Akkor játszunk fair playt és nézzük a másik oldalt is...
Tegnap éjszaka gyertyát égettem, kiléptem msn-ből, a külső kommunikációs eszközöket kiiktattam teljes mértékben, gyertya és meditációs zene, jó volt, lenyugtatott már a beszélgetés a Szeretővel is, lényegében teljesen lényegtelen dolgokról beszélgettünk, de kétoldalú kommunikáció volt, sőt az elején, inkább ő tepert, hogy valahogy kirángasson a mélyből, aggódott...
Aztán a gyerekeim egymásnak estek a fürdőkádban, durva cirkuszba keveredtek... Hát nagyon feltépték az agyamat, popsira verés és elszakadt a cérna, miért nem szeretitek egymást, miért kell mindig gyilkolni? Kivonultam a fürdőből, leültem a konyhán és hallgattam az eseményeket, persze előbb egymással ordibáltak, egymást okolták, aztán segítettek egymásnak a törölközésben és kivonultak, krokodil könnyeket hullatak és kiálltak hozzám a konyhába, még mindig a Gyertyák szólt, nagyon halkan és nyugodtan, miközben a két ördögfióka bömbölt, mint a vadszamár, mondtam, hogy szeressük egymást, miért kell gyűlölköldni? Talán az én általános hangulatom lett urrá rajtuk, pedig palástoltam, amennyire tudtam... Bocsánatot kértek egymástól, aztán kinyújtottam a kezem, a két mazsola felmászott az ölembe, bújtak és erősen szorították már egymást is, nem csak engem, olyanok voltunk, mint egy füzér, úgy éreztem, mintha összeolvadnánk... bevonultunk aludni, szorosan bújt mind a kettő és csak annyit suttogtak, szeretlek anya...
Szeretem őket, mindennél jobban, ők a fény az életemben, a cinkos vigyoruk, még a hisztis bömbölésük is, szeretem a téli napsütést a zord hidegben, szeretem a nyugalmat, mellyel megszabadultunk a cirkuszos élettől, szeretem, hogy nem kell referálnom és megfelelnem senkinek, szeretem, hogy nem kell már összeszorult gyomorral hazamennem, mert nem tudom mi vár rám, szeretem a meleg barátomat és a munkamániás barátnőmet, szeretem a Mekis lézerkardozást a sötétben, szeretem a harisnyáimat, a ruháimat, szeretem az életet, szeretem, hogy fiatal vagyok, hogy előttem még az élet, szeretem, az emberi kedvességet, mikor rámosolyogsz egy vad idegenre, akár öreg, akár fiatal és visszamosolyog, szeretem a gyertyákat, szeretem a jövőnket, melynek útja nehéz és rögös lesz, a gyümölcse viszont csodálatos, a kandallós otthon, aminek meleg színei símogatni fognak, ha hazatérünk...
Szerencsés vagyok, másoknak sokkal rosszabb, van, akinek nem lehet gyereke, nekem van, egészséges, csodaszép és okos mindkettő, van aki egy életet le kell, hogy éljen a földi pokolban, mert nem engedheti meg magának az egyedüllétet, van, akinek nincs munkája, nekem van, van akinek nincs egészsége, nekem van, van, akinek nincs fedél a feje felett, nekem van, van, akinek nincsenek barátai, nekem van... gazdag vagyok, no nem anyagilag, még sosem voltam ilyen padlón pénzügyileg, de ez érdekel a legkevésbé, ez is elmúlik majd...
Ezt mondta a Szerető és igaza van, a kívánság, mely ha szárnyalsz fékez, ha zuhansz, felemel: ELMÚLIK
És igaz, a gyerekek is felnőnek, a válság is elmúlik egyszer, sőt, még az egyedüllét is, vagy megszokom és attól leszek boldog...
Nagyon jól érzem magam ma... Megnyugodtam, ha zuhanok is, előbb utóbb jön az emelkedés...