A tegnapi nap eltelt, délelőtt boltban voltunk, főztünk, most mit mondjak, kicsit feszült voltam, életem legrosszabb borsó levesét főztem :) ilyen még nem volt, szétszórt vagyok, mint mostanában mindig... délután anyámmal megint összerúgtuk kicsit a port telefonon, de már annyira nem hat meg, tartom a 10 lépés távolságot és kész.
Késő délután átcuccoltunk Pótapához, Szeretőnek kicsit cirkuszoltam napközben, mióta nála voltam hanyagol, ezt egy ideig viselem, egy idő után kevésbé :) Nos Pótapuval besétáltunk a városba, bevásároltunk, gyerkőcök kaptak szilveszteri trombitát, aztán haza.
A netbankingom természetesen, annak ellenére, hogy voltam a bankban átállíttatni az sms kódot más telefonra, a régire küldi, így utalás átmenetileg nem megy, grrrrr. A telefonom meg megkergült, mindegy, melyik gombot nyomom, homlok hanyatt mást csinál... Ennek is örülök :)
Na mindegy, este másfél órát beszélgettünk aztán Szeretővel, 4-ig nem lesz rá alkalmunk, a nőjével tölti az időszakot. Annyira érdekes, hogy ez a része nem hat meg, ha tudom, hogy szeretne kommunikálni, de nem lehet, nem bántó, ha viszont lehet és nem akar, azzal meg tudok bántódni, de rendesen... tisztáztunk néhány dolgot, azt mondta, hagyjuk érzelmi síkon a kapcsolatunkat, megzuhant, de most nem a találkozásunktól, de ezt én nem tudhattam, ha nem közli velem, amint találkozunk, ő automatikusan néhány napra eltávolodik, én pedig nem értem, hisz én vagyok az egyetlen bizalmasa, mitől veszik el a bizalom, ha találkozunk, őt viszont zavarja, hogy van egy nő, aki a legtöbb szempontból ideális volna neki, mégsem lehet az, hogy többet érdemlek annál, amit ő adni tud, hiába nem panaszkodom, tudja, hogy nem méltó hozzám ez a viszony és bántja, hogy ő teszi ezt velem... nagyon hülye szituáció, barátok leszünk, nagyon sok mindbenben közös az értékrendünk. Kérdeztem, hogy keveredhettünk bele, én soha nem voltam az a Szeretős fajta, bár most sem tekintem magam annak, ő pedig az életben nem ismerkedne gyerekes nővel, hogy juthattunk idáig?? Ő sem tudja, van a környezetében elég csinos, gyerekes szingli nő, eszébe nem jutott volna, hogy bármi lehetne közöttük, hisz a gyerekes nők tabuk, erre összeszed egyet 500 km-ről... azt mondta, nem ennek indult, de nem hitte volna, hogy pont olyan nővel dumál lazán és szabadon, akiről kiderül, hogy annyi mindenben képviseli azokat az értékeket, amelyeket az álom nőjének megálmodott, én pedig nőiességemben csorbítva voltam, mivel a férjemen kívül más férfira rá sem néztem, soha, ő pedig nem hogy nő számba, még ember számba sem vett, nem túlzottan érdekelt, hogy a kapcsolatot nem felvállalható időszakban - szétköltözés után, válás előtt - kihez fűz titkos viszony, nem érdekelt, hogy elfogad-e családként, egyikünk sem hitte volna, hogy a viszonyunk hosszútávú lesz és hogy így alakul, de ez történt, mi soha nem leszünk együtt, de szükségem van rá, míg jön a nagyon nagy Ő, sokan irigylik a státuszát, de neki sem egyszerű velem, intenzív foglalkozást igénylek és néha cirkuszos vagyok, persze, tudom, mértéktelenül odaadó és figyelmes is, anélkül, hogy bármit várnék érte cserébe, annó ezzel nyűgöztem le... Azt nem bírom eldönteni, hogy a pozitív vagy negatív tulajdonságaim közé soroljam, de elfogadtam, mert ez vagyok én...
Szegény Waterfall-t is kiakasztottam, nemde?? :)) Tegnap este elég hosszan dumáltunk, annyit röhögtem, hogy megfájdult a hasam :) Tudom, hogy naív vagyok és képes vagyok úgy ferdíteni a dolgokat, átmenetileg, hogy azt higyjem, hogy ez megfelelő nekem is :) Szegény már minden félét írt, azt hitte, letiltom msn-ről, dehát őszinteség miatt még senkit nem tiltottam, álszentség miatt simán, tudom, hogy igaza van, nem ostoba vagyok, az eszem nagyon jól tudja, hogy én Szeretőnek főnyeremény vagyok, ő viszont nekem nem :) De nélküle nehezebb volna, reménykedem még mindig, hogy jön az a férfi, aki elég normális, mégis elég őrült hozzám, nem vagyok az a kispolgári fajta és nem szeretem az unalmas embereket... Szóval, bor vár egy hasonlóan löködt beszélgetésre, tényleg nagyon csípem ezt a pasit :D Fogalmam sincs, nem nagyon emaileztem itt senkivel, vele viszont szinte az elejétől, zavart, hogy nem tudom nikisen vagy nikitlenül, hogy van... egy szóval jellemezve: fontos :) Msn-en meg mostanában szinte minden nap beszélünk, nagyon jókat nevetek a hülyüléseinket :) A többit pedig direkt nem publikálom, majd egyszer :) Jó reggelt és jó munkát :)