A tegnapi nap, kikészültem, nem kicsit, délelőtt befeküdtem a kádba és megmostam a hajamat, jó volt, legalább kicsit felfrissülni. Nagyon hiányzott és tudtam, hogy szeret, de nem értettem semmit. Írtam neki egy sms-t, mikor jönnek buszok, visszaírt, hogy melyikkel jön. Aztán csak pörgött az agyam, hogy én fél 8-ig ezt így nem bírom, kaptam egy nyugtatót a szomszédasszonytól, majd átmentem anyámékhoz, hogy lemegyek érte, azzal nyerek két óra hazautat, tudnom kell, mi történt, nem lehet, hogy csak összeszedi a cuccait és kész. Anyám nem ellenkezett, ami tök furcsa, apám pedig csak rázta fejét, hogy hülye vagyok. Írtam neki sms-t, hogy lemegyek érte, visszaírt, hogy ne menjek, van busz. Felhívtam, dúltak benne az indulatok, neki elege van, elege van abból, hogy hazajövök a melóból és végigüvöltöm a gyerekekkel a napot. Hogy nem két gyerek van itt, hanem legalább öt, hogy nem bírják suliidőben bevinni a táskájukat, hiába papol fél éve, hogy este 10 óra, mire lefekszenek és addig legalább tízszer leordítottam őket, mert le se szarják, amit mondok. Nagyon szeret és nagyon hiányzom, de a hiányom nem olyan erős, mint a nyugalom iránti vágya. Látja, hogy kikészültem, de nem tud mit tenni, nem az ő gyerekei és elege van, hogy mindig mindenkor körülöttük forog a világ és soha nem értékelik.

Nem az a baj, hogy mondta, hanem, hogy igaza van, teljesen feszült vagyok, mire hazaérek és mást sem hallok, mint megyünk lángosozni, fagyizni, játszótérre, mit csinálunk, én akarok, anya, DE, aztán cirkusz a fürdésnél, cirkusz, hogy aludni kell, cirkusz egész nap, mert rommá unják magukat és csak veszekedni tudnak. Úgyhogy felszívtam magam, ezzel az én életem is tönkre megy és nem, mert Bandita elhagy, hanem mert idegileg kikészülök, hogy ők dirigálnak, én pedig hű szolgálójuk vagyok és hiába megyünk valahová, az sosem elég. Banditának ott volt a haverja, megbeszéltük, hogy strand után séta, míg ott volt a haverja, százszor megkérdezték, de azt mondtátok strand után azonnal, mikor megyünk már... Vagy mikor nem akartam strandolni, mert elég viharosra állt az idő, akkor ment a hiszti, hogy ők viszont igen és millió ilyen van és minden napra van legalább 2-3 ilyen alkalom, alsó hangon, amikor az őrületbe kergetnek, hogy őt jobban, azt nem csodálom.

Az bántott igazán, hogy 2 hete, mikor beszéltünk, és azt ígérte, megpróbáljuk, már rég nem erre koncentrált, már rég az elköltözését tervezgette, csak az tartotta vissza, hogy megcsinálja a fűtést. Nagyon sajnált, de ennyi. Azt meg magam is tudtam, hogy az sms-ek ártatlanok, hogy nem volt közöttük semmi. Csak azt nem tudtam, hogy ő ezt már fél éve nem bírja.

Megbeszéltünk, hogy ősztől valamilyen sportra beiratjuk a gyerekeket, hogy kicsit lefáradjanak, mert a folytonos hiszti a folytonos unatkozásból ered és újra megpróbáljuk. 

Lehet, most sokan leostobáznak, de én szeretném visszakapni azt az érzelgős, szeretetteljes Banditámat, akit egy hónapja már nem láttam és akiért tegnap újra lementem hozzá. Nagyon féltem, hogy elhagy, ő pedig nagyon fél, hogy nem tudjuk a gyerekeket annyira kordában tartani, hogy élhető életünk legyen mellettük.