Mióta megjött a hidegfront, folyton fáj a fejem. Szinte állandósult az állapot.
Még mindig baromira idegesít, hogy hétvégente nincs 20 percem leírni, amit gondolok, még ha megmosolyogtat vagy épp az idegbajt hozza rám, akkor sem...
Hol is kezdjem, pénteken mondja a Kolléga, aki nyomul rám, a főnökének, hogy szép nő vagyok, mi? Na, az ilyenek még viccesek, de ennek csúnya leépítés lesz a vége, nem akarom, hogy nyomuljon rám, igazándiból a legjobb, ha mindenki békén hagy... Mellesleg otthon a szép nő fogalma már jó ideje lecserélődött husira...
Szombaton levittem gyerkőcöket apjukhoz, majd rohantam, mert ha én nem szervezkedek, akkor a büdös életben nem lesz lépcső, ugyan pénteken megbeszéltük, hogy együtt visszük el a gyerkőcöket, majd együtt megyünk az Obi-ba, de ez ilyen formában nem jött be... Akkor kelt, mikor indultunk. Lementem az Obi-ba, mivel rohadtul drágálottam a fát, így úgy döntöttem, hogy marad az otthoni anyag, mentem unokatesómhoz a szerszámokért, aztán szakmai tanácsot kértem a kivitelezéshez. Rájött, jobban jár, ha odajön és megmutatja, mintsem elmagyarázza, úgyhogy kivágta percek alatt a lépcsőt, addig bent pakoltam a konyhát, meg a ruhákat, Bandita ezután már összerakta, én meg gyors, még az eső előtt lekentem. Aztán indulhattam a gyerkőcökért, az apjukat megint kórházba vitték, nem bírtam egy percet sem maradni, annyira őrlődök, hogy segítenem kell neki, pedig ő is csak kihasznált és majdnem tönkretett, de valahogy a jeges, tehetetlen, elkeseredett tekintete üldöz...
Úgy volt, hogy este kimozdulunk együtt, de nem volt kedvem, szimplán fáradt voltam, ő pedig rászervezett, lelépett a haverjához, úgyhogy ismét egyedül indultam útnak, gyerkőcöknek vettem 1-1 pár cipőt és 1-1 pár szandált, majd tescoztunk egyet, aztán valamikor hazaértünk. Bandita pedig faggatózott, hogy mi a problémám. Elmondtam, hogy le se szarta egész nap, hogy esetleg este csavaroghatnánk, no meg sem az Obi-ba nem volt képes eljönni velem, sem este, de a haverja számát pikk-pakk tudja tárcsázni... Szerinte én vagyok a nagy szervező, amúgy sem érti, mi a problémám, mikor csak akkor megy a haverjához, ha én nem vagyok otthon... Azt nem szervezi meg, hogy kávézzunk egyszer vagy hasonlóat. Azt vagy én vagy senki nem szervezi meg.
A vasárnap a születésnapok jegyében tellett. Bandita nem túlzottan élvezte a családi szülinapozást, még ha őt is ünnepeltük. 3 óra körül haza is lépett, én is hazamentem a 4 gyerkőccel, miután végre elállt az eső, mondhatni, nem élvezte Bandita, hogy megjelentünk, ez ki is ült az arcára, a nagyim is csak nézett, hogy ennek meg mi a baja, össze is balhéztunk, mert ő nem akar a gyerekekkel horgászni, úgyhogy beálltam én melléjük. Majd fogtam a csipet csapatot és lefestettük a kerti kiskaput. Csodás nap volt, ismét, hazavittem a nagyimat, majd később mehettem hugiért az állomásra, én voltam az egyetlen alkoholmentes személy a családból, úgyhogy így jártam.
Sógornak bejött az új meló, tök boldog, én pedig örülök, aztán valahogy szíven szúrt, mikor beszélték, gyerkőceim ma is mennek anyuékhoz, tesóm mondta, hogy sógornak dolga van, úgyhogy az övéik is, mondta sógor, dehogy, jöhetnek velem, ha akarnak, a gyerekek pedig örömujjongásban törtek ki. Minket ez a veszély nem fenyeget, Bandita nem az apjuk, az apjuk meg... elcsesztem, na, ilyen nálunk sosem lesz.
Este még elég hallgatagon megnéztünk egy filmet Banditával, aztán elmentünk aludni, a karjába vett, nekem meg ömlöttek a könnyeim és azon fohászkodtam, hogy ne vegye észre, de észrevette, de legalább bekapcsolt egy szenzorja, hogy nem kellene erről most beszélni.
Mikor azt mondja délután, hogy a haverjai a gyerekvállalás után is a motorjukkal aludta, néha kinyílik a zsebemben a bicska, talán most tudatosult bennem végre, hogy én egy örök szingli pasival jöttem össze, akinek a család anyu – apu – gyerekekből áll és ebben nagyon határozottan nem ő az apu. Erre rendezkedek be, jobban mondva, inkább ezt még emésztem... de mivel ezt dobta a gép, semmi kedvem harcokat vívni, hogy más nézetet facsarjak ki belőle, meg minek is, mikor összejöttünk én azt hittem, hogy ő szeretetre vágyik, most megkapta, most nyugalomra, én pedig békére, boldogságra már egy ideje nem... Túlzott hercegnős elvárásaimat szögre kell akasztanom és élni a realista életet. Egészségesek vagyunk és békében élünk, ez az új életcélom, semmi több és akkor talán kicsit boldogabbá válok, mert a mostani lelki állapotom annyira padlóra küld, hogy félek, zátonyra futok.
