Tegnap megvolt sógor családi 50-ese, édi volt, ahogy elsírta magát, jó buli volt, de kezdjük az elejétől.
Csütörtök, 1 óra 10 perc alatt sikerült melóba érnem, ítéletidő, amire nincsenek felkészülve sehol. A gyorsforgalmi út felhajtójának csak a tábláját találtam meg, a felhajtót nem, hóvihar a javából,... Aztán a határon kitalálták, hogy csak hólánccal engednek be az országba, magyar kollégával összebeszéltünk, a sógora a szomszéd faluban dolgozik és van hólánca, menjünk vele haza és vele is jöjjünk reggel. Ez így rendben is volt, csak hogy vagy fél órányi sétára az otthonomtól raktak ki, buszok nem közlekedtek, taxit nem akartam hívni, no meg a családot sem ugrasztani, úgyhogy délután hazasétáltam, reggel meg 4-kor keltem, hogy kisétáljak, gáláns, na mindegy... A fámat is meghozták régi Kollégák, majdnem az árokban kötöttek ki miattam, csak ne maradjak fa nélkül. Nagyon meghatódtam és hálás vagyok nekik.
Pénteken túlóráznom kellett, nem örültem neki, minél később indulok haza, annál jobban lefagy. Magyar kollégák ki sem jöttek, kollektív szabit kértek a hóhelyzetre való tekintettel... Főnökasszony is túlterhelt volt és le se szarta, hogy 4-kor keltem és fáradt vagyok és szar út áll előttem, én meg megcsináltam, amit meg kellett, a többit hazahoztam, bekaphatja, aztán fél 5-kor el is indultam. Fogalmam sem volt, melyik határt vegyem irányba, az egyiken állítólag másfél méteres a hó, a másikon meg fél óránként baleset. Mivel a havas feleannyi utat jelentett, bátorkodtam azt választani. Az egész család otthon rettegett értem, Kolléga felajánlotta, ha elakadok, kiás, Mr. Big is először aggódott értem, én meg vetettem három keresztet és nekiindultam az útnak, reménykedtem, hogy nem lesz másfél méteres hó és hogy a rendőrök sem zárják már le a határt. Mázlim volt, relatív járható volt az út - 10-zel - úgyhogy a 20 perces utat megtettem rekord 45 perc alatt és a ház előtt akadtam el a hóban, májerkedtem, hogy a hótoló által a garázs feljárómra tolt havon simán átjárok - hát nem... :D kint volt szomszéd és gondolkodás nélkül ugrott, hogy kiásson.
Szombaton 10-kor jöttem haza anyuéktól, utolsó kiskutya is meghalt, hiába néztünk rá százszor, pénteken még tök jól volt :S Úgyhogy nincs kiskutya, nagyon-nagyon sajnálom, reménykedtem, hogy ő megmarad, de nem így történt, holnap felhívom a kutyadokit, hogy mi történhetett és kell-e valamit kapnia anyának, hogy elapadjon a teje.. Megfőztem sógornak a bólét, kivittem a hóra a szőnyeget, túl sokat nem használt, aztán gyors tusolás és készkelődés suliba, beszéltem a barátnőmmel, hogy nem-e megyünk együtt, hát nem nagyon akaródzott, úgyhogy elindultam egyedül, a határnál 6 km-es sor állt, vártam 10 percet, majd feladtam, hisz az órámnak vége lett volna, mire kiérek, kiderült, hogy 10-kor volt baleset és még fél 1-re sem tudták letakarítani a helyszínt, gratulálok...
Hazajöttem, befejeztem a bólét, pihiztem kicsit anyuéknál, aztán indulás, az idegbaj kerülgetett, apám kiborította a fél bólét, meg vártam rájuk vagy negyed órát a ház előtt, ők bezzeg nem vártak meg, míg kimostam a kosarat, stb. na mindegy, ahogy gondoljátok... valahogy nem volt nagy hangulatom ehhez a családi banzájhoz, úgyhogy rendesen bebóléztam, aztán meg csak azt vettem észre, hogy sógor keresztlányának a pasija kezd közeledni, még jó, hogy kiscsajom takarodót fújt, kezdett feszélyezni a helyzet.
Itthon még dumáltam Megyeszékhelyivel, aztán írtam Mr. Bignek, hogy legalább hajnalban meglátogathatna, meg is jelent, sem egy ölelés, sem egy kézfogás, fikázta a fűtésemet, mintha én nem tudnám, hogy szar... Elment haza, mondtam, hogy akár megölelhetne, erre a válasz, hogy ne zsaroljam, mert morcos lesz, hát barátom akkor pont oda mehetsz, ahová gondolom. Ja meg leanyázott, hogy ne irogassak sms-eket, ilyen útviszonyoknál. No problem, tőlem többet sem hívást, sem sms-t nem kapsz, kapsz még 3 hetet, hogy észhez térj, ha nem, fel is út, le is út...
