A hétvége a közöny és a zokogás folyamatos váltakozásában telt, szarul vagyok lelkileg, nem tudok aludni és enni sem, a hétvége mérlege 3 barack és egy szelet barna kenyér, fogytam is megint 1 kilót, úgyhogy -9-nél tartok, de ennek most valahogy nem örülök. Reggel azon elmélkedtem, hogy valamelyik kedvenc kajám kéne, mint pl. a francia saláta, amint belegondoltam, beindult a gyomrom, mint a centrifuga.

Szombaton négy gyerekem volt, hulla voltam, úgyhogy fél 10-kor már aludtam, vasárnap fél 6-kor ébredtem, majd 6 felé visszafeküdtem és csodák csodájára aludtam 8-ig. Aztán folytatódott az előző, hol rámtört a zokogás, hol nem és megint és megint nem. Itt volt mind a két tesóm, szomszédasszony is elég sűrűn rámnézett. Délelőtt fát rakosgattam, bár elég  sok megszakítással, mert ugye aki nem eszik, annak nincs ereje. Anyám már délben kiakadt, hogy nem mentem ebédelni, de képtelen voltam rá, inkább kikapcsoltam gépem, telóm és mentem vissza fát rakosgatni, aztán jött 2-kor tesóm, akkor neki zokogtam, 3-kor másik tesóm, akkor meg neki. Nővérem beígért egy sétát, én meg szó szerint büdös voltam a fa pakolgatástól, úgyhogy 1 óra alatt sikerült erőt vennem magamon, befeküdni a kádba és hajat mosni. Beszélgettem gyerekekkel Banditáról, olyan szótlanok és félek, hogy belül emészti őket az egész. Erre édes kisfiam kivonult a fürdőből, megragadta a telóm és felhívta Banditát, zokogott neki, hogy szereti és jöjjön vissza, azt hittem a szívem szakad. Miután végeztem felhívtam és elnézést kértem, teljesen maga alatt volt, beszélni alig tudott, gondolom kisfiam is kicsit lesokkolta, mellesleg engem is, nagyon dolgozik benne, agresszív lett kicsit. Ezután beleugrottam a farmeromba, amit még májusban vettem, de annyira szorított, hogy inkább hagytam a francba, hát most a legbelső övlyuk is kevés, folyamatosan ráncigálhattam felfelé. Elmentünk tesómmal egy jó fél órát sétálni és már megint éreztem, hogy le kell ülnöm, mert elhagy az erőm. 

Hazaérve anyám jött át, jól leszúrt, hogy hogy lehetek ilyen tartatlan, azonnal hagyjam abba a sírást, kezdjek el a gyerekekkel foglalkozni, adjam el a kiskutyákat és csináljam a szakdogámat. Na, itt megint tört a mécses, hogy lehet ennyire kegyetlen. Egy ölelés, egy jó szó nem hagyta el a torkát, porba döngölt, számoltam a másodperceket, mikor húz már végre el. 

Kiscsajom egész nap a nyomomban volt, amint bőgtem, ő ölelt, annyira nem mondja, de tudom, hogy neki is mennyire hiányzik Bandita és mennyire mérges rá, hogy miatta bőgök. 

Este dumáltam még közgázzal és munkamániással, fáradt voltam, erre jött egy sms, amire nem számítottam, Bandita írt, ezzel a szöveggel:

"Igazából én is nagyon meg vagyok zavarodva, csaponganak a gondolataim és te is sokszor hiányzol nagyon, de totál ki vagyok merülve és képtelen vagyok most beszélgetni. Próbálj lassan aludni. A kutyámra vigyázz. Jó éjt."

Válaszom:

"Kérlek hívd fel a céget, hogy megrántottad a derekad és maradj ott, pihend ki magad, nem foglak hívni, hagyom, hogy végiggondolj mindent, hiányzol itthonról, a kutyád jól van, míg fát pakoltam vigyázott rám, neked is jó éjt"

És elkapott a remegés, először nagyon örültem, majd elkezdtem rettegni és az éjszakám fél órás alvás utáni felriadásokból állt, nagyon szeretem, de nagyon félek tőle, hogy újra bántani fog. 

Mindenesetre ma megyek pszichológushoz, családterápiázunk, este pedig már beszéltem a jósnőmmel, kaptam tőle időpontot, tudom, sokan nem hisznek benne, de ő valahogy mindig meg tud nyugtatni. 

Reggel meg ittam egy kávét, hogy felébredjek meg nyomtam két valeriana-t, hogy abbamaradjon a remegésem. Nagyon félek, fogalmam sincs, én mit akarok, jobban mondva tudom, de nem tudom, hogy tudom elérni, félek tőle és fogalmam sincs semmiről. Minden erőmmel próbálom magam összeszedni, nem bőghetek hetekig. Próbálom rögzíteni magamban, hogy erős nő vagyok és összeszedem magam, de csak egy szó kell és már megint patakoznak a könnyeim. Szomszédasszony is mondta, hogy engem mindig utolér valami, sosem hagyja a sors, hogy kicsit boldog legyek és nem tudom, hogy mit vétettem, igazából ez megy 2005 óta, ver a sor, folyton csak pofonokat ad és mézes madzagokat huzigál, amint rendeződik egy gond, azonnal dob be másikat, nehogy jó legyen. 

Jelenleg nincs erőm a szakdogámhoz és utálom az életem, a melóm, a kötelezettségeket, azt, hogy a gyerekeim is kötéltáncot járnak az idegeimen, hogy nem tudok enni és nem tudok aludni, hogy rohadt sokat keresek és mégsincs pénzem, sokszor kajára sem, nem hogy luxus dolgokra, nem látok egy reménysugarat, szalmaszálat sem, amivel ezt át tudnám vészelni. Persze anyám is rátesz egy lapáttal, megint anti-anya lettem és a család fekete báránya és hát kibe a legegyszerűbb belerúgni? Aki a földön hever.