Most mit mondjak, csalódott vagyok, mértéktelenül és egyedül.

Hol vagyok én???? Sehol, megint egy ici-pici sarokban üldögélek a sötétben és nem vagyok sehol.

Hol van a tudsz szeretni minden áron, bármi áron?

Dehogy, ezt én nem érdemlem, senkitől, úgy érzem magam, mint egy nemes család sarja, sorban álló kérőkkel, de a 7 fejű sárkánnyal senki nem küzd meg, inkább gálánsan, túl jó vagy hozzám módon visszalép, az egyik a családomat nem tudja elfogadni, a másik meg túl okosnak vagy túl szépnek tart és ki bízik bennem?

Senki. Ez van, nem tehetek ellene.

Valaki is ezt csinálja, pedig azt hittem, ő valaki, aki felnőtt a feladhathoz. Értelmetlen sms-eket küldött, este beszéltünk, miért nem ott mondta és miért nem bízik? De, ez bizalom kérdése, mástnem ÖNbizalom, de ez túl nagy elvárás részemről. Ígértem, küldök napközben emailt, de nem megy, nem vagyok képes rá és most nem teszek olyat, amivel megerőszakolom magam, nem azért, mert nem fontos, hanem mert én én akarok maradni.

Szerető hívott reggel, beszéltünk, barátilag röviden, leraktam és küzdök az érzés ellen, de baromi nehéz, mert azt hittem, valaki teljesen vállszélességgel mellettem van. De tévedtem.

Nincs is kedvem írni, feldúlt vagyok és csalódott.

Telefonost is elküldtem melegebb éghajlatra tegnapelőtt, "nincs esélyem nálad", rendben, akkor szállj le rólam, ezek után délután megint felhívott és becsmérelte a nevelési módszereimet, kérdeztem, túllépsz rajta vagy anyázol tovább? Ő ezen nem tud túllépni, rendben, én meg nem vagyok rá kíváncsi, nem fordul elő túl sűrűn, lecsaptam a telefont. Kész. Azóta nem keres, én meg eddig sem kerestem, egy gonddal kevesebb....

És akkor rájöttem, ennek pontosan azért nincs értelme, mert sokkal jobbnak tart magánál és ebből mi adódik? Önbizalomhiányból eredő bizalomhiány, féltékenység és cirkusz, nos ezeket kerülöm messziről.

Nem leszek soha kevésbé őrült, nem fogok elhízni, sőt igénytelenedni sem, mert az nem én vagyok, aki nem tud így elfogadni, az lépjen túl, én sosem leszek szürke háziasszonyka, nem tehetek róla, ez van.

Nagyon nehéz menedzselnem a dolgaimat, holnaptól újra megyek aerobicra, nem, nem érdekel, mennyire izmos a combom vagy a hasam, de a felgyülemlő frusztráció kikészít, megint nem tudok enni, görcsben a gyomrom, le kell vezetni az agresszióimat.

Az ágyamra vágyom, lehúnyni a szemem és arról álmodni, hogy minden rendben van.