell a kegyes hazugság, ahol el tudok határolódni a valóságtól, nem akarok az illúzióból valóságot kovácsolni, azzal csak tönkre tenném a valótlanság tökéletességét, mindez így marad egy darabig...

... amíg el nem végeztem az iskolát

... amíg nincs kész az otthonunk

... amíg nem lelek egy olyan munkára, ahol feloldódhatok és keresek is vele eleget, hogy hazatérve már ne dolgozzak

... amíg meg nem lelem a valós élet szépségét...

addig...