Elmúlt ez a hét is, megint leesett az éjjel 50 centi hó, köszi.
Kemény 10 fokra ébredtem, a kutyák keltettek 7-kor és szisztematikusan felkeltették a gyerkőcöket is.
Beszéltem Mr. Biggel és békülni akar, a teszten pedig csúnyán átlátott és tudta, hogy én tesztelem. Másrészt be van rágva, hogy nem vagyok elég megértő, mikor pontosan tudom, hogy a szülei milyen betegek és mennyit dolgozik. Én pedig tanácstalan vagyok, hogy akarok-e békülni vagy sem vagy most mi a frász legyen. Bizonyára sok mindenben igaza van, nem tagadom, azt is pontosan tudom, mennyi gondja van, de hol vagyok ebben a kapcsolatban én? Úgy feldúlt, én igazából csak azért hívtam, mert visszahozza a papírjaimat, én meg odaadom az övét és hát húzza, mint a rétestésztát, valószínűleg ebből a célból, hogy ne tévesszen szem elől, míg le nem nyugszom. Másrészt viszont betegesnek tartom, hogy rögzíti a beszélgetéseinket. Harmadrészt fogalmam sincs, hogy bízom-e benne.
Este viszont egy tök normális értékrendű pasival lenne randim, de azt hiszem, halasztom, jelenleg úgy össze vagyok zavarodva, hogy azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány. Ha valamit nem szeretnék, hát bántani a normális pasit.
Jelentkezett Bandita is, hogy beszéljük át, hogy törleszti a kocsit, nagyon nem bánnám, ha ezen is túl lennénk már, szeretnék pontot rakni a végére. Azt sem értem, minek találkozni, a számlaszámomat tudja, tudom, hogy szeretne a barátom lenni, de én nem barátkozom vele...
Megyeszékhelyi meg sokszor idegesít, tegnap is írogat ezerrel, mondom, suliban vagyok, ne várjon tőlem túl intenzív beszélgetést, de mint a falra hányt borsó, mellesleg meg akar dönteni, most nem mondom, ha épp erre lesz szükségem, igénybe veszem az ajánlatát, de jelenleg a lelki soraimat rendezgetem.
Kolléga mondta, Mr. Biget felejtsem el és drukkol, hogy normális valóban normális legyen.
Én viszont most elbújok egy sarokba, magzatpózba összehúzom magam, kikapcsolom az agyamat és azon gondolkozom, hogy a maszeknak vagy a szakdogámnak álljak neki...
Ma kihagyom a sulit, semmi kedvem elküzdeni magam a suliig az 50 centis hóban.
Mellesleg valahogy le kell mondanom a randit és reménykedem, hogy Mr. Big sem fog megjelenni, aztán meg előveszek egy társast a folyamatos kandallóra tűzrakás mellett és hülyülök egyet a gyerekekkel, ma nem vagyok képes őket átvinni tesómhoz, hogy randizzak, nem akarok sem randit, sem pasit látni. Meglátjuk, hogy magától hogy oldódnak a dolgok...
Meghívást kaptam szakestre, persze március 8-án, amikor alapjáraton fél 10-ig leszek suliban, hát, hogy mennyire leszek akkor szalonképes, azt még nem tudom... volt főnököm hívott, tegnap vele is írogattunk, írta is, hogy mennyire csodálja a folytonos magabiztosságom, én meg mosolyogtam, ha te tudnád, hogy a felszín alatt mennyi kétely lakozik, de ehhez mondjuk konkrétan senkinek semmi köze.
A cégnél pedig már csak röhögök, a főnököm kétségbe van esve, ha esetleg kiesnék, minden munka rá marad, mert a kollegina át sem látja a helyzetet, meg amúgy is. Ráadásul olyan szinten alázza, hogy tágra nyílt pupillákkal figyelek. Azt mondja a minap egy 3 perces megbeszélés keretében, hogy ne szóljak a kolleginához, megfordultam és kérdően néztem rá, erre mondja, tudom, hogy maga gyors és tud több helyre egyszerre figyelni, de a kolléganő lassú is, meg ha hozzászól, abbahagyja a munkát, ő nem tud két helyre figyelni. Mindezt a kolléganő előtt, vajon mennyire rágott be?
A másik meg, olyan jót mosolyogtam, odamentem Kolléga tesójához, hogy éhes-e, tarthatnánk ebédszünetet, rámnéz és mondja, drága, én akkor vagyok éhes, amikor öcsémnek kiadod az ukászt, hogy most éhesek vagyunk... konkrétan ez úgy működik, hogy öcsém odamegy a géphez és jelzi, hogy 1 órakor éhesek vagyunk, majd korrigál 10 perc múlva, hogy nem, 1:20-kor vagyunk éhesek. Itt nem számít, hogy én mikor vagyok éhes. Tök jót mosolyogtam rajta.
Apám mesélte tegnap, hazaértem, fekete karikákkal a szemem alatt, elfáradtam na, hogy tele a púpja a hisztis csajokkal, először a húgom verte ki a hisztit, hogy abbahagyja a sulit, ez nem neki való, mondtam is, hogy igazából megértem, hisz valóban nem az, amit ő szeretne, tudom, 20 éves és fogalma sincs, hogy mit szeretne, de ez nagyon nem megy neki, mondta, hogy turizmus szakirányt szeretne, csak addig el kellene verekednie magát. Amennyire én a számok megszállottja vagyok - kollegina kérdezte, hogy lehet ilyen lelkesedéssel dolgozni, hja, mert szeretem csinálni - annyira nem szereti ő... Én csalódott vagyok a fősulitól, mert kevés újat tanítanak, húgom meg egyszerűen nem boldogul, el nem tudtam volna képzelni, hogy valakinek nehezére esik átlátni a dolgokat... Viszont ettől az évtől hányok, semmit nem számolunk, már volt ökonómia, 2 gazdasági jog, tudásmenedzsment, most meg néztem az órarendemet és mi van benne gazdaságpolitika, újabb EU jog, munkajog, interkulturális kommunikáció és angol szaknyelv, a számológépemre idén egy percig nem volt szükség és már nem is lesz :S No mindegy, még 13 hét és többet nem kell bejárnom. Csak a márciusi fél 10es péntekeket éljem túl és utána végre mehetek erre-arra a gyerkőcökkel, ez minden vágyam.
A másik lányka, aki hisztirohamot kapott, meg a kiscsajom, azt is seggbe tudnám rúgni és igen, tudom, ne magunkból induljunk ki, de tökre nincs érzéke a matekhoz, utálja is rendesen, persze, megérti, ha muszáj, de csak, ha összeszedi minden lelki erejét és odafigyel és úgy csinálja, mint akinek a fogát húzzák :( Hát nem anyja lánya, az biztos :( legalábbis ebből a szempontból.
Kiskutyáim, tudom, hogy kevés időm van rájuk, lelkiismeretfurdalásom is van tőle, de basszus, most nincs mit tenni, nem tudok szétszakadni. De hogy minden hajnalban felkeltenek 4 óra körül, ez dühít már, fáradt vagyok és aludni akarok és nem akarok velük folyton vitatkozni. Pont múlt hétvégén gondolkodtam, végre átalusszák a gyerkőcök az éjszakát, most a kutyák keltenek.... Tele a púpom. Alig várom, hogy tavasz legyen, kirakhassam őket a kennelbe és aludhassunk... na meg nyíljanak a tulipánok a kertben.
