Nos, latba vetettem a dolgokat és döntöttem, megváltoztatom az életemet és a környezetem életének megváltoztatásán is mesterkedem.

Tegnapelőtt indult, elmélkedtem a szikrányi ráérő időmben az életemen és a blogomon és Valaki hozzászólása is elgondolkodtatott. Ezúton üzenem, hogy ez egy blog, amit akkor írok, amikor indulatok tombolnak bennem és aki igazán olvassa jobban ismer engem, mint bárki, akinek valaha a szemébe néztem, hisz itt a gondolataim találnak napvilágra, olyanok is, amiket soha, senkinek nem mondok. Az is lehet, hogy néha igazságtalan vagyok és ne próbálj meg objektív képet alkotni, mert csak az én gondolataimat ismered.

Na, kanyarodjunk vissza, temérdekszer elfelejtek nő lenni... Egy férfinak pedig nőre van szüksége, különben csúnyán csorbul az egója, nem néz nőnek, attól meg az enyém. Micsoda egy bonyolult világ. Na, mindegy... Tegnap leesett, Bandita nem hajlandó eladni a házát és közösködni, mert az apját kvázi kisemmizte a nője és ha összevesznének, nem lenne hová mennie. Észszerű döntés, én pedig elfogadom.

Este odabújtam az ölébe és mondtam, hogy nem akarok nélküle feküdni sem kelni, vele akarok lenni és nem akarom, hogy kamionozzon. Nagyon jól eldumáltunk, nem voltam sem feszült, sem szemrehányó, csak beszélgettünk, olyan gondolatokat osztott meg velem, amikre eddig nem volt lehetőségem/igényem. Furcsán felszabadító volt, ugyan lemaradtam, mint a borravaló a melóval, de megérte.

Ma elfelejtettem elküldeni a fordításom egy részét, nyitva hagytam a dupla garázskaput, leettem magam, de valahogy nem hatott meg. Hazaérve, pedig két mosolygó pasi várt a kapunál. Mi többet várhatnék az élettől? Gyorsan kis csajomat is megöleltem és szimplán boldog voltam/vagyok. Csodás kis családom van, elviselik, hogy meló miatt néha kivonom magam a forgalomból, bevállalták a sulimat és csak hálás lehetek, hogy ilyen megértőek. 

Ügyvéd barátnőmmel dumáltunk délután és annyiban maradtunk, ha sok szar ér az életben, amiből már kaptam bőven, előbb-utóbb megjutalmaz érte az élet, ha túlélted. Mi pedig élünk, kaptam még egy esélyt az élettől, hogy élhessek, ha nem baltázom el, boldogan élhetek, amíg meg nem. 

Semmivel nem lett kevesebb a terhem, mint tegnap, semmivel több sem, az, hogy szarul érzem magam vagy sem, nem a körülményeken múlik, csak rajtam...

Egyszerűen boldog vagyok, szeretem őket és remélem ez így is marad :) 3 nap meló + 1 nap vizsga és 3 nap tömör családi pihenés... számolom a perceket. :)

Na, most munkára fel!