Végre egyszer úgy érzem, hogy jól döntöttem, már rég nem éreztem ilyet és jót tesz a lelkemnek.
Ma rommá dolgoztam magam, hogy időben hazaérjek és egy kósza gondolatot ne pazaroljak napközben Banditára. Hazaérve hulla fáradt voltam a gyerekek meg, mint a rúgós egér szívták a véremet, de rémisztő módon, a miért szó legalább egy milliószor hangzott el. Nem hagytak egyedül tusolni, de még pisilni sem.
Megfogadtam, hogy természetesen és könnyedén veszem a külön hétvégét, ez odáig jutott, hogy nem tudtam Bandita szemébe nézni, haragudtam rá és nem, nem értem meg, hogy miért van szükség külön hétvégékre, nálunk ez csak akkor szokás, ha dolog idő van és indokolt, csak úgy, mert 'nem akarlak látni', nincs.
A vonaton az első fél órát végigbőgtem, majd kínok kínjával bírtam az utat, kétszer beszéltem Banditával, mindkétszer okom volt rá.
Megfogadtam, hogy nem hívom és nem írok, azt mondta az egyetlen normális kolléganőm, a legnagyobb kincs egy férfi számára, ha megélheti a nője hiányát. Mellesleg én is így gondolom, egyedül akar lenni, akkor nem fogok telefonálgatni és kész.
Barátnőm már nagyon hiányzott, le is csesztem, hogy már rám se bagózik, jó volt újra dumálni velük, kósza gondolatom sem volt Banditára, ha otthon maradtam volna, az meg kész horror lett volna. Örülök, hogy itt vagyunk, gyerkőcök is tiszta eufóriában, még az esti puszit is majd elfelejtették.
Barátnőm terhes, nem irigylem érte, ez hülye szó, csak megérint, hogy 2 éve még 2013-ra terveztük együtt a harmadikat, náluk útban van, az én kisbabám pedig Bandita mellett sosem fog megszületni, veszélyes dolog ez a külön hétvége, úgy gondolom.
Kiegyensúlyozott és boldog vagyok jelenleg egyedül az ágyamban. Komolyan veszélyes. Kíváncsi vagyok, hogy viselkedik a lelkivilágom a következő két napban, az újra találkozáskor, na meg ő hogy áll a dolgokhoz.
