Na, mára a hasgörcs elmúlt, jött a tüdőbaj, sirály.
Fáradt vagyok, de legalább nem aludtam időben, úgyhogy tudom, hogy miért :)
Jó vagyok, mármint ostobán jó. Sokan kihasználnak, jóhiszeműségem, segítőkészségem és önzetlenségem miatt. De ilyen vagyok. Hogy ez jó vagy rossz tulajdonságom, a mai napig nem bírom eldönteni.
Összebalhéztam tesómmal tegnap egy szaros bringán, nem vele akartam kiszúrni, így jött ki, kiscsajom megálmodta, anyámat elküldtem és megvette, na de 1 darab volt, így az ő lányának - akinek nem vette volna meg, ha én nem veszem meg, így nem jutott. Ki akartam vele szúrni? Dehogy, de mindegy. Ahhoz képest, hogy hónapok óta én húzom ki őket a szarból, hó közepén megdobom zsével, mert én ilyen hülye vagyok...
Akkor a pasik, gondolkodtam, miért is nem jött létre a múltkori Tűzoltós randi. Egyszerű, mert nem mentem be az étterembe, ő meg nem kint várt. Miért? Pofon egyszerű a magyarázat, aminek nem örülök, BIZALMATLANSÁG.
Munkamániás barátnőmmel szoktunk nevetni, ő Miss Szkeptikus, hiszem, ha látom, én Miss Pinky, mértéktelenül hiszékeny és pozitív ember, aki hisz minden ember jóságában, míg be nem bizonyosodik az ellenkezője. Félek, hogy az elmúlt másfél év megváltoztatott és már nem vagyok Pinky.
Az éttermi eset, fogalmam sincs, hogy írtam-e Don Huan-ról... ha írtam, akkor emlékeztetőül, mitől is lettem ilyen baromira bizalmatlan.
Volt egy pasi, normálisnak tűnő, rámírt, beszélgettünk, jó modorú, jól nevelt, kedves. Randizzunk. Rendben. Írt tulipánról - imádom a tulipánt, kis köcsög - na mindegy, megbeszéltük, hogy hazautazik a szabadságára, de ha visszajön, menjünk vacsorázni, értem jön, stb... Tudtam a tisztességes nevét, még azt is, hogy a megbeszélt napon van a születésnapja.
Randi előtti este irogattunk még, írtam, hogy anyuéknál alszunk, mert kell bébiszitter a gyerekek mellé. Délelőtt rámírt, hogy nem találja a számomat. Dolgoztam. Nem értem rá válaszolni, csak délután, megírtam neki a számomat és kész. Akkor esett le a tantusz, hogy én az övét nem tudom, dehát sebaj. Fodrászhoz mentem, mert kedvem volt hozzá és mert full normálisnak tűnt a srác, meg akartam adni a módját.
Kinyaltam magam rendesen. Megbeszélt időre nem hívott és nem jött. Felhívtam az éttermet, foglalt-e asztalt - bár nem értettem, hétköznap miért kell asztalt foglalni. Mindegy. Elmentem az étteremhez, vettem díszüveges bort a születésnapjára, mert mégiscsak aznap volt. Körbementem, leültem és ittam egy Cola light-ot, közben végig Pótapával telefonáltam. Vártam negyed órát és húztam Pótapához, mértéktelenül dühös voltam. Miért nem lehet lemondani egy randit, ha nem akarunk elmenni? De ennyi nem volt elég, hazamentem. Rém ciki volt a felültetett randi után hazamenni, lefeküdtem. Jött egy sms. Most toltak ki a műtőből, bocs, balesetet szenvedtem. Nem tudtam, mit higgyek, megértő és sajnálkozó voltam, mert hiszékeny vagyok. Másrészről kevés volt az infó, nem tudtam, mi a baja, ostoba módon aggódtam. Első körben net, keressünk rá a balesetre. Semmi, pedig még egy kutya gázolásáról is beszámoltak. 5 perc, felhívtam a kórházat, semmi, nem vittek be ilyen nevű pasit. Kiderítettem a kocsitípust, rákerestem arra, semmi. Másnap jelentkezett, hogy a hangszálai megsérültek, szarul van nagyon. Mit gondoljak?? Mindegy, sajnáltam tovább és pörgött az agyam. Mentek sms-ek, iwiw-es üzenetek. Közben felülkerekedett Pótapa és a pasija által a szkeptikus énem, felhívtam a kollégámat, aki abban a kórházban dolgozott másodállásban, ahol szegény sebesült fekszik, nézzen már utána. Neki pedig néhányszor bedobtam, hogy nincs senkije a környéken, nincs-e szüksége valamire, nekem vannak ott ismerőseim... Na mindegy, kollégám felhívott, az elmúlt 200 napban nem szállítottak be ilyen nevű pasit ide. Tehát KAMU. Nem volt kedvem tovább játszani. Ráírtam, az elején említett tulipánt szerettem volna a lábadozónak beküldeni, de nincs ilyen nevű beteg a kórházban, tudni szeretném, mi történt.
