Nos kérem, annyi mindenről tudnék írni, hogy nem tudom mit írjak...
Az első és pillanatnyilag talán legfontosabb, hogy idióta vagyok... Bandita feladta az életét, én meg ostoba szavakon lovagolok... Jó lesz, ha végre magamhoz térek... Tegnap elég szomorú volt, múlt héten leállt a fűtése otthon, elfagyott a vízcsöve néhány helyen és kimúltak az afrikai halacskái, melyeket éveken át gyűjtögetett, dédelgetett... Most pedig a leandereit félti, amelyeket már 10 éve óv... mégis velem van és nem ott, ahol ő otthon volt, ami eddig az élete volt, dobta és jött hozzám, hogy velem legyen... Ma pedig hazament, én kértem, hogy menjen, nézze meg maga, mi történt és mentse a menthetőt... ő pedig hálás volt, hogy én is így gondolom és nem neheztelek, hogy karácsony másnapján elköti az autómat és egyedül hagy...
Tegnap irtóra féltem a nagy viszontlátástól... nem vagyok erős, még ha annak is tűnök és féltem a csibéket, mindennél jobban... Időre érkeztünk... az ajtóban dédipapi fogadott, boldog karácsonyt kívántam, ő pedig adott egy puszit és szorosan magához ölelt... pont úgy, ahogy legutóbb dédimami temetésén is, éreztem ahogy szaladnak végig a könnyeim az arcomon, gyerek voltam még, amikor exszel összejöttünk és jobban imádtam az ő nagyszüleit, mint a sajátjaimat... egyszerűen jólelkűek, vidámak és nyitott voltak mindig mindenre...
Aztán ajándékok tömkelege fogadta a gyerekeket, apától, nagyiéktól, sógoréktól és dédipapától is... nem kellett volna, nem arra vágynak. Nagyfiam leült az apja mellé és sírni kezdett, mennyire hiányzik neki, majd beleőrültem, elétérdeltem és öleltem... apósom zokogott, nem is értem, ha szereti őket, miért nem keresi?? komolyan nem értem... soha nem tiltottam, apósom pedig nyugdíjas, bármikor láthatná őket... anyósom ölébe vette a kiscsajomat és dícsérgette, milyen gyönyörű... sógor és nagyfiam is összeölelkeztek, nagyon ragaszkodtak régen egymáshoz... én pedig csak ültem szótlanul... 2 órát töltöttünk ott...
Exem fekszik, akkora a csuklója, mint nagyfiamé, nehezen beszél és katétere van... levegős ágya, mely időnként áthelyezi a súlypontját, nem tud felülni... meg akarta mutatni nagyfiamnak, mit műveltek a lábával, de nem hagytam, leállítottam idő előtt...
Mikor távoztunk, mondták, ha menni akarnak a gyerekek, csak csörögjünk... Nagyfiam után odaszólt az apja, 4-ig vagy suliba? egyszer kijövök eléd... nagyfiam visszafutott egy pillanatra és odasúgta neki, légy erős, te mindent kibírsz...
Ma pedig felhívott ex, mondta, hogy emlékszem, hogy azt mondtam, hogy ebbe a betegségbe nem lehet belehalni... mondtam, hogy igen. mondta, hogy emlékszem-e az ismerősére, akinél a gyerkőcökkel is volt már... mondtam, hogy emlékszem a lányra. jó, mert 22-én meghalt, veseelégtelenség... Nem tudtam mit mondani, mit mondhatnék erre, annyit mondtam, neked két gyereked van, ideje lenne arra és a saját egészségére koncentrálni... Dícsért, mennyire szép voltam... kérdezte, van-e valakim... mondtam, hogy igen, kérdezte, szeret-e, mondtam, hogy igen.
Tesóm pedig csak annyit mondott, hogy villám gyorsan tönkre tett mindent, magát és sajnos minket is... nem tudom érte utálni, bizonyára megbánta, holott még mindig nincs vége... fogalmam sincs, mit hoz a jövő, de ő a bűneiért megbűnhődött, okolnák érte valakit, hogy mindez így alakult, könnyebb volna, de nem fair őt, maradok a sorsnál...
