Reggel arra keltem, hogy nem akarok dolgozni menni, fáj a fejem, hiába fájdalomcsillapító és utálom, hogy nem tudom hozni - vinni a gyerköcöket a suliból. Utálom ezt az idöbeosztást. A gyerekeim mellett szeretnék lenni, amikor szükségük van rám, nem pedig anyámat és a növéremet rángatni. Hiányoznak, nagyon, ott akarok lenni reggel, mikor öltöznek és délután, mikor kijönnek és este... anya akarok lenni, aki mellettük lehet, nem pedig egy anya, aki semmire nem ér rá. Olyan jó volt ez a másfél hét. Pedig szarul voltam, mégis azt a részét élveztem, hogy hozhattam és vihettem öket.
Amint kicsit összeszedem magam, gözerövel nekiállok állást keresni, elegem van, nem akarok többé nélkülük lenni, eddig se akartam mondjuk... nem akarok karriert, családot szeretnék, olyan jó otthon, fakanálból bábut készíteni, tanulni és beszélgetni, elegem van, rendesen....