A válasz rém egyszerű, te olyan normális vagy és gyönyörű, de nem tudtam, hogy van gyereked, mikor előtte este ezt tudattad velem - mindenhol nyilvánosan kiírva, hogy van, csak olvasni kellene venni a fáradtságot - már nem akartam találkozni, mert randit szex követte volna, én pedig nem tudom elképzelni az életem egy gyerekes anyával. Önbizalomból nincs hiány, tuskókám. Milliónyi dolgot el tudtam volna képzelni, hogy lehetett volna ezt lerendezni, ő a leggusztustalanabb módját választotta, pedig nem bántottam, nem hazudtam, nem áltattam... Az ilyen esetekből származik a szkeptikusság, ami feltör belőlem, pedig szeretnék még mindig az emberi jóságban, az egy csapatban, az összetartozásban, a békében és harmóniában. A srác azóta párszor megkeresett, nem voltam kedves, inkább rideg, ha az utolsó pasi lenne a világon, sem kezdenék vele.
Ő meg csak annyit kérdezett, miért vagy ilyen kemény? Miért nem nyílsz meg? Pont te beszélsz, bunkókám, pedig annyira értelmes és csinos nő vagyok, vacilál, még a gyerekek ellenére is lehet, hogy megpróbálná... Miiiiiit??? Semmit kedvesem, mi ketten egy helyiségben soha nem leszünk. Kemény és kő bunkó csak azokkal vagyok, akik eljátszák a bizalmamat, azt visszaszerezni nehezebb ügy, mint megmászni a Mount Everest-et...
Télen is volt egy ilyen srác, kicsit hasonló az eset, itt viszont már csk vigyorogtam, jaaa, nem tudtam, hogy van gyereked, hát tanulj meg olvasni, de ő legalább kimondta elsőre, ne haragudj, így stornó a sütizés. No problem. Leraktuk a telefont és töröltem a számát. Ennyire egyszerűen is mehet. Na de mit mondjak, szia Anya vagyok, hogy tudják a tuskók, hogy nem kamu??? Jó néhányan rákérdeztek, akik eljutottak az adatlapon ehhez a részhez, hogy komolyan van gyereked??? Nem haver, kamu... mert szeretnék, vagy mi a pöcs?
Vagy Szerető, akihez eltéphetetlen szál fűz, akinek az egyetlen jó dolog vagyok az életében, míg meg nem burul a lelkivilága és el nem fordul, mert nekünk nincs jövőnk... még ilyet... ez most derült ki, nem. Nem tudom mi bánt jobban, hogy nem érdeklem vagy nem hagyja, hogy törődjek vele.
Vagy említsük Telefonost, akihez túl szép vagyok, de találkozni nem mer, meg amúgy is kapcsolatképtelen.
Vagy Kollégát? Aki nem ber belekezdeni egy kapcsolatba egy gyerekes nővel, mert fél, mert még soha nem és már nem is... Akkor?
Nem, nincs kedvem tovább sorolni...
Nos, ezért nem mentem be az étterembe, mert szegény Tűzoltóval tényleg kő bunkó voltam mindjárt az elején, neki lett volna oka rá, miért ne jöjjön, pedig ő ott volt, no én is, csak épp nem ismeri az illemtant, hölgyet az ajtó előtt várjunk, nem sörrel az étteremben...
Nem akarok bizalmatlan és szkeptikus lenni, hiszékenyen és naívan sokkal szebb az élet, mégha több pofont is ad, mégis szebb....
