Na, stresszmentesítettem magam, beszéltem a közvetítővel, hogy nincs engedmény... i'm sorry, míg nekem kell egyedül milliókat ráfizetnem, addig leszarom, hogy kié az ingatlan... bevallom az őszintét... azt hiszem vette az adást...

Aszondja, milyen kemény nő vagy. Hát mondom, az élet megkeményített, mert ami nem öl meg, az keményít... sokszor voltam öngyilkosság-közeli állapotban... Nem felejtem a nyári hiszti rohamot a fedetlen föfalaim árnyékában, 10 perc alatt másfél liter borral és fulladásos rohammal...

Most viszont lélek nyugodt vagyok, én megoldom, úgy ahogy magam akarom... annyira lenyugodtam... Bandita tegnap csak téblábolt körülöttem, nem tudta, mit mondjon... Este csak bújtam... nem volt kedvem szeretkezni, pörgött az agyam megállás nélkül, természetesen az éjszakám sem volt nyugodalmas és most is olyan vagyok, mint a mosott rongy...

De reggelre akkora nyugodtság tört rám, többé nem gondolok másra, magamra és a gyerekekre és nem érdekel, hogy az exem mennyire tisztázódik, elregéltem az ingatlanosnak a dolgokat és mondtam, vagy annyi vagy bemegyek 2 hónap múlva a bankba és tisztára mosom magam... és nem érdekel, hová bukik az exem, nem veszek egy plussz nyűgöt a nyakamba, hogy az Exnek jó legyen, nem rohangálok mínusz százezrekért...

Végtére is, mi a rossebbnek idegesítem magam, erre vágytam, hogy robbanjon a bomba - legalább egy része - most pedig itt van, kezdek tisztán látni... megvárom mit mond a vevő, ha a harmadát nyerem a banknak fizetendőből, akkor futkosok pár hetet, de null szaldóért meg sem mozdulok...

Így is bagóért vehetnek lakást... én nem akarok már másnak jót... nincs miért...

Aztán marad még a kocsi hitele, remélem, hogy ott még legalább egy évet várnak a behajtási indítvánnyal, legyen már pár hónap luftom, aztán újult erővel az is szép lassan feloszlatom... felgöngyölítem és onnantól boldog leszek, amíg meg nem...