Tegnap úgy éreztem magam, mint rég, nincs akadály, amit ne tudnék leküzdeni. Beszéltem a bankkal, megkérdeztem, mi kell az utolsó részösszeg kiutalásához. Pótnagymamánk felajánlotta, hogy kölcsönadja a 800ezret, csak otthon kéne tartania, attól meg fél... épp ingatlan eladáson van túl és ezt az összeget elverésre szánta... de ráér pár hónap múlva is elverni... nagyon jólelkű és imádja a gyerekeket... nagyinak is tökéletes... imádja a Lurkóimat...

Tesóm ma talán tud beszélni az ügyvéd csajjal, kedden össze kellene futnunk, hogy végre eldöntsük, melyik a legkisebb rossz, amelyet konzekvensen véghez kell vinni.

Beszéltem a földmérővel is, hogy gyorsítsuk meg a bejegyzés folyamatát.

Hazaérve már láttam, hogy apámnak baja van... olyan általános letargia, nem is nagyon szándékoztam kommunikálni vele. Tesóm felhívta őket, hogy kéne kölcsön egy tizes. Anyám lerakta a telefont és panaszkodott, hogy milyen szar érzés, hogy nem tud segíteni... Hét elején, hülye fejemmel visszautaltam bécsi barátnőmnek az utolsó részletet, meg anyámék felé is a tartozásom felét, meg így is késéssel az amszterdami út másik részletét, így ahogy megjött a támogatásom, úgy túl is adtam rajta... király... Bandita feladta a csekkjeit és a hitelét, úgyhogy átmeneti anyagi padlón vagyunk... Tegnap beszéltem a támogatási osztállyal, hogy mikor utalják a különbözetet, mert kevesebbet kaptam, mint amennyi járt volna... elvileg jövő héten az az összeg megjön, csak addig kell kihúzni... Imádkozom már, június óta nem volt fordítás és most bejelentették, hogy jövő héten lesz... csúnyán érzem a bőrömön, ha nincs, a fizumat elviszi a ház törlesztése és a kocsié... úgyhogy számolom a perceket, hogy belevethessem magam a maszekba....

Szóval ott tartottam, hogy anyám panaszkodott... mondom, nem maradt semmi abból, amit hétfőn utaltam? Annyira azért nem volt kevés... apám pedig nekiállt őrjöngeni, hogy az az ő számlája és elege van belőle, hogy a fél világ az ő számlájával garázdálkodik... Nagyon kiakadtam, az Exemmel a fő vitaforrásunk az volt, hogy minden pénzünket, hol anyáméknak, hol tesóméknak adtam kölcsön... nem is értem... Apám pedig mereven elzárkózott, hogy ő meg nem ilyen és leszar mindenkit, elege van... nem mintha tesóm örökbe kérte volna, szimplán másnapra... 

Órákkal később anyám felhívta tesómat, hogy megoldják és kölcsönadják, tesóm addigra szerzett már és nem érdekelte... nekem meg ez egy akkora pofon volt, basszus, tényleg úgy érzem, hogy engem boldog-boldogtalan kihasznál(t)...

Este hívott anyám, hogy sütött nekünk almás pitét, apám is mézes-mázas volt, megbánta, amit mondott, de attól még tudom, hogy komolyan gondolta és mocskosul megbántott...

Nem mentem suliba, több okból, mert be tudom pótolni, mert világít a benzin lámpa a kocsiban, mert nem volt kedvem, mert jó volt a gyerekekkel lenni... asszem ennyi indok elsőre elég is.

Bandita meg megint depizik, valszeg, mert megint reggelre kell bejárnia, azt meg, mint tudjuk, utálja, na de ez nem rajtam múlik, hulla fáradt és ingerült és idegesítette, hogy itthon voltam a gyerekekkel, ő szívesen pihent volna itthon csendben... mellesleg bejelentette, hogy 6-ra megy a haverjához, holott akkor még nem tudta, hogy nem megyek suliba, ezen meg én rágtam be... az este, délután ennek a jegyében telt, a reggel sem indult másképp, hálózni kell a házat, idegesíti, hogy nem lustálkodhat, anyám hisztizik, hogy ezt szakembernek kell végezni, nekem meg lassan minden mindegy, csak legyen csend, béke és nyugalom...