Mikor sok mindenen gondolkozol. Mikor elmész a gyerekeid évzárójára, de hülye fejeddel két gyereked van, de te csak egy vagy. Mikor ráeszmélsz, hogy nem kapnak kitüntetést, mert nem ültél le velük tanulni és szükségük volna rá és rájössz, hogy szar vagy. Mikor rájössz, hogy messze nem azt az életet adod nekik, amit szántál nekik, mikor rájössz, hogy veszítettél. Ezt a kudarcot pedig képtelen vagy feldolgozni. Mikor küzdesz a sírással és közben úgy csinálsz, mint aki tök jól van. Mikor hazaérve fintorok fogadnak, hogy suli buli és fogalma sincs, minek rendelsz délutánra virágot, mert hát kit érdekel, hogy ma van a barátnőd szülinapi bulija. Szarjunk le mindent, legyünk hálásak, mert rendbe rakta a konyhát és legyen lelkiismeretfurdalásod, mert nem beszélsz vele és savanyú vagy.
A legfontosabb dolgot nem tudod megadni a gyerekeidnek! A CSALÁDOT! Sajnálom, hogy elcsesztem az életüket, a házat nem adom el, rommá fogom melózni magam, amikor pedig szükségük lesz rá, rájuk hagyom a házat és húzok egy garzonba, legalább életük kezdetével ne legyen gondjuk. Legalább ezt megadom nekik, ha mást már nem tudok… Jóvátehetetlen, amit tettem, amilyen életet biztosítok nekik. Banditát visszafokozom az ezredik helyre és maradnak ők az első helyen, a másodikon a meló, a harmadikon pedig a suli.
Több, mint 2 évig keményen küzdöttem, hogy családom legyen, a mai nappal pedig ünnepélyesen feladom. Élem az életet, úgy ahogy adódok, szem előtt tartva, hogy ne okozzak még nagyobb törést, mint amekkorát már sikerült. Nem udvarlom többé körbe Banditát, igazából azon gondolkodom, hogy minek vagyunk mi együtt…
Ritka szar passzban vagyok, pedig az éjjel közepéig csinálhatok úgy, mintha királyul volnék. Azt hiszem, tömény szeszre van szükségem, hogy ezt a napot túléljem. Off.