Azon elmélkedtem, hogy egyre kevesebb ember ismer a valós környezetemből... Egyre kevesebb emberrel beszélek és egyre kevesebben tudnak rólam és mégis jó ez így.

Minek nevezzelek? Átalakulás? Átformálódás? Megváltoztam, nem közlök senkivel semmit, csak, ha kérdez, márpedig nem kérdeznek, nekem pedig nincs mit válaszolnom... Nincs anyázás, nincs becsmérlés, nincs brainstorming, nincs ötletelés, csak hallgatok... beválik, nincs vita, nyugodt vagyok és a kapcsolatokat körülöttem is leépítettem olyan szintre, hogy az 5 lépés távolság mindenhol megmaradt... Most már csak arra vagyok kíváncsi, mikor esik le a környezetnek a tantusz, hogy nem tudnak rólam az ég adta világon semmit, mert előbb-utóbb eljő az a perc... de addigra hozzászokok, hogy nem ismernek és már nem törekszem arra, hogy tudjanak rólam és megértsenek...

Beszélgettem a házasságról és a gyerekvállalásról, nem, nem Banditával, kicsit sem aktuális és egyre több helyről azt a visszajelzést kapom, hogy a házasság és a gyerekvállalás csak a nőknek fontos... hogy nincs a férfiakba kódolva a szabadságuk feladása, ők csak sodródnak az árral - a nővel - akiben viszont kódolva van, ugyanez a házasságra is vonatkozóan... döbbenet, valóban így nézne ki a világ? 

Gondolkodtam, mikor 7 évnyi együttlét után közöltem az Exemmel, hogy megvan a lakás, megvolt az esküvő, ideje családot alapítani, hát nem tudom hány vitánk volt ez ügyben, mire is eljutottam arra a szintre, ha nem szeretnél családot, utadra engedlek és keresek magamnak valakit, aki szeretne... aztán gondolkodtam anyámékon, 3 gyerek, abból 2 becsúszott a harmadikat pedig apám nem akarta, anyám helyezett ultimátumokat, hogy legye(n/k).

Néha kikerekedett szemekkel nézek körül, naívan, hová jutott a világ? Tényleg erről szól az élet? Hintsük magvainkat, aztán mielőbb léceljünk le, mert az a trendi, kínlódjon non-stop a gyerekkel az anyja, 2 hetente két nappal is az enyém a gyerek, továbbörökítettem a génjeimet és boldog vagyok a függetlenségemben? Ez lesz a bevett szokás? Komolyan, nem is értem... Hová lett a család fogalma? A meghittség és a szeretet? 

Ennyire egocentrikus lett mindenki? Hová lett a kapni jó, de adni jobb? Miért van ennyi képmutató ember a világon? Akkor miért is csodálkozunk, hogy mindenki szkeptikus és nem bíznak senkiben? Döbbenet, elszomorít... Haljon ki az emberiség, mindenki maradjon meg a saját egójánál, egyedül vagy társas - melyikünk tudja az egóját jobban villogtatni szinten.

Hová lett a vállalom önmagam? Hová lett a család, a meghittség és a szeretet? Mindent a pénz vezérel és irányít, az önmegvalósítás és az önimádat? Akkor minek más? Ha már minden olyan baromira énközpontú, miért nem lehet vállalni is? Minek a maszlag köré, hogy szebben legyen tálalva?

Féltem a gyerekeimet ettől a világtól... én nem ilyennek nevelem őket, lehet, hogy hibázok??